Légből kapott kommunizmus – Páter Vezér Ferenc és nem létező „terroralakulata”

A második világháború végén a hazánkat megszálló Vörös Hadsereg és a velük együttműködő kommunista párttagok megkezdték az egyházi ellenállás felszámolását. Szándékukban állt a magyarországi szerzetesrendek működési engedélyének megvonása. Az ezt megelőző tevékenység egyik állomása az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos Rend és mártírja, a mai Petőfiszállás melletti Pálosszentkúton működő Vezér Ferenc atya üldözése volt.

A háború elveszett, a harc folytatódott

A Lengyelországból visszatelepített Magyar Pálos Rend a Kárpát-medencében és határain túl is elterjedt. Egyes források szerint a szerzetesrendek között a legmagyarabb, emiatt a legnépszerűbb is. Ebből fakadt ellenálló képessége.

Az általuk használt gellérthegyi Sziklatemplomban a katolikus vezetők előszeretettel rendeztek vallási, de nemzeti ünnepeket is. Ez a tendencia tovább erősödött az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus alatt, majd folyamatossá vált. A Fehér Barát folyóirat hasábjain örömmel adtak hírt a visszacsatolt területekért bemutatott hálaadó szentmisékről, és magukról a területi gyarapodásokról. Egy 1941. márciusában megjelent írás azonban a kommunisták szemét is szúrhatta:

„Visszafojtott lélegzettel figyeljük azt a gigantikus, a világtörténelemben eddig páratlanul álló felmérhetetlen jelentőségű és sorsdöntő küzdelmet, melyet Európának úgyszólván összes népei vívnak a sátáni titkokat és borzalmakat rejtegető Szovjettel szemben. Ebben a titáni küzdelemben ott harcol első vonalban a magyar is, aki mindig szembefeszült minden szennyes áradattal, mely Európát s a kereszténységet fenyegette. Történelmi hivatásunk és felelősségünk tudatában ajánljuk fel mindnyájan legalább imáinkat a Boldogasszony hatalmas közbenjárásáért!”

Az 1945-48 közti, demokratikusnak nevezett időszakban a testvérek újra derekasan kivették részüket a katolikus egyház megsegítésében. Amikor Mindszenty bíboros 1947. augusztus 15-én meghirdette a Mária-évet, hogy ezzel a Szent Szűz közbenjárását kérje Magyarország fennmaradására, a pálosok is buzgón végezték a fatimai jelenések emlékére tartott engeszteléseiket.

Sajnálatosan a karhatalom nekik sem kegyelmezett. 1948. május 13-án, a Sziklatemplom környékén békésen imádkozó, közel százezres tömeget a rendőrség brutális módon feloszlatta. Mindszenty a miniszternek írt levelében sérelmezte a történteket. 1948 nyarán, a Központi Szemináriumban tartott ünnepségen, a pálosokat gyakorlatilag példaképnek állította. A bíboros letartóztatásának, elítélésének híre bejárta a nyugati sajtót, mely az ÁVH-t óvatosságra, és egy összetett koncepciós per kidolgozására sarkallta.

Önszerveződés 

1944 végén a szovjet csapatok megszállták az Alföldet. Fosztogattak, nőket erőszakoltak meg, nem hagytak nyugalmat a puszták népének – ezt még az ÁVH dokumentumaiban is rögzítették. Pálosszentkút október 22-én került orosz ellenőrzés alá. A posztján maradó kiskunfélegyházi polgármester, dr. Pálos Károly szerint szükség volt a helyiek által létrehozott polgárőrségre, de a garázda elemek tevékenységét ők is alig tudták megfékezni.

A pálosok közmegbecsülésnek örvendtek a tanyavilágban, de a nyilas hatalomátvétel után a pálosszentkúti kolostorban csak P. Vezér Ferenc és Fr. Könyves Imre Lajos maradt. A másodjára megalakult polgárőrség vezetője Vezér lett. Az első felállítását Pálos Károly határozatban rendelte el, és október 17-én, 300 taggal kezdte meg a működését. Nemzeti színű karszalagot viseltek, melyen felirat és sorszám szerepelt. Fegyvereket is kaptak, de fegyvertelen szolgálattevők is voltak. Éjszakánként 60 fegyveres polgárőr 5 fős járőrcsoportokban teljesített szolgálatot. A második véderő már Pálosszentkútra korlátozódott.

Vezér megpróbált gátat szabni az orosz katonák és katonaszökevények garázdálkodásának, illetve bizonyos rosszakaratú nőknek, akik kihasználták az oroszokat és „saját fajtestvéreiket” is kirabolták.

Egyes források szerint Vezér atya 1944-től „terroralakulatot” szervezett, mely 1945 tavaszáig látta el a tanyák védelmét. Az időszakról szóló beszámolók szovjet katonák lelövéséről, tetemek, sírok megtalálásáról szólnak. 1945-46-ban a rendfenntartókat többször feljelentették. Egy visszaemlékezés szerint „az egyik tanyára betörtek az oroszok és akkor három vagy négy oroszt agyonlőttek a nemzetőrök. […] az összes nemzetőrt elvitték. Több ember örökre eltűnt. Jól megverték Ferenc atyát is, de pár hét után kiengedték.”

A per

A koncepció alapjaként az a vád szolgált, miszerint 1944. decemberében P. Vezér a pálosok Soltvadkerti házában – ahol egy rendi pincészet is működött – fiatal nőkért állt ki, akiket egy szovjet katona el akart hurcolni. Miközben dulakodtak, a katonának elsült a fegyvere, de saját magát sebesítette halálra.

Vezér Ferencet először 1945 tavaszán fogták perbe. Az 1945. április 2-án elhangzott prédikációjában a – feljelentők szerint – a húsvéti feltámadást összefüggésbe hozta az aktuális politikai helyzettel, azaz áttételesen utalt a nehéz időkben való kitartás szükségszerű jutalmára, amely elhozza a magyar feltámadást. A kecskeméti fogdában őrizték június 14-ig, de a népbíróság felmentette és elengedték, miután a helyi hívek egy kérelemben jelezték, szeretnék visszakapni szeretett papjukat.

1945 nyarától Vezér a magyarországi pálos rendházak gazdasági-gondnoki ügyeit intézte: fáradhatatlanul járta a kolostorokat, igyekezett szerzetestársainak nyugodt életkörülményeket biztosítani. 1946 januárjától tagja lett a rend hazai vezetőségének.

1946-ban már tapogatózott az ÁVO és a szovjet titkosszolgálat, az NKVD is vizsgálódni kezdett. Kihallgatták a rendház tagjait, de P. Vezér ekkor már nem tartózkodott ott. Több rendtársa is lejegyezte, hogy Soltvadkertre utazott (ott volt ugyanis a rend birtoka). 1946. július 16-án az orosz parancsnokság elrendelte Fr. Könyves Imre Lajos kihallgatását, de nem találták Pálosszentkúton.

Vezér 1947-től 1951-ig, második őrizetbe vételéig folyamatosan menekült. Nyomozati dokumentumok bizonyítják, hogy a hatóság folyamatosan követte, miközben a hívők kézről kézre adták, szállást és ellátást biztosítottak számára.

Közben a hatalom az 1950. szeptember 7-én kiadott törvényerejű rendelettel megvonta a magyarországi szerzetesrendek működési jogát. Csak négy rendet hagytak meg. Rajtuk kívül az összes többi szerzetesrend tagjainak el kellett hagyni a rendházakat, városokban nem telepedhettek le, egymással kapcsolatot nem tarthattak, s hosszú időn át rendőri megfigyelés alatt álltak. Legtöbbjük egyházi szolgálatot sem vállalhatott. A pálos kolostorok is elnéptelenedtek, a barátok szétszóródtak.

1946 márciusában a nemzetgyűlés által 1946 márciusában elfogadott a „társadalmi rend és államforma büntető jogi védelméről szóló törvény” tág értelmezési jogköre lehetővé tette, hogy bárkit államellenes vádakkal illessenek vagy kivégezzenek. Az előkészületeket is büntette. A hóhértörvénynek köszönhetően Vezér Ferenc ügyét elővették.

A Vezér Ferenc elleni eljárást az ÁVH személyre szólóan összekötötte Grősz József kalocsai érsek perével, akit főleg azért nem szívlelt a pártvezetés, mert mindig kiállt az egyház jogai mellett, nem hagyta szó nélkül a rendszer túlkapásait. Tiltakozott a szerzetesek 1950 nyarán történt internálása ellen is.

1951 áprilisáig az összes rendszeridegen elemnek minősített pálos szerzetest letartóztatták. Odáig mentek, hogy hamis tanúk bevonásával „kiderítették”: a Sziklatemplomban szexuális és homoszexuális (!) orgiákat rendeztek, sok esetben kiskorúakkal.

Vezér Ferencet 1951. március 20-án elfogták, majd az Andrássy úton lévő ávós központ pincéjébe vitték. A Grősz-perben a legtöbb tanút ellene vonultatták fel. Pálosszentkút környékén 15 parasztot tartóztattak le, és a Markó utcai börtönbe vitték őket. Péter Gábor, az ÁVH parancsnoka a felhasznált tanúknak a következőt mondta: „Emberek, mi tudjuk, hogy maguk ártatlanok. Nem akarjuk magukat börtönbe zárni, csak a katolikus egyház parasztnyúzó papjait. Csak vallják nyugodtan, amit mi mondunk, nem lesz bántódásuk. Addig is jól ellesznek itt a ház körül. Kapnak enni és cigarettát. A tárgyalás után hazamehetnek.”

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a vallomást szóról szóra megtanultatták velük, mint a fogdaügynök összefoglaló jelentései az őrizetesek fogdai magatartásáról:

„Petrus Gyula
Fogdai magatartásán lényeges változás nincs. Vallomását ismételgeti, most már elfogadható hangsúllyal. Vezérről még mindig a tisztelet hangján nyilatkozik. Elhatározott szándéka, hogy vallomását a tárgyaláson fenntartja. Kihallgatása során eddigi vallomásának részleteit ismételte meg. Vallomásának előadásában javulás tapasztalható.”

A védőügyvéd szolgálatát csak a tárgyaláson vették igénybe. Védőbeszédében elmondta, hogy a vádlott bűnös, de arra kéri az Elnöki Tanácsot, „kegyelem gyakorlásával adja meg a lehetőséget neki, hogy tanulja meg tisztelni és szeretni azt a népi demokráciát, amely még ellenségeivel szemben is kegyelmesebb, mint az elmúlt reakciós idők voltak saját híveikkel szemben is.”

Vezér Ferencet a börtönben több hónapon át kegyetlenül kínozták. Petrus Gyula és Tóth Illés vallomása nyomán halálra ítélték. Több, mint egy hónapot töltött a siralomházban. 1951 augusztus 3-án, a Gyűjtőfogház udvarán felakasztották. Hamvait a budapesti Új Köztemető rabtemetőjébe szállították a kivégzett kommunista vezetők azonosított sírjainak szomszédságába. Sírhelyének pontos helye ismeretlen. A Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa 1992. február 17-én törvénysértőnek minősítette P. Vezér Ferenc első-, és másodfokú ítéletét, mivel bűncselekményt nem követett el. Emlékére a Pálos Rend a gellérthegyi Sziklatemplomban egy fafaragású oltárt állítatott, amely Ferencz Béla alkotása. 2012-ben, Pálosszentkúton újratemették.

Mi az igazság?

Vezért koholt vádak alapján ítélték el. Az általa vezetett ellenforradalmi szervezkedésnek állítólag Grősz József volt az egyházi vezetője, csakhogy ők ketten sosem álltak kapcsolatban, sosem találkoztak. A bűnvádi eljárás dokumentumaiból a vád elfogadhatóan nem rajzolódik ki. Nem állapították meg, hogy a feltételezett gyilkosságokat valójában kik követték el, s az elkövetőket milyen módon bújtotta fel P. Vezér Ferenc. Egyetlen holttestet sem találtak. Az atya által – a vádirat szerint – megölt katona tetemét a kolostor mögötti területen keresték. A helyszíni szemle jegyzőkönyve arról ír, hogy több sírhelyen talált emberi csontmaradványokat is minden indoklás nélkül a megölt katonával azonosítottak. A csontmaradványok szakértői elemzése nem történt meg.

Igaz, Vezér Ferenc retorikája – rendtársai szerint is – túlzott indulatokat keltett. Páter Homonnay Sándor Miklós emlékezetében úgy élt, mint lelkesítő, sőt vérlázító beszédek elmondására alkalmas kiváló népszónok. 1945. február 3-án például ezeket a hazafias, megőrizendő sorokat vetette papírra Vezér:

„Mert a nép papjára úgy néz, mint valamikor Mózesre a zsidó nép. Ha én is elhagyom, mi lesz vele? Ki segíti? Ki pártfogolja? Nem. Nem hagyhatom el őket, pedig tudom, sok kellemetlenség, sőt életembe kerülhet. De meghátrálni hazaárulás, gyávaság volna. Az utókor talán nem érti meg, de a pálos szerzetes, magyar szerzetes. A magyar pedig halálig dacol és harcol.”

A Vezér Ferenc ellen indított mellékper az antikommunista buzgalom, az egyházi és nemzeti ellenállás eltaposásának, térdre kényszerítésének eszköze volt, mely hozzájárult ahhoz, hogy az évszázad végére a magyar emberek lelkében a vallás helyett egy hatalmas űr tátongjon.

Forrás: