Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Újabb brutális gyilkosság Miskolcon – Kalapáccsal verte szét áldozatát a támadó, majd át is hajtott rajta

Miskolcon fényes nappal egy forgalmas bevásárló központ parkolójában történt a bestiális emberölés, az elkövető leírását nem közölte még a rendőrség így csak az elkövetés módjából feltételezhető cigány származása.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Elhúzódó vitás helyzet vezetett ahhoz a halálos tragédiához, aminek következtében egy 36 éves férfi megölt egy 76 éves férfit. A rendőrség azonosította és elfogta a támadót – számolt be róla a rendőrség. Portálunk úgy tudja, az eset Miskolcon, a Kiss Ernő utcán egymás mellett lévő két nagyáruház közül az egyik parkolójában történt. Az elkövető kalapáccsal bántalmazta az áldozatot, főként a fején, illetve elütötte az autójával, esélyt sem hagyva neki a túlélésre!

vármegyei rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatta portálunkat, hogy emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 36 éves miskolci férfival szemben. Az elsődleges adatok szerint 2024. június 11-én 9 óra 20 perc körül Miskolcon, a Kiss Ernő utcán az egyik áruház parkolójában előzetes szóváltást követően egy férfi kalapáccsal bántalmazta idősebb ismerősét, majd autójával elütötte, elsodorta áldozatát, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a feltételezett elkövetőt. A rendőrség a gyanúsítotti kihallgatást követően a férfi őrizetbe vételét, majd letartóztatásának indítványozását tervezi.

Újabb részletek derültek ki a brutális miskolci gyilkosságról

A két hét alatt rendbetett ország – Magyar város Európa legveszélyesebbjei között

(BOON nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.