Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 „Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei vannak” nyilatkozott az énekes, aki szerint ez ellen csak Istennel lehet tenni valamit, mert „Isten nélkül lehet életet élni, csak nem érdemes”.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Emberek tudunk-e maradni egymás számára, részt veszünk-e az egyre eldurvuló küzdelmekben, amelyek a közéletben és a közösségi médiában zajlanak?

– teszi fel a szónoki kérdést Kovács Ákos egy friss interjúban, amit Metropolis című, dupla stúdióalbuma megjelenésének apropóján adott. A Blikk újságírójának kérdésére, hogy mi szomorítja el az „egyre eldurvuló küzdelmekben”, azt feleli, hogy ezeknek embertelen az általános színvonala, és a verbális erőszakot rendszeresen fizikai agresszió szokta követni.

Később szóba kerülnek a tehetségkutatók is, amelyek az énekes szerint nem tehetséget kutatnak. „A sztárgyárból ma már csak olyanok jöhetnek ki, akik szimmetrikus mondandójúak, nem zavarnak senkit és pár évig ellébecolnak. Sajnálom őket, mert vannak tehetségesek is köztük” – mondja.

Innen a gyerekei jövőjére terelődik a beszélgetés. Ákos aggódik értük, a fiatalok nemzedékéért.

A mai fiataloknál az a legnagyobb veszély, hogy ők lehetnek a második világháború óta az első olyan generáció, akik kevesebb szabadságot élnek meg, mint a szüleik. Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei vannak

Ákos kiáll a normalitás mellett

Digitális diktatúra – személyi helyett jön a QR-kód olvasó

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Buzeráns házasságról szóló javaslatot tettek a lobbiszervezetek Magyar Péter asztalára

Magyar Péterék választási győzelme óta az LMBTQP-lobbiszervezetek nyeregben érzik magukat. ...

Belföld

2026. 06. 13.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.