Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság
alaptörvény-módosítás

„Az ember biológiai neme vagy férfi vagy nő lehet” – végre törvénybe foglalja hazánk is

Emellett az alaptörvény-módosításban már a készpénzhez való alkotmányos jog is szerepelni fog, illetve a drogfogyasztás tiltása.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Hamarosan 15. alkalommal módosítja az Alaptörvényt az Országgyűlés. Több fontos törvény módosítva került az Országgyűlés elé. A kormánypárti képviselők által benyújtott javaslat szerint „az elmúlt években Európában és Észak-Amerikában egyre erőteljesebb tendenciák figyelhetők meg, amelyek alapvető, korábban magától értetődőnek gondolt, a társadalom alapszövetét érintő társadalmi és kulturális értékek és normák átalakítására törekednek.”

A képviselők úgy fogalmaztak, hogy

„a nyugati világban megfigyelhető tendenciák közé tartozik a hagyományos intézmények, például a család és a nemzeti identitás szerepének újraértelmezése. Valamint az egyéni és közösségi jogok közötti egyensúly eltolódása. Ezek a változások gyakran politikai és ideológiai nyomásgyakorlással társulnak, amely a nemzetállami szuverenitás gyengítését eredményezheti.”

Mint írják: Magyarország kiemelt célja, hogy megőrizze önazonosságát és biztosítsa, hogy társadalmi rendjének alapjai továbbra is a közösségek, ezen belül is a család és a nemzet érdekeit szolgálják.

A magyar társadalom történelmileg is erős közösségi alapokon nyugszik, amely megteremti az ország stabilitását és biztosítja annak fejlődését. Ennek megfelelően az Alaptörvény-módosítás azért kiemelkedően fontos, mert alkotmányos szinten határozza meg a társadalmi működés alapvető szabályait, megőrizve alapvető értékeinket a következő generációk számára – vélekednek az alaptörvény módosításának kezdeményezői.

Pontosan mit foglalnak törvénybe?

  • Amennyiben a parlament elfogadja a tervezetet, alkotmányos jog lesz a készpénzhasználat, bekerül a jogszabályba a drogfogyasztás tilalma és lehetővé teszik, hogy a túlnépesedett települések megtiltsák a további beköltözéseket.
  • Az érintettek emberi méltóságának védelme érdekében a „fogyatékkal élő” kifejezést lecserélik arra, hogy „fogyatékossággal élő”.
  • Az alaptörvény kimondja majd, hogy az ember születési neme biológiai adottság, amely vagy férfi vagy nő lehet.
  • A módosításra vonatkozó javaslat szerint bekerül az alkotmányba, hogy az ügyészek szolgálati jogviszonya a legfőbb ügyész kivételével a 70. életévükig állhat fenn.
  • Hozzányúlnak a veszélyhelyzetre vonatkozó szakaszhoz is. Az eredeti elképzelés törölte volna az alaptörvényből azt a részt, amely szerint a kormány maximum 30 napra hirdethet veszélyhelyzetet, amit az Országgyűlés további 180 napra hosszabbíthat meg. A törvényalkotási bizottság viszont most úgy döntött, hogy a kormány mégsem határozhat egyedül erről.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a következőket mondta: „van egy veszélyhelyzet, amit a kormány el tud rendelni. El tudta eddig is, el tudja ezután is. A meghosszabbítás szabályain sem kívántunk semmiben változtatni. Egyetlen egy dolgot tartunk kívánatosnak, hogy a rendkívüli jogalkotási felhatalmazás parlamenti döntéshez kötődjön, ne kormányhoz. Tehát ez egy rendkívüli jogrendi hatáskörkorlátozás. Semmilyen más szándékunk nem volt, és én úgy gondolom, hogy ennek a szándéknak felel meg a szabályozás.”

  • Módosul az a tervezet is, amely lehetővé teszi, hogy a kettős állampolgársággal rendelkezőket megfosszák a magyar állampolgárságuktól, ha az illetők veszélyesek Magyarországra. Törölték azt a szakaszt, hogy ennek csak olyanokkal szemben lehet helye, akiknek másik állampolgársága nem az Európai Gazdasági Térség államához kötődik. Valamint egyértelműsítették, hogy az eljárásban a köztársasági elnöknek nincs szerepe.

Ugyanebben a törvénymódosításban fog szó esni, hogy kilépünk az ICC-ből

Más fontos jogszabályok is az Országgyűlés elé kerülnek. Ilyen a drogtörvény szigorítása vagy a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvény, ami persze kihagyhatatlan ha egyszer már zsidó gyarmat vagyunk

Ezen kívül a csecsemőgondozási, a gyermekgondozási és az örökbefogadói díj. Továbbá a 30 év alatti, illetve a két vagy három gyermeket nevelő anyák új kedvezménye. Szerepel a témák között az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok módosítása és a bankjegykiadó automaták számának növelése, amelyről mi is hírt adtunk.

Normalitáspárti Alaptörvény-módosítás jöhet?

Alkotmányos jog lehet a készpénzhasználat hazánkban

(Infóstart nyomán Szent Korona Rádió) 

Buzeráns házasságról szóló javaslatot tettek a lobbiszervezetek Magyar Péter asztalára

Magyar Péterék választási győzelme óta az LMBTQP-lobbiszervezetek nyeregben érzik magukat. ...

Belföld

2026. 06. 13.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.