Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Feltámadás címmel készül a Passió folytatása

Mel Gibson végre részleteket osztott meg a készülő folytatásról, ami szerinte megrendítőbbnek ígérkezik majd, mint amilyen az első film volt.

A 2004-ben készült A Passió című film hatalmas visszhangot váltott ki a közönségből és az ítészekből éppúgy, mint a katolikus egyház képviselőiből. Egyesek túlzottan naturalisztikusnak, mi több, hatásvadásznak bélyegezték – a filmrendezőt, Mel Gibsont antiszemitizmussal is vádolták –, másokat viszont mélyen megérintett. Húsz év után jöhet a folytatás.

A csaknem két évtizeddel ezelőtt bemutatott, és Jézus Krisztus életének utolsó 12 óráját elbeszélő dráma meggyőző bevételt termelt, ráadásul három Oscar-jelölést is begyűjtött, sokáig azonban kétséges volt, elkészül-e valaha a folytatása. Mel Gibson csak a közelmúltban törte meg a csendet: végre konkrét részleteket is elárult a régóta dédelgetett projektről. A 67 éves filmsztár azt nyilatkozta, szinte biztos, hogy a Feltámadás című második rész felrúgja majd a lineáris történetvezetés megkövesedett szabályait. Gibson inkább egy afféle „mozgóképes mozaikot” képzel el, melynek darabkáit a nézőknek kell majd egymás mellé helyezni.

„Ezt nem lehet gyorsan és könnyedén csinálni. Át kell gondolnunk, mi mindent kell megmutatnunk ahhoz, hogy a végeredmény tényleg megrendítő legyen”

– idézte a jeles színész-rendező szavait a Newsweek. Gibson azt is elmondta, hogy két forgatókönyv lapul a tarsolyában.

„Az egyik hagyományos, világos szerkezetű, a másik viszont inkább egy delíriumos utazásra hasonlít. Ebben különböző valóságokat mutatunk meg. Benne lesz a pokol is, és a néző láthatja, hogyan buknak el az angyalok. Őrületesnek ígérkezik”

– mondta az első rész direktora, aki állítólag 2016 nyara óta dolgozik a szkripten, s a munkában Randall Wallace, a Rettenthetetlen forgatókönyvírója a partnere.

Jim Caviezel

A Passióhoz hasonlóan a Feltámadásban is Jim Caviezel alakítja majd Jézus Krisztust. A színész még 2018-ban nyilatkozott a készülő projektről.

„Ez lesz a legnagyobb film a világtörténelemben”

– jósolta akkor. Caviezel sejtelmesen elárulta: lehet, hogy két különálló moziról van szó, vagyis a 2004-es első rész akár trilógiává is bővülhet. A Passió annak idején 30 millió dollárból készült, és végül 612 millió dollárt termelt, dacára annak, hogy rengetegen bírálták a produkciót. Ez volt a korábban főként filmszínészként ismert Gibson első olyan projektje, melyben íróként, rendezőként és producerként is részt vett.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Éljük át Krisztus feltámadását – a Húsvét misztériumáról

Néhány keresztény tematikájú film, amit ajánlunk a bezárt Húsvétra

(Filmezzunk.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.