Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Önfeladás német módra – Mindent feladni a migránsokért

Az egyik németországi iskola ötödik osztályosainak megtiltották, hogy igyanak az órán, az osztályban ugyanis három muszlim gyerek tanul, akik a ramadán miatt böjtölnek. Teszik nagyon helyesen is a muszlim vallású gyermekek. De a többinek miért is kéne ehhez idomulni? A fél karunkat mernénk rátenni, hogy a jelenleg is tartó keresztény szent 40 napról (nagyböjt) egy szó sem esett a tanárok szájából. Elképesztő hova jutott Németország. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy németországi általános iskola tanárai megtiltották a gyerekeknek, hogy vizet igyanak az osztálytermeikben, tekintettel arra, hogy muszlim tanulók böjtölnek a ramadán idején – írja a NIUS című német lap, amelynek az egyik édesapa is nyilatkozott, akinek gyereke az érintett osztályba jár.

„Vacsoránál mindig megbeszéljük, hogyan telt a nap. Megkérdeztem a lányomat, hogy mi újság volt az iskolában. Akkor elmondta, hogy két tanár megtiltotta a tanulóknak, hogy az órán igyanak, mert a 27 gyerekből három böjtöl. Normális esetben a gyerekeknek az asztalon van a vizes palackjuk, és ha szomjasak, akkor ihatnak az órán”

– mondta a édesapa, majd így folytatta:

„Furcsának találtuk ezt az egészet. Egyrészt, az ötödik évfolyamos gyerekek 10 és 11 évesek. De még a vallásos muszlimok számára is csak 14 éves kortól érvényes a böjtölési kötelezettség. Az pedig, hogy 24 gyereknél három gyereket kell figyelembe venni, amikor az alapvető fizikai szükségletekről van szó – ez egy furcsa beavatkozás”.

A férfi és a felesége mindenesetre arra biztatta a gyereket, hogy igyon, ha szomjas. Az iskola nem volt hajlandó kommentálni a történteket a sajtónak. Mint ismert, a ramadáni böjtöt tartó muszlimoknak a nappali órákban tartózkodniuk kell minden étel vagy ital fogyasztásától, beleértve a vizet is.

A nyugati balliberális hozzáállás zsákutca mivoltát kiválóan mutatják az ilyesfajta intézkedések. Ez a tanár sem a vallásos hozzáállás tisztelete miatt hozta meg az intézkedést, hiszen akkor a liberális német szülők azon lennének felháborodva, hogy a nagyböjt megtartására szólított fel, hanem csupán az idegen áradat kiszolgálása okán.

Két AfD-es TikTok videó miatt csaptak le a rendőrök a 16 éves német diáklányra

Megverte a főorvost a migráns, nem lehet büntetni

(V4NA nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.