Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A Jobbik is betiltaná a deviáns provokációt

2018-tól már nem lesznek deviánsfelvonulások Magyarországon – szól a budapesti Jobbik közleménye, ami egyértelműen annak a jele, hogy a legnagyobb ellenzéki párt bizony betiltaná a buzivonaglást. Ez a közlemény egy újabb bizonyíték arra, hogy a Jobbik politikája és célkitűzései mit sem változtak, legfeljebb a hangnem lett konszolidáltabb.

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom budapesti szervezete mély felháborodással értesült arról, hogy a fővárosban ismét vonulhatnak a beteg, deviáns emberek, kiegészülve az erőszakos rendezőikkel. A toleranciát csak hírből ismerő, „melegfelvonulásnak” nevezett visszataszító és családellenes rendezvényt minden évben botrányok kísérik, perverz és vallásgyalázó elemek vesznek részt rajta, a hatóságok pedig tétlenül szemlélik a bűncselekményektől hemzsegő vonaglást.

Értetlenül állunk az előtt, hogy sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a kormány nem határolódik el a rendezvénytől, nem beszélve arról, hogy egy időre megbénítják a főváros közlekedését, és ellehetetlenítik azok életét, akik a rendezvény közvetlen közelében laknak.

A Jobbik, kormányra kerülése esetén, 2018-tól nem fogja engedni, hogy Budapest vagy bármely hazai település utcáit ellepje az ilyen és ehhez hasonló deviancia.”

A fenti kép az idei felvonuláson készült: „isten csak mese”. Látjuk, hogy nem az elfogadás, hanem a vallásgyalázás a menet célja.

Az alábbi kép a pest megyei HVIM üzenete, amihez bővebb magyarázat a képre kattintva érhető el:

légy büszke4

(Budapesti Jobbik nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.