Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

(Videó!) Korzikai nacionalisták megtorlással fenyegetik az Iszlám Államot

Könyörtelen bosszút helyezett kilátásba a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (FLNC) az Iszlám Államnak, ha a szigeten próbálnak akciózni.

„A szalafisták célja, hogy az ISIS szellemiségét is kiterjesszék a szigetre. A középkori filozófiátok nem ijeszt meg minket”

– írta Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (FLNC) nevű szervezet, amely felszólította a szigeten élő muszlimokat, hogy tartsák távol magukat a radikális iszlámtól, illetve jelezzék, ha az ismeretségi körükben bárkinél felmerül a gyanú, hogy radikalizálódhat. Ugyanakkor a francia kormánynak is szántak néhány sort.

„Ha tragédia történne a szigeten, akkor az a francia kormány felelőssége lesz, mert ők tudják, kik a radikális iszlamisták Korzikán”

– írták.

A szigeten élő muszlimokat arra szólítják fel, hogy foglaljanak állást a radikális iszlamizmussal szemben, és jelentsék, ha közülük„kilátástalan helyzetben levő fiatalok a szélsőséges eszmék felé sodródnak.”

A terroristáknak ugyanakkor véres bosszút helyeztek kilátásba, ha a szigeten akcióznának.

„Tudnotok kell, hogy, ha bármilyen támadást intéztek a népünk ellen, minden lelkiismeret furdalás nélkül könyörtelen választ fogunk adni.”

A mozgalom nemrégiben bejelentette, hogy felhagy a függetlenségért folytatott fegyveres harccal, ám arzenáljuk tekintélyes részét azért megőrizték, s a jelek szerint, most a terroristák ellen fordíthatják.

A korzikai szakadár harcosok jó eséllyel nem a levegőbe beszélnek. Az FLNC tagjai Nyugat-Európa legzordabb arcai közé tartoznak.

Corse-le-FLNC-se-dit-pret-a-reprendre-les-armes_reference

 

Az 1976-ban alakult szervezet az elmúlt negyven évben több száz merényletet követett el javarészt katonák és rendőrök, néha politikusok ellen. Az utóbbi kategóriába tartozott, amikor 1998-ban saját háza előtt végeztek a sziget prefektusával. A szervezet mélyen be van ágyazódva a helyi társadalomba és az alvilágba.

Ez nem is csoda, hiszen a sziget közel 300 éve harcol függetlenségéért. 1755-ben rázták le a genovai uralmat, a rövid életű Korzikai Köztársaságot (amely a világtörténelemben először adott szavazati jogot a nőknek) azonban 1769-ben bekebelezte Franciaország. (A megszállással szemben kibontakozó nemzeti ellenállás egyik vezetője Bonaparte Napoleon édesapja volt.)

A korzikaiak innentől kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de lényegében folyamatosan küzdenek az idegen uralom ellen.

(Idegen áradat-SZKR)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.