kedd, december 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ragadozó, vagy préda? – Cselekvési tervek válsághelyzetben

Gödöllői tagszervezetünk egy rendkívül aktuális témában szervez előadást. Te ragadozóként, vagy prédaként képzeled el magad egy esetleges válsághelyzetben?

„Forró lesz a tavasz, készüljünk”.  Lipták Tamás vezetőtársam napokban megjelent cikke egzaktul felvázolja azt, amire kontinensünk számíthat a tavasz beköszöntével. Ahogy eljön az enyhülés migránsok százezrei kelnek útra ismét célul kitűzve Európa megszállását.

A hétköznapi ember ennek veszélyét nem tapasztalja a saját bőrén, hacsak nem munkába menet át kell verekednie magát a Keleti pályaudvaron tábort vert migráns hordákon.

De azon kevesek, akik reálisan gondolkoznak dimenzionálhatják azt, hogy ha ilyen tempóban ömlik Európára a menekültáradat, akkor kevés olyan település lesz Magyarországon, ahol ez ne okozna majd közvetlen veszélyt minden ember számára, hiszen sok Nyugat-európai országban ez már mindennapos probléma.

Valamint ne feledkezzünk meg egy másik jelenlévő és rohamosan hatványozódó problémáról a cigánybűnözésről. Nagyon kevés ember van az országban, akiket valamilyen formában ne ért volna atrocitás eme népcsoport „jeles alakjai részéről”. Kivételt képeznek a budai villájuk biztonságos falai közt pöffeszkedő és onnan észt osztó liberális jogvédők.

A fenti témában józanul előrelátóan gondolkodóknak szervez előadást Mozgalmunk, melynek helyszíne Gödöllő lesz.

Farkas Zoltán harcművészetekben és önvédelmi módszerekben jártas szakértő segítségével olyan technikákba nyerhetnek betekintést az érdeklődők, amiket egy esetleges válsághelyzetben vagy egy spontán kialakult konfliktushelyzetben hatékonyan alkalmazhatnak családjuk, vagyonuk, illetve saját testi épségük védelmében.

vvvvvvvvvvvvv

Az előadás hasznos gondolatokkal és ötletekkel járul hozzá ahhoz, hogy egy kialakult veszélyhelyzet esetén az ott elhangzottakra építve, a ragadozó szerepét töltsük be a préda helyett!

Az előadás ingyenes, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

– S. Zsolt tagszervezet vezető – Gödöllői HVIM –

Az előadás Facebook eseménye a hivatkozásra kattintva elérhető. A Pest megyei HVIM oldalát a hivatkozásra kattintva érhetitek el.

Legfrissebb

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Fizikai erőszakkal fenyegetőző, Gaudi-Nagy Tamást joghurttal leöntő baloldali aktivistát mentett fel a bíróság

Még 2019-ben jártak hazafiak a baloldali koszfészek Aurórában annak...

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

Kategóriák

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

A nemrég lemondott Jermak helyére kinevezett Umerov is érintett lehet az ukrán korrupciós botrányban

Zelenszkij egyik legfontosabb szövetségese, Andrij Jermak nemrég mondott le,...

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55