Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Valóra válhat a modernek álma? Az örökéletű gépember?

A modernista ateisták nem tudnak mihez kezdeni a halállal, mindenáron azt akarják elérni, hogy valamilyen úton letöltsék magukat egy felhőbe, vagy egy gépben éljenek örökké. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Raymond Kurzweil a modernitás egyik apostola úgy gondolja, hogy ez az antikrisztusi állapot már nincs is olyan messze, s hamarosan eljöhet az örökéletű gépember kora. Kurzweil igen bennfentes, ugyanis az elmúlt idők „nagy tudományos fellángolásairól” folyamatosan előre beszélt.

Most nem kevesebbet állít, miszerint 2030-ban sikerül elérnünk a halhatatlanságot. Szerinte a rendelkezésre álló és fejlesztés alatt lévő technológiai vívmányokkal évről évre növelni tudjuk majd a várható élettartamot. Így a mai gyerekeknek, vagy akár már a 20-as, 30-as éveiket taposó embereknek is hamarosan elérhető lesz szerinte a földi örök élet.

A szakértő szerint 2045-ben érhetjük el a technológiai szingularitást, vagyis elménket egyesítjük a számítógépekével.

A halhatatlanságot az örök életet az embernek lényegében megteremtésével megadta már Isten. Csak nem mindegy, hogy az az örök élet a Mennybe vezet az Igazsághoz való ragaszkodás által, vagy a modernitás kiszolgálása által a jól kikövezett úton a pokolba.

A nemiség káosza – A feminizmus és a transzhumanizmus kapcsolata

A transzhumanizmus az ördög találmánya – Alexander Dugin rövid értekezése

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.