kedd, szeptember 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kína: Jézus képének helyére kommunistákat a szobák falaira

A kommunista Kínában csak azok a támogatásban részesülő állampolgárok kapnak ezentúl segélyt, akik a vallási képek helyére Mao és Xi Jinping elnökök képeit akasztják a szobájuk falára, igaz ez még az államilag működtetett egyházakra is. 

A kínai Sanhszi tartományban a hatóságok elrendelték, hogy az állami támogatásban, például szociális segélyben részesülő embereknek a lakásukban található, hitüket jelképező tárgyakat, képeket, például Jézus képét, el kell távolítaniuk, és a helyükre Mao és Xi Jinping elnökök képeit kell kiakasztani. Ha valaki panaszt emel, vagy nem engedelmeskedik, a támogatást megvonják. A rendelkezés az államilag működtetett egyházakra (például a Kínai Kommunista Párt hivatalos protestáns felekezetére) is vonatkozik, amelynek egyik tagja arról számolt be, hogy lakásában levetettek a falról egy Jézus-képet és egy vallásos naptárt, és Mao elnök képével helyettesítették. A koronavírus-járvány miatt állásukat vesztett emberek között egyre többen vannak azok, akik a szociális segélyekből tudják csak fenntartani magukat.

(KATOLIKUS.MA nyomán – Szent Korona Rádió)

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Vallásgyalázással készülnek a buzeránsok a betiltott Pécs Pride-ra

Pécs polgármestere reméli, hogy ezúttal a törvényeket tényleg be...

Évszázadokra eltűnt egy középkori brit templom méretes freskója, egy felújításkor került elő

Az utolsó ítéletet mutatja, mégpedig vérvörös festékkel. Kövesd Telegram csatornánkat! Folyamatosan...

Fát loptak Kárpátalján, visszafordíthatatlan környezetkárosítást okoztak a cipekedéskor

Sajnos ilyenkor hosszú távú károkat okoznak a legtöbbször a...

Medvegyev szerint Finnország háborúra készül Oroszországgal

Vajon kinek lenne ez érdeke? Ki áll e mögött?...

Kategóriák

Vallásgyalázással készülnek a buzeránsok a betiltott Pécs Pride-ra

Pécs polgármestere reméli, hogy ezúttal a törvényeket tényleg be...

Évszázadokra eltűnt egy középkori brit templom méretes freskója, egy felújításkor került elő

Az utolsó ítéletet mutatja, mégpedig vérvörös festékkel. Kövesd Telegram csatornánkat! Folyamatosan...

Medvegyev szerint Finnország háborúra készül Oroszországgal

Vajon kinek lenne ez érdeke? Ki áll e mögött?...

Budapesten is tartottak titkos találkozókat belarusz hírszerzők a moldáv kém Alexandru Balan társaságában

Komoly titkosszolgálati, hírszerző múlttal rendelkezik az a kém Alexandru...

A román, soviniszta AUR még a saját hősük emlékét sem tiszteli

Katasztrófába fulladt a soviniszta AUR megemlékezése. A fotós meggyalázta...

Gyönyörűen restaurálták Horthy vasúti kocsiját

Schneller Domonkos, a Közlekedési Múzeum főigazgatója elmondta, a Turán...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55