szerda, augusztus 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A tömegek undorító kora

Az alábbi éles és helyes látásmódú cikk a vadliberális Azonnali hírportálon jelent meg és a baloldaliaktól meglepő és ritkán tapasztalható, korrekt demokráciakritikát fogalmaz meg. Örömteli lenne, ha sokan felébrednének és észrevennék, hogy ez a demokrácia fő velejárója. Az írást változatlanul közöljük, még akkor is, ha egy-két kiszólással nem feltétlenül értünk egyet és például a gyermekvállalásra vonatkozó rész továbbra is a liberális álláspontot tükrözi…

Két hónap kellett hozzá, hogy a közvélemény kihisztizze a saját rabságát, az ún. ellenzéket elnézve pedig akár még meg is szerethetjük a fogvatartónkat.

Tisztázzuk rögtön az elején: nem vagyok virológus, nem vagyok semmiféle járványügyi szakértő.

Igazából még ha az is lennék, akkor se számítana ma Magyarországon, amikor a kormány nemzeti konzultáció néven kiszavazóshow-t rendez a második hullám közepén, hogy a hat általánost végzett szakértőknek még csak emelt díjas SMS-t se kelljen küldeniük ahhoz, hogy elmondják, ők bizony az egész Kárpát-medencét bezárnák a következő öt évre.

Most, a soha nem látott szigorítások bejelentése után igyekszem minden személyes indulatomat féken tartani. Nem könnyű. A szabadidős tevékenységek jelentős részének lőttek, a társasági életet minimálisra korlátozzák, edzeni alig lehet, a szinglik meg dögöljenek meg egyedül – amúgy is, eddig miért nem szültek már legalább három gyereket Kövér elvtársnak?

A következő egy hónapban (legalábbis papíron, valójában ez simán eltarthat tavasz elejéig is) a Maslow-piramis legaljára szorítkozunk, tömjük a pofánkat, és legfeljebb befröccsözve kiabálhatunk a tévének.

De persze „Magyarországnak működnie kell”, Orbán Viktor mást sem hajtogatott az elmúlt hónapokban.

Tavasszal, az első hullám idején a bevezetett korlátozások arányosak voltak, és ismétlem, nem vagyok szakértő, viszont akkor még tényleg „ismeretlen ellenséggel” álltunk szemben, ezért véleményem szerint indokolt volt az objektíve akár indokolatlan óvatosság is.

Ezután jött a fenti mondás, hogy nem állhat le az ország, tartsuk be a szabályokat, hogy ne kelljen újra korlátozásokat bevezetni. Nagyjából szeptember közepén viszont már erősen sejthető volt, hogy előbb vagy utóbb, de jönnek az újabb korlátozások.

És nem, nem a növekvő esetszámok miatt, hanem azért, mert Európa országai elkezdtek egyre szigorúbb korlátozásokat bevezetni, ezzel párhuzamosan pedig

egyre több magyar állampolgár kezdte el követelni az újabb szigorításokat.

A koronavírusról szóló nemzeti konzultáció eredményeit napra pontosan egy hónapja közölte a kormány: a válaszadók 59 százaléka támogatta a kijárási korlátozás bevezetését.

Szembetűnő, hogy a kormány szinte soha nem akarja rendesen megindokolni, hogy mit miért tesz járványügyben, de már nem is kell, enélkül is tudjuk a választ: amit tesz, azt azért teszi, mert kierőszakolják belőle.

Az első hullám után ugyan fellélegezhettünk egy darabig, és úgy tűnt, hogy átállunk a svéd modellre, és a nyájimmunitásra megyünk, de

amint elkezdtek megint pánikolni és a saját szabadságuk korlátozását követelni a tömegek, jöttek az újabb szigorítások.

Egy hét sem telt el az éjfél és hajnali öt közötti kijárási tilalom óta, és máris itt van az este nyolctól tartó. Ha Donald Trump lenne a magyar miniszterelnök, akkor még magyarázhatnánk ezt a gyors bedurvulást azzal, hogy ő akár öt percen belül képes valamit és annak az ellenkezőjét is állítani, de ha Joe Biden lenne az ország élén, akkor is értenénk, mert ő meg nem is emlékszik arra, hogy mit mondott öt perccel ezelőtt.

Orbán Viktor viszont pontosan tudja, így nincs más magyarázat az egy héten belüli újabb, immár drákói szigorításoknak. Orbán 2022-ben újra nyerni akar, így megint azt játssza, amit eddig mindenkor: megméri a közvéleményt, és enged neki.

A kijárási tilalmat és a bezárásokat a tömegek erőszakolták ki, a miniszterelnök pedig hagyta.

Persze megtehette volna, hogy bevezeti az idősávos vásárlást, vagy mondjuk a legveszélyeztetettebb csoport, azaz az idősek számára szigorít, de ők a józan, arányos korlátozásokat igazságtalannak éreznék, így utána már nem szavaznának drága Viktorukra.

Orbán pedig nyerni akar, így inkább szigorúan, de igazságtalanul kibaszik mindenkivel, és kidobja a kukába a „Magyarországnak működnie kell” jelszót, leveszi a lélegeztetőgépről a vendéglátást, és hagyja tönkremenni a kis- és középvállalkozásokat.

Hiába, ahogy Latinovits karaktere mondja Az ötödik pecsétben:

„A tömegek korát éljük tanár úr, az undorító tömegek korát.”

De ne búsuljunk, nézzük a jó oldalát a dolognak! Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András szerint sokkal hamarabb kellett volna bevezetni ezeket a szigorításokat, a Párbeszéd nevű törpepárt pedig már tavasszal vesztegzár alá helyezte volna egész Magyarországot.

Ha a szabadságszerető progresszívek így vélekednek, akkor akár még örülhetünk is Orbán Viktornak és a korlátozásainak, akkor akár még meg is szerethetjük a fogvatartónkat.

Bogár László: A nép uralma?

(Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

Kategóriák

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

A lengyelek többsége negatívan értékeli a balliberális Tusk-kormány munkáját

Az OGB közvéleménykutató kedden közzétett felmérése szerint a lengyelek...

Trump szerint nem mennek amerikai békefenntartók Ukrajnába

A Fox News műsorában Donald Trump kijelentette, hogy nem...

50 milliós kárt okozott a cigány, aki szétverte a MÁV egyik kocsiját

Megtalálták a "vandált", aki vasárnap szétverte a MÁV egyik...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55