vasárnap, február 8, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hogy az ellenség ne vehessen erőt rajtuk – Vármegyés Vízkereszt 2023-ban (képgaléria)

Immár hagyományos, hogy a vármegyések vízkereszt ünnepét minden évben egy jeges fürdővel teszik emlékezetessé, átemelve a keleti keresztények ehhez kapcsolódó hagyományát, a keresztmentés rítusát.

A HVIM-ről szóló tartalmak egy helyen!

Január elején egy merülés a közel 0 fokos vízben nem olyasvalami, amihez sokaknak szokott kedve támadni, ennek ellenére évről évre többen csatlakoznak az eseményhez. A szövetséges Betyársereg is évek óta komoly létszámmal képviselteti magát a januári időjárás által beállított hidegvízben.

Bár idén a verőfényes napsütés és az enyhe időjárás – kis túlzással – nyári hangulatot varázsolt a vízpartra, a megszentelt víz hidege továbbra is egy kisebbfajta próbatétellel ért fel, ami méltó évkezdést jelentett a BS- és a HVIM-tagok számára. Emellett természetesen jó egészséget is jósol az évre vonatkozóan a hagyomány szerint.

Viva Cristo Rey!

További képek a keresztmentés rítusáról:

(Szent Korona Rádió) 

Videóval: Vármegyések vízkeresztje 2018-ban

A harcos kereszténység helyreállítása: egyre többen vállalják a kereszt kimentését a jeges vízből vízkeresztkor

Legfrissebb

A Hattyúk tavát is utolérte a ruszofóbia

A ruszofóbia áldozata lett a Hattyúk tava is? Nos,...

Az Iszlám Állam terroristái követték el a terrortámadást Pakisztán fővárosábanban

Négy férfit vettek őrizetbe az iszlámábádi terrortámadás megtervezése miatt....

Homoszexualitás és kereszténység – A legdémonibb bűn?

Aranyszájú Szent Jánossal már körbejártuk, hogy miért is olyan...

Sári Gyula, a De Gaulle elleni merénylet másik magyar résztvevője emlékére

Alig több mint egy hónappal barátja, Marton Lajos után,...

Kategóriák

Ahogy megmondtuk, kár volt minden forint: A jogosítványra kapott pénzt is elitták a cigányok

Már több cikkünkben foglalkoztunk a megbotránkoztatóan naiv belpesti újságírók...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55