szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Országos ATM telepítésbe kezd a kormány – A bankárok tiltakoznak

A kormány kezdeményezte, hogy minden magyar településen legyen ATM. A Magyar Bankszövetség nem meglepő módon válaszul egy közleményben jelezte „ellenajánlatát”, azt, hogy első körben a 2000 főnél nagyobb, ATM-mel eddig nem rendelkező települések kaphatnának bankjegykibocsátó készüléket, amennyiben annak fizikai elhelyezését a helyi önkormányzatok kérik, illetve ehhez a helyszínt biztosítani tudják. A globalista liberális oldal persze kiakadt az ötleten, ők mindenáron eltörölnék a készpénzt ezzel is kiszolgáltatottá téve az embereket a nagytőkének.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A készpénzhasználat alkotmányos jog, amely biztosítja az állampolgárok pénzügyi szabadságát és autonómiáját. Azzal érvelni, hogy a készpénzhasználat költséges, és a GDP 0,8%-át teszi ki, figyelmen kívül hagyja a pénzügyi függetlenség és a választás szabadságának értékét. A készpénz visszaszorítása bár csökkentheti a rövid távú költségeket, hosszú távon súlyos következményekkel járhat a társadalmi egyenlőtlenségek mélyülésére és a digitális kirekesztettségre nézve. Az állam feladata nem csupán a hatékonyság, hanem a polgárai alapvető jogainak megőrzése és tiszteletben tartása is.

A már  Alaptörvényben rögzített készpénzhasználati jog nem pusztán szimbolikus gesztus, hanem a polgárok pénzügyi függetlenségének védelme. A digitalizációval járó infrastrukturális fejlesztések jelentős költségekkel járnak, és számos olyan kistelepülés létezik, ahol ezek a fejlesztések nem elérhetők vagy nem fenntarthatók.

A profitmaximalizáló, minden mást lenéző Magyar Bankszövetség az eset kapcsán írt leveléből is átjön, hogy a magyar bankok azon végképp ki vannak akadva, hogy vannak olyan cégek – elsősorban nyilván a milliós ügyfélszámmal rendelkező Revolut –, amelyek a magyar számlavezetési és utalási piacból vastagon kiveszik a maguk szeletét, de egyetlen automatát sem működtetnek, nincsen ATM-telepítési kötelezettségük, a verseny így finoman szólva sem egyenlő.

A Magyar Bankszövetség a közleményében jelezte, hogy a Magyar Bankszövetség elnöke, alelnöke és főtitkára 2025. március 24-én Nagy Márton miniszterrel tárgyalt az ATM-hálózat országos kiépítéséről.

„A társadalmi igény és a kormányzati elvárások mentén a Magyar Bankszövetség megerősítette azon elköteleződését, hogy növelje az ATM-ek földrajzi lefedettségét hazánkban. Ugyanakkor a Bankszövetség felhívja a figyelmet az arányosság fontosságára, ami szükségessé teszi, hogy a magyarországi lakhelyű számlatulajdonosok számára bankkártyát biztosító külföldi székhelyű pénzügyi szolgáltatók megkülönböztetés nélkül részt vállaljanak ezen társadalmi feladat ellátásában.”

 

Az ingyenes készpénzfelvétel limitjének 423.000 Ft-nak kellene lennie

( Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55