Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Trehány munka: alig két évet bírt a teljesen felújított felüljáró

Ismét kilyukadt a 2021-ben felújított Csömöri úti felüljáró burkolata, amit már harmadszor kellett lezárni a javítások miatt. A felújítási kálvária eleve késéssel indult, majd két ütemben végezték el a munkát, de az eredmény siralmas lett. Már 2023 márciusában felújításra szorult, és most ismét teljes lezárásra van szükség a hibák kijavításához. Úgy tűnik, a felüljáró burkolata nem bírja sokáig, így az autósok újra és újra szembesülnek a trehány munka következményeivel.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ismét kilyukadt a burkolat a 2021-ben teljes ráncfelvarráson átesett Csömöri úti felüljárón. A katasztrofális állapotban lévő felüljáró felújításának kálváriája eleve azzal indult, hogy legalább egy évet késett a kezdés, majd két ütemben végezték el a munkát. Az eredmény siralmas lett, hiszen 2023 márciusában ismét felújításra szorult, most pedig harmadszorra zárták le a felüljárót az autósok előtt, hogy – a vélhetően trehány munkából fakadó – aktuális hibákat kijavítsák.

Az, hogy a budapesti utak kátyúsak, mondhatni, megszokott. Az viszont, hogy a 2021-ben, két szakaszban új burkolatot kapott felüljáró aszfaltcsíkja ilyen hamar megadta magát, több mint érdekes. A BKK információi szerint ugyanis a július 4. óta zajló felújítás alatt megújul a felüljáró teljes aszfaltburkolata, kicserélik a szigetelést, illetve felújítják a vízelvezetési és a dilatációs rendszert. A munkákkal várhatóan augusztus végére készül el a főváros, persze addig az autósforgalom előtt ismét le lesz zárva a szerkezet.

A portál jelezte, hogy már idén márciusban, az enyhe tél vége felé járva láthatók voltak a repedések, gödrök, lyukak, amit aztán még akkor javítani volt kénytelen a fenntartásért felelős fővárosi önkormányzat. Ezután a burkolat csupán néhány hónapot bírt ki.

2021-ban teljeskörűen felújították a felüljárót, akkor hónapokig nem lehetett közlekedni rajta, 2023 márciusában aszfaltozták a felüljáró felhajtóját, az autósok előtt ekkor is le volt zárva, 2023 novemberében már szét is repedt a 2021-ben készült új aszfalt, ami durván kátyús lett,  2024 tavaszán is javították a kátyúkat. Most ismét lezárták az autósok előtt: megújítják a teljes aszfaltburkolatot, kicserélik a szigetelést, illetve felújítják a vízelvezetési és a dilatációs rendszert.

Emlékeztettek, hogy az eredeti elképzelés szerint a szerkezetet háromnegyed év alatt újította volna fel a főváros, de úgy volt lezárva a felüljáró 2020-ban bő fél évig, hogy nem történt semmi. A BKK szerint amikor a kivitelező vállalkozó áprilisban megnézte a felüljárót, megállapította, hogy a vasbeton szerkezetek állapota nem tette lehetővé a tervekben szereplő javítások elvégzését. A felüljáró felújításának szerződéses ára ezzel nettó 778 millió forintról nettó 999,8 millió forintra változott.

A kivitelezés végül két lépcsőben és csak 2021. október 27-én lett kész, akkor adták vissza a forgalomnak a teljes ráncfelvarráson átesett felüljárót. A BKK akkor azt állította, hogy a felújítással még tizenöt évre garantálható a híd biztonságos használata. „Ennek megfelelően tíz év múlva el kell kezdeni az új híd vagy aluljáró tervezését” – írták. Abba már bele sem merünk gondolni, hogy a 2021-es rekonstrukció után mostanáig mennyi pénzt fordítottak a javításokra.

Kiderült, miért van tele a főváros kátyúkkal!

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

 

Buzeráns házasságról szóló javaslatot tettek a lobbiszervezetek Magyar Péter asztalára

Magyar Péterék választási győzelme óta az LMBTQP-lobbiszervezetek nyeregben érzik magukat. ...

Belföld

2026. 06. 13.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.