Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Szobrot állítottak a Széna téren a cionista, hazánk ellen törő katonanőnek

Elvégeztetett a budapesti Széna tér felújítása. Bár helyet kapott például Bereményi Géza: Széna tér című verse, mely a kitörő hősökre emlékezik, mégis kettős érzéseink lehetnek, ugyanis a hősök mellett egy Magyarország ellen harcoló cionista nő is szobrot kapott. 

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

„A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát, összegyűlt mindegyikük, 40 000 szoldát, jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan, ’45 vad telén, kezdődjék már a roham” – futnak a sorok Bereményi Géza verséből a felújított budapesti Széna téren. Örömteli, hogy végre a fővárost védő, s 1945-ben kitörő hősök emléket kaptak.

Örömünk azonban gyorsan ürömbe fordulhat, ugyanis az ideológiai zavar azonnal feltűnik, ha körülnézünk a téren, ugyanis a cionista Szenes Hanna is kapott egy szobrot, továbbá egyik versét is beágyazták a kövezetbe.

A cionista Szenes Hanna 1939-ben emigrált Palesztinába, ahol csatlakozott a Haganához (cionista paramilitáris szervezet) majd a brit hadsereghez is, ahol kiképzést kapott. 1944-ben a britek ejtőernyővel dobták le a Jugoszláviában. Ezek után, mint diverzáns lépte át a magyar határt, s hazánk ellenségei oldalán fegyvert ragadott „szülőföldje” ellen. Mint minden más háborús helyzetben lévő országban, az ellenség oldalán való harc okán elfogása után bebörtönözték, majd vallatása után halálra ítélték. A diverzáns akcióban résztvevő, katonai kiképzéssel rendelkező, fegyverrel érkező Hannát mint a holokauszt mártírját állítják a kitörésben résztevő hősök verssorai fölé. Nem a holokauszt áldozata lett ő, hanem annak, hogy fegyverrel támadott saját „hazájára.

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/09/27/novak-katalin-buszke-a-magyarsag-es-zsidosag-kozos-tortenelmere/

Mélyebben a cionisták Ukrajnát érintő terveiről

(Válasz online és Neokohn nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.