vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Döbbenetes felfedezés: több ezer mumifikált állatra bukkantak egyiptomban

Több mint kétezer mumifikált kosfejet találtak a Ptolemaida-dinasztia idejéből II. Ramszesz fáraó egyik templomában – közölte vasárnap az egyiptomi turisztikai és műemlékvédelmi minisztérium.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A kosfejek mellett bárányok, kutyák, kecskék, tehenek, gazellák, valamint mongúzok bebalzsamozott tetemeit is fellelték a New York-i Egyetem régészei a dél-egyiptomi Abüdosz ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen.

Sameh Iskandar, az amerikai ásatás vezetője szerint a kosfejek egyfajta áldozati adományok voltak, amelyek II. Ramszesz kultuszára utalnak ezer évvel a fáraó halálát követően is.

Mosztafa Vazíri, az egyiptomi Régészeti Tanács igazgatója elmondta, hogy a leletek segítenek majd többet megtudni II. Ramszesz templomáról, illetve az ott zajló tevékenységekről annak építésekor (Kr.e. 2374–2140), illetve a Ptolemaida-dinasztia (Kr.e. 323–30) idején.

A régészek az állatmúmiák mellett egy palota maradványait is feltárták nagyjából öt méter vastag falakkal a VI. dinasztia idejéből, valamint több szobrot, papiruszt, fák, valamint bőrből készült ruházati darabok és cipők maradványait.

Abüdosz mintegy 500 kilométerre délre található Kairótól a Nílus partján, a romváros az ókorban mindenekelőtt Ozirisznak, a túlvilág és a halottak istenének mitikus sírjáról volt ismert, amelyet I. Széthi Kr.e. 1290–1279 közötti uralkodása alatt építettek.

Környezetvédelem nem lehet baloldali téma – üzenik a vármegyések

(Mult-kor.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Görögország is kiszolgáltatja a gyerekeket a deviánsoknak, mostantól azonos neműek is örökbefogadhatnak

Mielőtt bárki fellélegezne, hogy a tárgyalt ország nem a...

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55