csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tilos lesz a magyar nyelv használata?

A román Képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot, mely megtiltja a magyar nyelv használatát a közigazgatásban.

A román Képviselőház hallgatólagosan elfogadta az Egyesült Románia Párt (PRU) vezetője, Bogdan Diaconu által előterjesztett törvényjavaslatot, mely a román nyelv kizárólagos használatát írja elő a közigazgatásban. A törvény tartalmazza, hogy aki megszegi a román hivatalos nyelv alapszabályát, azok elveszíthetik állásukat és állami intézményekben nem vállalhatnak aktív szerepet.

Bogdan Diaconu javaslata leszögezi, hogy a helyi, megyei tanácsok gyűlései és bármilyen hivatalos találkozók a román állam alkalmazottai, tisztviselői és magas rangú tisztségviselői körében kötelezően csak román nyelven folyhatnak, az idegen meghívottaknak vagy résztvevőknek, akiknek nincs román állampolgárságuk, azoknak pedig hivatalos fordítást biztosítanak. Ráadásként a törvény megtiltja a romániai közintézmények, utcák és közhelyek megnevezésének kiírását bármilyen más nyelven, mint a hivatalos állami, vagyis román nyelven.

DE: ahhoz, hogy a soviniszta vezető törvényjavaslata életbe lépjen, még el kell fogadja  a szenátus is. Remélhetőleg erre nem fog sor kerülni, mivel Diaconu eddigi szélsőséges előterjesztései közül egyet sem fogadtak el.

(Stiripesurse.ro nyomán Székelyföld nem Románia! – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Kategóriák

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55