Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Ismét egy ártatlan civilekkel teli menekülttábort bombázott le Izrael

Több tucat halott és rengeteg sebesült lett az eredménye annak a robbantásnak, amit az agresszív és válogatás nélkül öldöklő Izrael követett el a gázai al-Maghazi menekülttábor ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Dr. Khalil Al-Daqran, a Deir Al-Balah-i Al-Aksza Mártír Kórház ápolási vezetője a CNN-nek elmondta, hogy legalább 33 holttestet látott. Állítása szerint a robbanás oka egy izraeli légicsapás volt – az izraeli hadsereg viszont nem erősítette meg a cnn szerint, hogy valóban célba vették a területet.

Dr. Al-Daqran elmondta, hogy

sok a nő és a gyermek az áldozatok között, s úgy véli, a halálos áldozatok száma növekedni fog.

Az al-Maghazi tábor lakója, Jamal Al Aloul elmondta, hogy épp mélyen aludt, amikor hirtelen „az egész épület ránk zuhant”. Azt mondta, két gyermeke meghalt. Elmondta, hogy nem tudja, ki halt még meg, de sokan voltak még az épületben.

Nem ez volt az első eset, hogy menekülttábort ért támadás a Gázai övezetben a háború kezdete óta, október 31-én a dzsabaliai menekülttáborra mért légicsapást az izraeli hadsereg.

A tábor közelében található indonéz kórház igazgatója azt nyilatkozta, 50 palesztin vesztette életét és 150 sebesült meg a légicsapásokban a tábor területén. Arra nem tért ki, hogy közülük hány civil volt, és hány Hamász katona. A palesztinok által épített alagútrendszer egy része állítólag a tábor alatt húzódik, ami nem indokolja az ártatlan életek kegyetlen kiontását. A Hamász által irányított gázai belügyminisztérium közelebbi adatok megadása nélkül több száz halottat emlegetett, ők azt állítják, hogy lakóházakat is izraeli találatok értek.

Hivatalos palesztin adatok szerint

az övezetben több mint kilencezren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyermek.

Mi Magunk: Hogy harcol a gázai ellenállás?

Izrael-palesztin háború: Gáza lakosai mindennapi életének brutális valósága

(Orientalista – Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.