péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

HVIM közlemény: Érünk-e a rendőrségnek annyit mint a migránsok?

Lentebb változtatások nélkül közöljük a HVIM szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményét.

Mozgalmunk megdöbbenve tapasztalta, hogy többek közt a Keleti pályaudvarról meginduló migránsok tömegeivel szemben, de az ország számos pontján hordákban vonulókkal sem alkalmazott a rendőrség semmilyen kényszerítő eszközt, sőt segítette őket a sorozatos törvénysértéseik végrehajtásában.

A migránsok szervezett módon, skandálva vonultak végig lakott területen, és autópálya szakaszokon egyaránt, és az ország különböző pontjain ehhez hasonló cselekményeket több alkalommal ismételtek már meg. Ez a magatartás egyértelműen demonstratív jellegre utal, tehát a gyülekezési törvény értelmében be kellett volna jelenteniük. Természetesen ennek megítélése a hatóság feladata, de mi úgy véljük, hogy megvalósult a forgalom aránytalan akadályoztatása, melyre hivatkozva több rendezvényünket akadályozták meg az elmúlt években. A migránsok útvonalát a mai napig szeméthegyek jelzik, melyből arra következtetünk, hogy a vonulók számtalan alkalommal hajtottak végre köztisztasági szabálysértéseket a rendőrség szeme láttára. Annak ellenére, hogy a helyszínen tartózkodó rendőröknek meg kellett volna akadályoznia a migránsok törvénysértő magatartását, ők inkább szendvicset, és vizet osztogattak nekik, végezetül pedig külön-buszokkal szállították őket az osztrák határhoz, sőt azt is tétlenül nézték, hogy ezeket a buszokat is teleszemeteljék, mindezt a magyar adófizetők pénzéből.

Mozgalmunk elfogadhatatlannak tartja a rendőrség asszisztálását a migránsok sorozatos jogsértéseihez, de őszintén reméljük, hogy minket sem tartanak kevesebbre, mint a világ másik végéből érkezők áradatát, és velünk szemben is hasonló módon fognak fellépni. Hogy felmérjük, mi magyar állampolgárok érünk-e annyit, mint a migránsok, a jövőben fenntartjuk magunknak a jogot, hogy egyes rendezvényeinket mi sem jelentjük be, így a szeptember 19. napjára szervezett vonulásos demonstrációnkat sem. A vonulás a Keleti pályaudvarról fog indulni, és ugyanazon az útvonalon fogunk haladni, mint a migránsok. Ha megéhezünk szendvicseket kérünk a rendőrségtől, ha megszomjazunk vizet, ha pedig elfáradunk, akkor ingyenes külön-buszokat. Mi természetesen nem akarunk az osztrák határig menni. 🙂
A fentebb leírtaktól csak abban az esetben vagyunk hajlandóak eltérni, ha a rendőrség hivatalos közleményben tájékoztat minket arról, hogy számukra mi alsóbbrendűbb emberek vagyunk, mint a migránsok, így nekünk be kell jelenteni, ugyanazt, amit nekik nem.

(HVIM Vezetőség)

Legfrissebb

Nincs megerősítve: magyar “kémeket” fogtak Ukrajnában

Az ukrán SZBU (titkosszolgálat) szerint Magyarország Ukrajnában kémkedett, és...

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Már a segélyszervezetek is megelégelték az ukrán cigány “menekültek” ingyen élését

Tavaly nyáron nagy port kavart az Ukrajnából Magyarországra özönlő...

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

Kategóriák

Nincs megerősítve: magyar “kémeket” fogtak Ukrajnában

Az ukrán SZBU (titkosszolgálat) szerint Magyarország Ukrajnában kémkedett, és...

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Már a segélyszervezetek is megelégelték az ukrán cigány “menekültek” ingyen élését

Tavaly nyáron nagy port kavart az Ukrajnából Magyarországra özönlő...

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

A védett állat és a védett növény esete: Buzi szocialistát támadtak meg a török kebabosok

Víctor Sáez, szocialista politikus jó ötletnek tartotta hogy nyíltan...

Drogdíler cigányokat tartóztatott le a TEK Szolnok környékén

A drogdíler cigányokat kedd hajnalban tartóztatták le a TEK...

Tartósan beteg férfira támadt rá egy cigány a celldömölki vasútállomáson

A celldömölki vasútállomáson támadt rá egy tartósan beteg, nemzeti...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55