kedd, december 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megmentőre talált az omladozó templom

Szenzációhírnek számított, hogy Mezőlakon 11 millió forintért árultak egy elhagyatott evangélikus templomot. Valaki most nem csak ír róla, hanem gondjaiba is veszi. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Varnus Xavér komolyzenész vásárolta meg a templomot, aki elmondta, hogy korábban Új-Skóciában már vásárolt egy templomot, és most is isteni jelet kapott, mint akkor. Azt mondta: néhány napja a repülőtéren egy újságban olvasott egy cikket arról, hogy eladó egy templom Mezőlakon.

Úgyhogy azt mondtam, hogy Isten jelzett […] most, ma délután 2-kor fogom megvenni

– mondta Varnus Xavér az RTL műsorában.

Hozzátette azt is, hogy véletlenül épp van félretett pénze, ugyanis nemrég szembesült azzal, hogy YouTube-csatornája az utóbbi években hozott némi pénzt (a mintegy 32 millió megtekintés után), de az összegeket egy dugi bankszámlára fizették ki, és erre mostanáig nem figyelt fel.

Kiderült, hogy most pont annyi pénzt termelt nekem a YouTube, mint amibe a templom kerül. Úgyhogy most a kardok nagyon egy irányba mutatnak

– fogalmazott a zenész.

Varnus Xavér mindeközben elismerte, hogy lesz munka az újonnan vásárolt épülettel, de az utóbbi harminc évet „a koncertpódiumon és a meszesgödrök között” töltötte el, ezért van tapasztalata a felújításban. Végül azt is hozzátette, hogy Németországból már egy “csodálatos, nagy sípos orgonát” is megrendelt az új templomhoz.

Bűncselekményt elkövetve építik át a veszprémi székesegyházat „ikeás templommá”?

Románia: elkészült a templom felújítása, azonnal le is csaptak rá a betörők

 

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Kategóriák

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Jézust emlegetve provokáltak a vegánok a Ferenciek terének temploma előtt

Hadházy után most vegánok találták be a Ferenciek terének...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55