vasárnap, június 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Őznek képzeli magát egy transznemű nő, de most hatalmat kapott

Az őrületben nincs megállás. Egyesek szabadságjoga odáig terjed, hogy már nemcsak a nemüket, hanem a fajukat is megválaszthatják szabadon. Így lehetnek őzek, farkasok, angyalok, démonok, tündérek, földönkívüliek, vagy bármik, amit a csodálatos liberalizmus megenged nekik. Az Origo.hu-n megjelenő összeállítás.

Azt már eddig is tudtuk, hogy vannak transznemű emberek, akik a biológiai nemükben nem érzik jól magukat. Most azonban kiderült, hogy vannak úgynevezett „transzfajú” emberek is, akik nem is embernek tartják magukat, hanem például tündérnek, földönkívülinek vagy állatnak. Így lehet az, hogy egy transznemű lány valójában őznek érzi magát, egy videón pedig be is mutatta, hogyan szokott legelni – írta V4NA nemzetközi hírügynökség.

Manapság már nem csak egyszerű transznemű emberek léteznek, hanem előtérbe került egy újabb szubkultúra is – az úgynevezett transzfajúak. Az otherkin elnevezéssel illetett csoportba tartozó emberek úgy érzik, hogy ők valójában nem is emberek, hanem valami mások. Például angyalok, démonok, tündérek, földönkívüliek, vagy néhány esetben állatok. Az utóbbi kategóriába tartozik az interneten FerociouslySteph néven ismert személy is, aki férfinak született, ám már transznemű nőként él, egyébként pedig őznek tartja magát.

Steph egy videóban be is mutatta, hogyan szokott például legelészni az udvaron, és az mekkora örömmel tölti el. De pár másodperc erejéig azt is megmutatta, amit ő csak deergasm-nek hív, azaz valószínűleg hogyan élvezhet el egy őz.

A transznemű nőre most leginkább azért figyelt fel az internet népe, mert bekerült a Twitch nevű videójáték-közvetítő oldal biztonsági tanácsadó testületébe. Ez Steph felfogása szerint azzal jár, hogy visszaélhet a hatalmával és elkezdhet üldözni néhány felhasználót, akinek a nézeteivel nem ért egyet, és megtisztíthatja tőlük az oldalt.

Steph egyenesen úgy fogalmazott, hogy most már nem lehet elvenni tőle a hatalmát, és innentől kezdve számos ember félhet. Erre aztán többen is felkapták a fejüket, hiszen megijedtek a transznemű felhasználó hirtelen jött hatalmától, aminek segítségével könnyen keresztbe tehet a játékból pénzt kereső embereknek.

Nem Steph az egyedüli, aki nem embernek érzi magát. Anthony Padilla youtuber egy videóban szintén foglalkozott a jelenséggel, ahol több személlyel is beszélgetett az ügyben.

Luis például valójában tündérnek képzeli magát. Ő már harminc plasztikai műtéten esett át, hogy elérje a kívánt megjelenést, többek között átvarratta a szemformáját is, de még mindig nem végzett – egyik elképzelése, hogy úgy nézzen ki, mint Angelina Jolie a Demóna című filmben.

A videóban szereplő másik személy egy vörös rókának és egy brit kolumbiai farkasnak tartja magát. Az ő identitása elmondása szerint a való világon alapszik, hiszen ez a két állat megtalálható a Földön, nem úgy, ahogyan a tündérek.
Egy ponton azt is bemutatta, hogyan tud morogni az emberekre. Azt is meg lehetett tudni tőle, hogy még egészen fiatal, 10-11 éves volt, amikor látott egy anime filmet a farkasokról, és ott dőlt el benne, hogy ő maga is az.

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Fokozottan védett növényeket gyomirtóztak le Budaörsön – vajon köze van az épülő lakópark engedélyeztetéséhez?

Többedjére vandálkodtak természetkárosítók a Natura 2000 területen, ami egy...

A technokrácia átka – Meghibásodik egy alkalmazás, majd az egész ország autóforgalma megbénul

Nem most először okozott katasztrófát a Google Maps téves...

Most vagy soha, Kárpátalja! Az Igazságot Magyarországnak Szövetség is részt vesz a HVIM Trianon Felvonulásán

Még soha nem éreztük olyan közel a trianoni igazságtalanságok...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

Kategóriák

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

“Izrael háborús bűnöket követ el” – vélekedik a volt izraeli miniszterelnök

Benjamin Netanjahut saját népe is elítéli már a Gázában...

Ez történik, ha farkasokkal találkozik az ember az erdő közepén (VIDEÓ)

Nem kell megijedni, ha farkasokkal találkozunk az erdőben, erre...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55