szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiélezett küzdelmet hozott a felvidéki államfőválasztás első fordulója

A szombaton tartott felvidéki államfőválasztás szavazatainak 90,77 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 40,3 százalékon áll és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 38,4 százalékával.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bár a szoros eredmények miatt a sorrend elvben még igen, de az arányok érdemben már nem változhatnak, így már biztos, hogy az államfőválasztás április 6-án esedékes második fordulójába ők ketten kerülnek. A vonatkozó szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.

Az államfőválasztáson kilenc jelöltre lehetett szavazni. A szavazatok 85,61 százalékos feldolgozottsága mellett, a választáson induló többi hét jelölt közül még négyen szereztek 1 százalékot meghaladó szavazatot. Így a harmadik helyen Stefan Harabín, a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke végzett a feldolgozott voksok 12 százalékával, a negyedik helyen a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztársaságielnök-jelöltje, Forró Krisztián végzett a voksok 3,3 százalékát megszerezve.

Őt az ötödik helyen Igor Matovic, korábbi miniszterelnök követi a voksok 2,2 százalékával, illetve hatodikként Ján Kubis, korábbi külügyminiszter, aki a voksok 1,9 százalékát szerezte meg. A részvételi arány egyelőre 50 százalékosnak mutatkozik. Ez nem számít különösebb meglepetésnek, tekintve, hogy az utóbbi néhány államfőválasztás alkalmával is 40 és 50 százalék között alakult.

HVIM: Nem jutott be magyar párt a szlovák parlamentbe – Hogyan érinti ez a felvidéki magyarságot?

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55