A liberálisok szerint Trianon tragédiáját úgy lehet orvosolni, ha nem foglalkozunk többé a nemzeti érzéssel, feladjuk a nemzeti identitásunkat, azaz elfelejtjük a nacionalizmust. A nacionalista oldalon viszont sokszor történelmi sérelmekbe beleragadva, már sovinizmusba átcsapva kollektíven gyűlölködnek minden más néppel szemben. Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke egy mélyreható publicisztikában fejti ki, hogy milyen eszmeiség alapján lehetne újra elhozni a Kárpát-medencébe a békét anélkül, hogy a magyarellenességet tűrnünk kellene, vagy feladnunk a nemzeti önazonosságunkat.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnökeként a trianoni tragédia 100. évfordulóján tiszta vizet öntök a pohárba, és egyszersmind lezárok egy korszakot. Ugyan mindig is az alábbiak szerint gondoltuk el a Kárpát-medence népeinek viszonyát, elismerem, hogy kommunikációban lehettek félreértések és igazából egy ilyen elvi tisztázással kellett volna színre lépnünk. Minden aktivitásunkat ezen eszmei alap markáns hangoztatása mellett kellett volna kifejtenünk a Kárpát-medence egészében. Az alábbi állásfoglalást angol és német nyelven is megosztjuk számtalan környező ország szervezetével és személyével (a fordításokat a cikk alján itt is közöljük).
A tanulságokat le kell vonnunk, de nemcsak nekünk magyaroknak, hanem a románoknak, szerbeknek, ukránoknak, szlovákoknak, horvátoknak, szlovénoknak és mindenkinek, aki érintett a trianoni békeszerződésben. Határozott állításom az, hogy Trianonnal nincsenek győztesek, hanem csak vesztesek. Ez nyilván nem látszott még 1920 után, nem látszott a 30-as években feltétlenül (csak a legélesebben vizsgálódóknak), de a második világháború elvesztésével és a szovjet megszállással minden bizonnyal már egyértelművé vált. Hiába változtak országaink területei hol nagyobbá, hol kisebbé, ugyanazt kapta minden Kárpát-medencében élő nemzet: a kommunizmus pusztítását. A Szovjetunió felbomlását követően pedig a liberalizmus vált egyeduralkodóvá, ami a totális istentelen modernitás korát hozta el mindannyiunk számára. Megosztottak minket, feszültséget szítottak közöttünk, hogy egymással hadakozzunk, miközben tombol a vallásellenesség, a legújabb generációt és a közélet egészét pedig már teljesen megmérgezte az LMBTQ-propaganda és a gendersemlegesség sátáni elképzelése, sőt, az emberi voltunkat is kikezdik. Európa elvészni látszik, és az északi civilizációnk, a fehér rasszunk a saját kontinensén üldöztetésbe került, mindez pedig hamarosan odáig fajul, hogy egy világosbarna, kevert rasszú népesség lesz az uralkodó típus a gyönyörű szép nemzeteink helyett. Hagyományaink elvesztek, legfeljebb kiüresedett formákban őrizgetjük őket néhanapján, de a mindennapi életvitelünk semmiben sem különbözik egy átlagos amerikai vagy egy nyugat-európai emberétől. A megvalósult szellemtelenséget a virtualizáció és közösségi média terrorja tartja fenn, amely önti ránk a mocskot, az embereket pedig teljesen összezavarja.
Országaink különböző gyarmattartó nagyhatalmak játékszereivé váltak. Ki Izrael, ki az USA, ki Oroszország, ki Törökország, ki Németország dróton rángatott szolgája, de egyre erősebb a kínai befolyás is. Magyarország éppen ezen hatalmak mindegyikének függőségében tengődik ilyen-olyan mértékben, más-más területeket megvizsgálva (energetika területén Oroszország, a gazdaságban Németország dominál, külpolitikánkat Izrael határozza meg és így tovább).
A Kárpát-medencében egy olyan közös probléma is felütötte fejét, ami már egyes államokban súlyos következményekkel jár. A kezeletlen cigánykérdésből fakadó gettósodás Magyarországon kívül hatalmas problémát jelent Szlovákiában és Romániában, utóbbiban pedig már az ország működését kezdi megbénítani. De Ukrajnában, Szerbiában és Horvátországban sem ismeretlen a cigánybűnözés…
A többnemzetiségű, erős, tradicionalitás alapján álló közös Birodalmunk, a „Kárpát-medence Ország” nincs többé. Helyette vannak kisebb, önállóan életképtelen országok. Egyik trianoni utódállam (és ebbe is beleértve Magyarországot) sem tud függetlenként létezni. Sem Románia, sem Szlovákia, sem Szerbia, sem Ukrajna, sem Szlovénia, sem Horvátország, sem Magyarország nem önellátó, nem független, nem szuverén. A mesterségesen létrehozott területi és földrajzi adottságokon túl a szintén mesterségesen szított ellenségeskedés a garancia arra, hogy a térségben ne legyen béke és esélyünk se legyen szembeszállni a modern világrenddel, ami eltörli az összes hagyományunkat, közte az oly büszkén vállalt nemzeti identitásunkat is. Mindezek fényében tehetjük fel tehát a kérdést, hogy ki is nyert Trianonnal? Azon nagyhatalmak és a mögöttük álló erők nyertek csak, akiknek érdekükben állt, hogy Közép-Európában egy nagyhatalommal kevesebb legyen, de nem azért döntöttek így, hogy a magyarokat megbüntessék (vagy hogy más népekkel kedvezzenek), hanem azért, hogy ne legyen egy olyan Birodalom sem, ami útját állja az 1789-es (és később az 1840-es évekbeli) francia forradalomban gyökerező felforgatásnak. Ez a felforgatás megszüntette a rendi társadalmat, a valódi tekintélyre alapozott valós hierarchiát, hogy ellentétébe fordulva egy álhierarchia jöjjön létre áltekintélyekkel. A fogyasztói társadalom materialista életviteléből fakadó számos probléma fojtogatja az egész világot-, így minket is.
Természetesen nem azt állítom, hogy a folyamatosan egyre inkább etnikailag heterogénné vált Apostoli Magyar Királyság egy hibátlan és tökéletes állam lett volna. Ha az lett volna, akkor most tárgytalan lenne ez az állásfoglalás. Viszont azt állítom, hogy azért is válhatott többnemzetiségűvé a közös királyságunk, mert a „nagy” francia forradalom elsötétedéséig nem a nemzeti identitás volt a fő szempont. Sokkal inkább vallási és rendi (kaszt) alapon határozták meg magukat az emberek. Ha pusztán nacionalista lett volna az önmeghatározás, akkor nem fogadtak volna be népek másik népeket, nem lett volna több százéves békés együttélés. A múltat ne a jelen szemüvegével vizsgáljuk!
Számot kell vetnünk a magyarság bűneivel is, hiszen úgy korrekt, hogy mi kezdjük az önvizsgálatot – ezt az önreflexiót viszont minden népnek el kell végeznie a maga vonatkozásában. A magyar nemesség egy jelentős része káros és modern eszmék hatása alá került az úgynevezett reform kor idejére – természetesen 1945-ig, a fizikai megsemmisítésükig voltak olyan arisztokraták és nemesek, akik a valódi államférfiakként helyt tudtak állni a történelmi viharokban. Ezek a káros eszmék a már említett francia forradalom által szült liberalizmust és nacionalizmust jelentik, amely ekkor még kéz a kézben járt és mint egy rákos burjánzás jelent meg a Kárpát-medence népei között. Jó példa erre, hogy elhibázott lépés volt az Országgyűlés semleges latin nyelvűségének magyarrá változtatása akkor, amikor a Birodalomban számos más népcsoport is élt igen régóta és jelentős mértékben.
A nemzetiségek jogos és szintén negatív nacionalista fertőzöttségtől fűtött válasza a saját nemzeti önrendelkezések követelése volt, amire az elhibázott viszontválasz egy erőszakos magyarosítási kísérlet volt. A nacionalizmus került előtérbe más, addig uralkodó identitásainkkal szemben. A liberalizmus pedig az individuum szabadságát hirdetve a magasabb igazodási pontok lebontásán munkálkodott, előmozdítva ezzel az alacsonyabb identitások időszakos megerősödését. Tehát a vallási, kulturális, rendi (kasztbeli) identitások lebontásával – amelyek egy tradicionális birodalmat tartottak fent -, teret engedtek a nemzeti (nacionalista) identitásnak, olykor ennek vadcsapásának, a sovinizmusnak is. Azonban a nacionalizmus csak egy megtűrt eszme volt már akkor is, egy szükséges rossz a liberalizmus számára. Mára azonban a liberalizmus oly erőssé vált, hogy a nemzeti önazonosságunkat is fel akarja számolni. Nekünk viszont azért kell egy értékalapú és más népekkel szemben nem ellenséges nacionalizmus, mert ez is egy megtartó erő a modern világban, ahonnan lehet feljebb építkezni a kulturális, vallási, rasszbeli és egyéb identitások felé. A negatív nacionalizmus azonban nem megtartó erő, hanem a saját értéknélküliségét leplezve folyamatosan más népekhez viszonyítja önmagát. A népek magasrendűségét nem egymáshoz való alá- és fölérendeltségében mérjük, hanem önmagukhoz viszonyítva. Annál magasrendűbb egy nép, minél jobban megőrizte saját szellemi hagyományait, és képes a nemes tulajdonságainak felmutatására, képviseletére.
A balliberálisok elképzelése teljesen hibás, ők nem meghaladni és egy rendszerbe illeszteni akarják a nacionalizmust, hanem egyszerűen kiiktatni azt is a többi azonossági tényezővel együtt. Ez Trianon kapcsán úgy mutatkozna meg, hogy például a teljes értékvesztésen alapuló Európai Uniót éltetnék inkább, és bár helyesen ismerik fel, hogy a nacionalizmus okozója volt Trianonnak, de azt már nem tudják elképzelni, hogy a nemzeti hagyományok megélésével is lehetne békét teremteni.
A liberalizmus erejét jól mutatja, hogy már a nacionalizmust is legyőzöttnek tekinti, most pedig a nemi identitásunkat támadja. Ez a teljes atomizálódás folyamata, ahol az egyre kisebb egységek kerülnek lebontásra. A Birodalmak után a nemzetállamok, majd a nagyobb közösségek következnek, most tartunk családoknál, aztán jön maga az emberi minőség. A lejtőn nincs megállás. Mi, a Kárpát-medencében élők meg azon vitatkozunk, hogy melyik királyunk és hadvezérünk melyik nép szülötte volt. Kisebbségi frusztráltságból fakadóan vannak, akik a történelemhamisításban, vagy éppen temetők meggyalázásában élik ki magukat ahelyett, hogy végre egy közös, valóban európai jövőképben gondolkoznánk.
A tevékenységünk úgy tűnhet messziről nézve, mondjuk egy másik országból rátekintve, vagy erős balliberális médiatematizáció által kiforgatva, hogy pusztán nacionalista alapon, más népeket gyűlölve és rablónak tartva kesergünk Trianon felett, és elkeseredettségünkben arról álmodozunk, hogy minden más népet rabigába hajtunk egy magyar vezetésű, magyarokkal kivételező országban.
Valójában mi a sovinizmus ellen küzdünk, ami mai napig sújtja a más országokba szakadt magyarokat, a testvéreinket. Ennyi, pozitív nacionalizmus megengedhető mindenkinek. Azonban más népek hagyományait, kultúráját és vallását tiszteljük, főleg akkor, ha ez a tisztelet kölcsönös. A pozitív nacionalizmust el kell tudni választani a primitív sovinizmustól. Utóbbit a magyarok között sem tűrjük és az összes népnek törekednie kellene arra, hogy kivesse maga közül a békétlenséget szülő, frusztrált sovinisztákat!
Trianon közös tragédiájából való kiút első lépcsőfoka annak megértése kell, hogy legyen, hogy ez egy olyan folyamat része volt, ahol mindannyian vesztettünk. Nincsenek nyertesek. Erre kiváló bizonyíték a jelenlegi világ éleslátó és megértő szemlélése.
A második lépés az lenne, ha a soviniszta szemlélet helyett mindenki egy saját, pozitív nacionalizmust építene ki magának, aminek velejárója az is, hogy a saját népében meglévő sovinisztákkal felvállalja a konfliktust. A történelmi sérelmeket olyan tragédiának kell hogy felfogjuk, mint a családon belüli erőszakot, mint egy sátáni (diaboloszi) megosztást. Egy kellően intelligens ember nem megmásítani, letagadni, felmentést keresni akar egy hozzátartozójának bűncselekményére, hanem azt mondja, hogy ő nem én vagyok, és végső soron az egyén felelős a saját tetteiért. A múltban elkövetett bűnösökkel nem azonosulni kell, hanem magát a bűnt elítélni, a hibákat felismerni. Nyilván saját magunk között lehet rekonstruálni a történéseket, és ez egy fontos történészi (vagy éppen régészeti) munka, de hideg fejjel kell értékelni. A legfontosabb szempont ezen tragédiáknál az, hogy ezeket se pusztán nacionalista alapon, hanem más eszméket is bevonva vizsgáljuk meg. Az igazságot nem determinálja a felek nemzeti hovatartozása.
A harmadik lépés az lenne, hogy megvizsgáljuk, hogy mi az, ami közös jelenleg is a Kárpát-medence népeiben, és ezen közös elemekre koncentrálnánk. Máshogy kifejezve: a nacionalista identitásunkat nem elhagyva, de egy egészséges hierarchiával magasabbra kell emelni a kulturális, civilizációs és vallási identitásunkat. Ha fentről lefele haladunk ezen önazonosságok sorában, akkor felszabadító érzéssel tölt el minket ez a vizsgálódás, és az ellenérzéseink máris feloldódnak, hiszen a nacionalista identitáson kívül mindegyikben azonosságra és hasonlóságokra lelünk, főleg a multikulturális, rasszösszekeverő, ateista, modern világgal szemben. Az egyetemességet kell képviselnünk, ami felöleli mindegyik azonosulási tényezőt. Keresztények vagyunk, az északi civilizáció részei, európaiak nagyon sok keleti (sztyeppei) hatással és fehérek. Ezen sorok olvasói – ha már eljutottak idáig–, akkor nyitottak egy magasabb eszmeiség felé, tehát a nemesség és a jövő elitjének csíráját ott hordozzák magukban. Vélhetően (bár sajnos korántsem biztos), mindannyian heteroszexuálisak vagyunk, akiknek az énazonosítása nem a virtuális profilokban található meg. Mindannyian küzdünk a családjainkért és egy normális életért. Hiszünk a valós értékekben, harcolunk a liberalizmussal szemben.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom készen áll egy olyan Kárpát-medence kiépítésére, ahol a benne élők egymást tisztelve és kiegészítve, a múlt sérelmein felülemelkedve képesek közösen harcolni. Természetesen mindennemű sovinizmust elvetünk, és ezekre reagálunk továbbra is: legyen szó saját népünk primitívjeiről, vagy éppen más népek sovinizmusáról. Mindenkinek joga van megvédeni magát, és nem szabad megalázkodnia mások előtt. A nemzettestvéreinket nem hagyjuk magára továbbra sem egy magyarellenes támadásban, de nem azért, mert kollektíven gyűlölnénk a támadók népét, hanem mert szeretjük a saját véreinket és megvédjük őket.
Tudatosítjuk magunkban, hogy a fő törésvonal nem a népek között húzódik. A fő törésvonal a tradicionalitás és antitradicionalitás, a vallásosak és istentelenek, a hagyományhűek és a modernek között húzódik. Új elitet kell alkotnunk, amely szellemi fölényben van és a 100 éves megosztási kísérleten túllendülve egy új közös Birodalmat épít a tradicionális univerzalitás jegyében, ami a sokrétű önazonosítási tényezők együttes képviseletét jelenti. Ez a valódi jobboldaliság, ami nem egy pártpolitikai tipizálás, nem is a soviniszták vagy a nemzetiszocialista ellenbaloldaliak jelzője, hanem azoké, akik a modernitással szembeszállva, a valódi értékeket felvállalva és rendszerben látva, együttesen képviselik ezt. A restauráció és tradíció útja ez, amely végre felszámolja a hamis törésvonalakat és erőt ad egy olyan archaikus embertípusnak, amely eddig csak a romok között tévelygett, de végre megtalálja a tiszta vizű forrást. Merítve ezen forrásból, sikeresen tudunk rendet tenni (először) önmagunkban, majd a sikeres harc után a tágabb környezetünkben, aztán a nemzetünk soraiban, majd az újra nemessé vált vezetők együttesen hozhatják el a szebb jövőt a Kárpát-medencébe.
Barcsa-Turner Gábor
HVIM társelnök
(Egy harcos gondolatai – Szent Korona Rádió)