csütörtök, október 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Svájc minden tekintetben elérte az egyenlőséget

A svájci parlament csütörtökön legálissá tette a homoszexuálisok házasságát, továbbá engedélyezte, hogy a leszbikus párok spermaadományt vehessenek igénybe mesterséges megtermékenyítéshez.

A javaslatot csak a konzervatív párt, és pár független képviselő utasította el, így hatalmas többséggel szereztek érvényt a társadalmi rendet alapjaiban felforgató törvénynek. Ezentúl nem szab semmi sem gátat Svájcban a deviáció terjedésének, ugyanis innentől kezdve nincs különbség jogi értelemben a hetero- és homoszexuális párok között.

A konzervatív párt a történtek után kihirdette, hogy népszavazást kezdeményeznek a törvény visszavonására, ugyanakkor úgy látszik, hogy ennek megvalósulására semmi esély nincsen, mivel a szellemi sötétség oly nagy az országban, hogy a társadalom nagyobbik része az előzetes felmérések alapján elfogadja a döntést.

(Euronews nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az...

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

A baloldal szerint az ’56-os rendezvényre érkezett “külföldiek” fizetett statiszták

Több tucat busz parkol a fővárosban, román (tehát székely),...

Kategóriák

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55