Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Így csapnak le a padon hagyott pénztárcára a komáromi cigányok

2023 nyarán egy vendég a komáromi Brigetio Gyógyfürdő jegypénztárától mindössze néhány méterre egy padon hagyta a tárcáját. Pár perccel később egy cigány család, együtt csapott le a tárcára, körbevette és elvitte azt. A benne lévő pénzt elkölthették, de az iratokat és kártyákat sem adták vissza, eldobálták azokat is. Az ügyészség munkabüntetést kért az asszonyra, valamint a kár megtérítését.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Még tavaly nyáron történt a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben az eset, viszont csak most hozta nyilvánosságra az ügyészség a felvételt a lopásról. A vád szerint a sértett jegyet vásárolt a pénztárban, majd leült a padra, és maga mellé tette a pénztárcáját, amelyben összesen 130 ezer forint, bankkártya és személyes iratai voltak – ez már Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivőjének közleményéből derült ki.

Ezután felállt a károsult, és besétált a fürdőbe, tárcáján a padon, szem előtt hagyva. Pár perccel később megérkezett a vádlott nő a családjával, körbeállták a padot, és mindössze fél perccel később már nála is volt a pénzzel teli tárca.

A VÁDLOTT A PÉNZT ELKÖLTÖTTE, A TÁRCÁT PEDIG AZ IRATOKKAL ÉS BANKKÁRTYÁKKAL EGYÜTT KIDOBTA.

Pár perccel később, amikor a sértett észrevette, hogy nincs meg a tárcája, és visszament a padhoz, az már eltűnt a helyszínről. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért az asszonyra, és az okozott kár megtérítését.

Félpucéran tartóztatták le az idősek pénzét kicsaló cigány bűnbanda egyik női tagját

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.