szerda, február 4, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Közös “siker”

89 német katona rekedt Maliban.


Az az Airbus A-400M, amely hazaszállította volna őket, műszaki okok miatt nem volt rá képes, a másik 13 A-400M közül egy sem volt “elérhető”, illetve úgy látszik másik légijármű sem akadt hirtelen.
Nem ez az első, elképesztően kellemetlen esemény a típus eddigi rövid pályafutása során.

Hogy csak párat említsünk meg, Dél-Afrika törölte 8 példányra szóló megrendelését, mert csak hat éves késéssel és körülbelül háromszoros áron tudták volna átvenni ezeket, de az is megesett már,  hogy az éppen Angela Merkelt elszállító repülőgép idegenben meghibásodott. Eddig csak mérsékelten ciki, lévén egy körülbelül 40-50 éves C-160-ról van szó.  Egy A-400M-et küldtek volna érte, de ezzel a típussal nem volt hajlandó utazni az asszonyság.

Néhány hete pedig Franciaország, mint másik fő megrendelő és gyártó volt kénytelen átvenni első  új C-130J-ét abból a négy gépes flottából, amit az “európai típus” minden képzeletet felülmúló határidőcsúszásai miatt kellett megvennie, majd az átadón hosszasan méltatni az Egyesült Államok nagykövete jelenlétében a szabadságot, a demokráciát, illetve a több évszázados szövetséget.

Vanek úr

Legfrissebb

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

A Hammerbande tagjai is ott lehettek az Askatasuna melletti tüntetéseken

Az olasz hatóságok szerint a Hammerbande tagjai is részt...

Körbebástyázza Iránt Amerika

Az a fránya Irán csak nem tud lenyugodni, amerikaiak...

Kategóriák

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

A Hammerbande tagjai is ott lehettek az Askatasuna melletti tüntetéseken

Az olasz hatóságok szerint a Hammerbande tagjai is részt...

Körbebástyázza Iránt Amerika

Az a fránya Irán csak nem tud lenyugodni, amerikaiak...

Drogos szexpartin erőszakolt meg 10 pedofil egy 5 éves gyereket

Miközben idehaza forintmilliókat kap a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP...

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55