szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Farkasok Barettvédése nem maradhatott el, csak átalakult

A Farkasok állományának összes tagjának minden tavasszal kötelező vizsgát tennie, amiben számot adnak fizikai teljesítőképességükről, szakmai felkészültségükről. Ez egy komplex, egy napos vizsga. Idén azonban a járványügyi helyzet miatt az állomány tagjai egyesével, a lakóhelyük közelében lévő természetben teljesítették az előző évekhez képest némileg változó feladatokat.

>>>A tavalyi – rendes-, Barettvédésünk beszámolója ide kattintva nézhető, olvasható el.<<<

Az idei, egyénileg teljesíthető feladatok kiírása ez volt:

– Fizikai felmérő: 4 km futás, majd 100 guggolás, 100 fekvőtámasz, 100 hasprés (maximum 2X50-re bontva). Ezután rögtön, 5 perc pihenővel:
– Menetgyakorlat: Hátizsák legalább 25 kg-osra pakolva. Az erdőben egy legalább 15 km-es túra, max 3- 3,5 óra alatt, viszonylag egyenletes terepen, pár kisebb emelkedővel.
-Tűzgyújtás: a menetgyakorlat közben, a megfelelő terepen 5 perc alatt tűzgyújtás szikravetővel, 5 perc után azonnal folytatni a túrát. Ezt addig ismételni amíg nem sikerül!
– Lesállás tervezése: A menetgyakorlat során érintett terepszakaszon egy lesállás megtervezése. A helyszín befotózásával! Vázlat készítése a Google Earthon és/vagy papírlapon.

A fizikai felmérő szintidejéről, a menetgyakorlatról, tűzgyújtás eredményességéről (hanyadszorra sikerült?) és a lesállásról beszámoló küldése a parancsnokságnak!

Egyebek:
-A nap hátralévő részében 500 fekvőtámasz, felülés, guggolás minimum 50-es etapokban.
– A meglévő elméleti anyagok átolvasása.
– Airsoft fegyverekkel a fordulások, tüzelő testhelyzetek és alapmozgások gyakorlása a fegyverkezelés I-II. képzési anyagának megfelelően.

A beérkezett beszámolók kiértékelés és szakmai felülvizsgálata ezen a héten megtörténik. Akinél valami hiba van, azt javíttatjuk, ha a végrehajtás ideje, módja nem elégséges, akkor megismételtetjük! Csak valódi tudással és felkészültséggel hordható a Farkasok barettje és az állományjelzőnk!

Néhány kép a beszámolókból alább:

A FARKASOK ÚJ ALAPKIKÉPZÉST
HIRDET SZEPTEMBER 18-20. HÉTVÉGÉVEL.
Jelentkezni a [email protected] lehet 16 és 35 éves kor közötti férfiaknak! Bővebb és részletes tájékoztatás e-mailben.

(Farkasfalka.com – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Kategóriák

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Meglőtték Vlagyimir Alekszejev tábornokot Moszkvában

Péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev ellen Moszkvában....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55