A modern társadalom válsága szorosan összefügg a hagyományos és a patriarchális társadalom megszűnésével. Jelen írásában a neves olasz filozófus, Julius Evola azon tényezőket és folyamatokat foglalja össze, melyek a hagyományos társadalmi rend felbomlásában játszottak szerepet. A tanulmány 1952-ben jelent meg, tanításai azonban örökérvényűek.
Az általában „primitíveknek” nevezett népek körében, amelyek leggyakrabban ősibb rasszok vagy civilizációk visszafejlődött és alászállott maradványai, a „Männerbund”1 (’férfiszövetség’) jelensége gyakran felkelti a vizsgálódók figyelmét.
Az ilyen népek körében az egyént pusztán természeti lénynek tekintették; egy bizonyos életkorig családi, különösképpen anyai gondoskodás, azaz női, materiális meghatározottság alatt élt, amiben e társadalmak a létezés pusztán anyagi és fizikai vetületét látták. Azonban ez az állapot egy adott pillanatban, speciális rítusok jóvoltából megváltozott, amelyeket „átlényegülési rítusoknak” nevezhetünk. E rítusokat többnyire kiközösítés és kemény próbaidőszak előzte meg, majd a „halál és újjászületés” szimbolikus folyamata során új lény született, aki már valódi férfinak volt tekinthető. A törzs azon férfi tagjait, akik nem estek át ilyen beavatáson – életkoruktól függetlenül – a nők és gyermekek, sőt egyes esetekben az állatok közé sorolták. Viszont miután az egyén átment a transzformáció* e folyamatán, ennek révén csatlakozott a szóban forgó „Männerbundhoz”. E (szakrális) beavatási és harci jelleggel rendelkező közösség csoporthatalommal rendelkezett. Ennek joga felelőssége és funkciói tekintetében volt megkülönböztethető. Övé volt a parancsolás hatalma. Felépítése egy „Rend” felépítéséhez volt hasonló.
Míg a tizenkilencedik század történészei hajlamosak voltak az Államot a család intézményéből levezetni, napjainkban egy új irányzat a hatalom eredetét helyesen lokalizálta a „Männerbund” jelenségben. A szóban forgó minta ténylegesen tartalmazza mindazon alapelemeket, amelyek sajátlagosan határoznak meg minden rendet és különösképpen minden politikai rendet, és teszi ezt olyan egyértelműséggel, amit hiába keresnők a hatalom eredetével kapcsolatos mai omlatag és degradált elméletek között. Ebben a mintában megtaláljuk mindenekelőtt a férfiasság eszméjét önnön előkelő és spirituális értelmében, a férfi minőséget (ahogy a rómaiak mondták) mint vir-t és nem mint puszta homo-t. Ehhez mint láttuk egy „szintáttörés” vagy állapotváltozás kapcsolódott; a legegyszerűbben kifejezve egy eloldódás a puszta érzéki, vegetatív, testi állapottól. Ott van továbbá egy különleges, minden pusztán „naturális” (családi vagy egyszerű népi) jellegűtől eltérő egység eszméje. Végül ott van a lényegét tekintve e magasabb szinthez kapcsolódó hatalom eszméje, amelyet eredetileg egyenesen egy fenső, „szakrális hatalomból” eredő erő jellegével rendelkezőnek tekintettek (mint auctoritast és vele az imperiumot az ősi római eszményben).
Ilyenformán minden jogunk megvan arra, hogy mindezeket zsinórmértékszerű „állandóknak” tekintsük, vagyis olyan alapeszméknek, amelyek erősen eltérő alkalmazások, megfogalmazások és levezetések formájában rendre megjelentek a múlt minden nagy politikai szerveződésében. Az idő folyamán egyre erősödő elszentségtelenedés, racionalizálódás és materializálódás folyamatainak következtében ezen eredeti jelentések egyre inkább elrejtőzni és visszahúzódni kényszerültek. Egy valami azonban változatlan marad: ahol ezek a sajátosságok teljesen eltörlődtek, oly addig, hogy még valamely átvitt vagy legyengített formájuk sem maradt fent, a szakrális és beavatási jelleg akár csupán háttérbeli jelenlétével, ott többé nem létezik valódi Állam. És ott minden fogalom elveszett, ami kiemelkedő és tradicionális értelemben a politikai valóságot azzá teszi, ami: önnön sajátos méltóságában és minden más létterülettől megkülönböztető értelmében véve – különösképpen megkülönböztetve minden pusztán gazdasági vagy társadalmi jellegű tényezőtől.
A forradalmak korszakában átfogó támadás indult minden ellen, ami akár csak a „Männerbund” látszatát kelthette, vagyis támadás indult maga a politikai alapelv ellen, minden igazi tekintély alapelve ellen egészen az értékek és eszmék teljes felforgatásáig elmenően. Így ilyen vagy olyan formában egy ideje puszta társadalmi ideológiák uralkodnak – merőben az ellen-államot képviselő ideológiák, amelyek mindig férfiúi alapelv ellenesek is – a társadalom merőben fizikai életéhez való ragaszkodás keretében és a fentebb említett eredetfelfogásoknak megfelelően – a nőiessel analóghoz kapcsolódás jegyében. Amíg a „Männerbund” számára a becsület, a harc és az uralom számított értéknek, addig ezzel szemben a puszta „társadalom” számára a béke, a gazdaság, az anyagi jólét; az ösztönök és érzelmek természeti élete és a kicsinyes biztonság számít annak, karöltve határtalan hedonizmussal és a puszta evilági boldogság vágyával – teljes ellentétben a hősiességgel, a ranggal és az arisztokratizmussal (a legjobbak uralmával).
Többé-kevésbé mindenki számára ismert, hogy napjaink mely jelenségeiben uralkodnak leginkább e fordított távlatok, minden demagógiával együtt járó démonizmus kíséretében, és egy olyan réteg érvényesülésével párhuzamosan, amely fölé a férfiszövetségeknek kellene magasodniuk. Már az is sokat jelentene, ha az itt röviden felvázolt értékek ismerete hozzájárulna legalább a szóban forgó események valódi mibenlétének pontosabb felismeréséhez.
Fordította: Brunner Balázs
Lektorálta: Baranyi Tibor Imre
1 Olaszul società di uomini, szó szerint ’férfitársadalom’, ’férfiszövetség’. E helyütt a német Männerbund kifejezést részesítettem előnyben, mivel teljesen egyértelmű párhuzamban áll az Evola által itt kifejtett ideával, és mert olyan kifejezés, amely joggal kezd előtérbe kerülni a jobboldalon. Lásd Joakim Andersen, Rising from the Ruins: The Right of the 21st Century (Arktos, 2018), különösen 168–175. oldal. (Az angol fordító megjegyzése.)
* A transzformáció itt nem csupán külső átalakulást jelent, hanem a szó etimológiai értelmében a formán, a közönséges természeti vagy testi formán való túljutást fejezi ki. (A lektor megjegyzése.)
(Szent Korona Rádió)