Tömegverekedés, fegyverek, lövöldözés történt tegnap este a kerepesi cigánysoron. Két népes cigány galeri esett egymásnak a pest megyei településen. A rendőrség hatalmas erőkkel vonult ki a helyszínre. A TEK-et is ki kellett vezényelni. Információink szerint drogháború állhat az ügy hátterében.
Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek,
amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A polgármester, Gyuricza László közleménye, amit a Facebookon tett közzé:
Az ügyészség:
Amikor megtörtént az eset, akkor rögtön hírzárlatot rendeltek el az ügyben. Senki sem adott senkinek se tájékoztatást, nagy hallgatás volt. Miután mi megírtuk (lásd lent) a történéseket, akkor mára a rendőrség is kiadta a maga verzióját. Ebből tudhatjuk meg, hogy a gáz-riasztó és gumilövedékes fegyverutánzatok használók egy ingatlanba “vonultak” vissza a verekedést követően, a rendőrök kiérkezésekor, de onnan nem jöttek elő, ezért hívták ki a TEK-t. Azt is megtudhatjuk, hogy az ügyészség egyik elkövetőnél sem látta indokoltnak az előzetes letartóztatást, emígyen fogalmazva: “A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Letartóztatásuk indítványozását az ügyészség nem látta indokoltnak, ezért az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek” Ha bezzeg gárdisták lettek volna, vagy mondjuk vétettek volna az LMBTQP-lobbi ellen, vagy esetlegesen Budaházy Györgynek hívnák valamelyiküket, akkor már régen csücsülnének. Utóbbi esetben terrorizmusért.
Korábban írtuk:
Kerepessel nem először foglalkozunk. A bűnüldöző hatóságok tehetetlenségének orvosi lova lehetne a település. Volt már itt minden, nemi erőszak a HÉV-en, amit a hatóság nem tudott felderíteni, csak miután a HÉV és az önkormányzat összefogásából kamerákat tettek a HÉV megállóba. Gyújtogatás, ahol a rendőrség elengedte a 10 hektárt felperzselő feltételezett gyújtogatót, de megbüntette a feltételezett gyújtogató elfogásában segédkezőt, mert egy pici repedés volt a szélvédőjén, miközben a feltételezett gyújtogató roncsautójának szélvédője sem volt, de az nem zavarta a hatóságot. De információink szerint megfenyegették már a rendteremtésért elkötelezett harcot vívó polgármestert is lelövéssel, aki hiába tett feljelentést, az eset után több mint fél évvel(!) történt az első ,,nyomozati cselekmény”, kihallgatás az ügyben, ahol a fenyegető elmondta, hogy ő nem úgy gondolta és már zárta is le az ügyet a hatóság.
A bűnüldözés melegágya a Gyár utca
Az egyik legnagyobb gettó Kerepesen a Gyár utcában van. A lakói eddig teljesen kontroll nélkül tenyésztek. Ide hordták Pest megye lomtalanításainak szemetét ,,tovább válogatásra”, aminek nagy része az utcán vagy a mezőn végezte. De itt az ingatlanoknak nem volt szemétszállítási szerződésük sem, térdig gyalogoltak a mocsokban. A jobboldali polgármester segített a lakóknak visszatérni a törvények világába és megköttették velük a szemétszállítási szerződéseket, kitakarították az utcákat, és közterület-felügyelettel akadályozták meg, hogy a lomisok szemetet hordjanak be kamionszámra. Azonban van, amihez a helyi hatalom már kevés, mint amilyen a drogprobléma, ami szintén jellemző a Gyár utcában. Ide már erős rendőri jelenlétre, felderítésre és bűnmegelőzésre lenne szükség, de azt látjuk, hogy nincs rendőr. A településen lennie kellene két körzeti megbízottnak, de hol van, hol nincs, csak egy, hol elmegy, hol áthelyezik, ilyen ez a rendőrhiány. Márpedig rendőr nélkül ilyen súlyos problémákat nem lehet megoldani.
Puskaporos a levegő
A drog ügylet mögött komoly pénzek vannak, így az ezek mögött lévő főként cigány klánok néha területharcot vívnak. Vélelmezhetően ez történt most is. A levegőben már napok óta komoly feszültség volt érezhető. Lesötétített Audikban cirkáltak a városban figyelve a cigány maffiózók. A héten olyan is előfordult, hogy a 3-as főúton reggel egy emberre két cigány férfi ment rá, ütötték, rángatták a férfit, aki egy autó motorháztetőjébe kapaszkodott, földre rántották, rugdosták, rángatták.
A hordó felrobbant
Az eset azonban csak egy apróság a tegnap estéhez képest, ahol több mint 100 fő rendezett felfegyverkezett tömegverekedést. Előkerült mindenféle harceszköz. A baseball ütőtől a gumilövedékes és gáz-riasztó fegyverekig, amiket használtak is. Megostromoltak házakat, lövöldöztek, verekedtek. Vadnyugati állapotok idéztek elő, itt Magyarországon. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, de már csak tüzet oltani tudtak. Be kellett vetni a TEK-et is, hogy rend legyen. Mennyivel egyszerűbb lenne pedig, ha a bűnt nem csak üldöznék, hanem megelőznék! De ehhez hatásos munkára és rendőrre lenne szükség.
(Szent Korona Rádió)
Frissítve: Megverték a cigányok dajdajozását bemutató videó készítőjét Kistarcsán
Kistarcsai-kerepesi cigánybűnözők öltek majdnem egy megszerzett vadászfegyverrel