Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„Számottevően megnövelné a kivitelezési költségeket”, ha környezetvédelmi szempontok alapján újítanák fel a Fóti tavat

Hatalmas port kavart az önkormányzat döntése, miszerint viacolorral tervezik körberakni a Somlyó-hegy lábánál fekvő tavat. A tó egyik felét már évekkel ezelőtt elcsúfították a térkövekkel, most a másik felével is ezt tervezik, ami szembe állította a városvezetést a lakossággal, ezen felül szembemegy a természetvédelemmel.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A 444 riportja szerint

a felháborodott lakosok a fák kivágása mellett azt kifogásolták, hogy a 3-4 méter térkövezett sétány teljesen elvágná a természetet a tótól és veszélyeztetné annak élővilágát.

Külön érdekesség, hogy a széles körben felháborodást kiváltó felújítást a Fóti Közszolgáltató csak úgy jellemezte, mint “az utóbbi évek egyik, talán legnépszerűbb fejlesztését”.

A portál megkereste a jelenlegi polgármestert, Vass Györgyöt, aki egy levélben azt írta:

„A Somlyó-tó körüli sétány folytatásánál felmerülő kérdést – mely szerint ne viacolor, hanem valamely természetbe sokkal jobban illeszkedő burkolatot alkalmazzanak a kivitelezéskor – megvizsgáljuk. Részleteiben kivizsgáljuk, mind a közbeszerzési, mind a kivitelezési szempontból, hogy erre milyen lehetőségek vannak jelen helyzetben a jelenleg beépíteni kívánt térburkolat helyett természetbarát burkolat alkalmazására.”

Megfontolták – s, ki tudja milyen tényezőktől befolyásolva -, úgy döntöttek, tökéletes lesz a természetet elcsúfító viacolor, bármennyire is tiltakozik a helyi lakosság. Legalábbis ez derült ki a Fóti Közszolgáltató legfrissebb Facebook-bejegyzéséből. Mint írták:

„Szeretnénk tájékoztatni a lakosságot, hogy a tó körüli sétány környezetvédelmi szempontok szerinti felülvizsgálatát elvégeztük. Az AS-TTE burkolat egy újrahasznosított műanyagból készült térburkolat, amely elősegíti a víz körforgását, ezáltal a mikroklíma javítását- nagy teherbírású. Azért vetettük el, mert műanyag felhasználásával készül, inkább parkolókban javasolt, rendkívül drága, megsokszorozza a költségeket. Egy másik lehetőséget is megvizsgáltunk, amely növényi ragasztóanyaggal tapasztja össze a murvát, zuzalékot, de ennek a kivitelezési technológiája a Somlyó tó helyi adottságai miatt nehezen kivitelezhető, és ára számottevően megnövelné a kivitelezési költségeket. Ezért a kivitelezési munkálatok a terv szerint folytatódnak tovább.”

A Papagájvilág Alapítvány természetvédő szervezet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságához fordult a beruházás kapcsán, akik válaszukban hangsúlyozták, nekik nincs vélelmezési jogkörük, viszont általános szakmai véleményük, hogy

“a féltermészetes, leromlott élőhelyek további beépítésekkel, mesterséges felszínek kialakításával való terhelése az ökológiai kapcsolatokat még tovább rombolja.”

Elpusztult a ,,ligetvédők” által felgyújtott fa

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/10/sotetzold-politika-vs-jobboldali-kornyezetvedelem/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/06/06/termeszetvedelmi-teruletre-tervez-gigaepitkezest-a-fidesz/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/12/13/tobb-ezer-fat-irtanak-ki-nemetorszagban-kornyezetvedelem-cimszoval/

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.