Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A vármegyések bontásra ítélték a budapesti kommunista emlékműveket

A kommunizmus áldozatainak emléknapján budapesti vármegyéseink több emlékmű megjelölésével segítik az illetékes szerveket, hogy valóban lezárulhasson ez a gyalázatos korszak.

27 évvel az állítólagos rendszerváltás után Budapest közterületein megszámolatlan mennyiségben találhatóak olyan emlékművek, melyek éltetik azt a rendszert, ami a fél világot romba döntötte. Szavak szintjén kormányunk mindent megtesz annak érdekében, hogy anti-kommunista színezetben tűnjön fel. Orbán Viktor egy alkalommal az alábbi kijelentést tette a Parlamentben: „25 évet tettem bele abba, hogy a kommunisták még felvizezett, hosszúlépéses formában se térhessenek vissza.”  Minden normálisan gondolkozó ember számára örömteli lenne ez a kijelentés, ha nem társulna mellé az alábbi mondat is, egy korábbi nyilatkozatból: “Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”

Hát lássuk, hol húzódik meg a különbség a szavak és a tettek közt. A teljesség igénye nélkül négy olyan emlékműnél jártak tegnap éjjel fővárosi vármegyések, melyek tanulsága szerint a kommunizmus szelleme 2016-ban is a közterületeinken kísért.
1456393168448A Tanácsköztársaság emlékműve Újpesten.

1456393360758
Horn Gyula szobra Angyalföldön.

1456393295089
Egy emlékmű, ami a partizánok “dicsősége” előtt tiszteleg Újpesten.

1456393226219
A hírhedt Szabadság téri szovjet emlékmű.

Őszintén reméljük, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor valóban pont kerül ennek a gyalázatos történetnek a végére, mert mi tényleg azt valljuk, hogy…
415LImX+utL._SX425_

(Fővárosi HVIM – Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.