Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársai szerint más országokhoz képest hazánkban kevesebb baráti kapcsolat van és további csökkenés tapasztalható.
Nyilvánvaló, hogy az emberi közösségekben a társadalom egésze és az egyén szempontjából is különösen nagy jelentősége van az igazán mély kapcsolatoknak. A barátságnak is vannak fokozatai és minél valódibb, mélyebb egy barátság, annál ritkább is. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a kevesebb baráti kapcsolat túl nagy problémát jelent, hiszen a minőség ebben az esetben is fontosabb, mint a mennyiség.
A társadalmat tekintve a lazább, kevésbé bensőséges, de még mindig elég erős, őszinte és önzetlenségen alapuló barátságok is nagyon fontosak lehetnek, de amint látjuk, ezekből is egyre kevesebb van.
A HVG készített nemrég riportot az MTA két barátságkutatójával, Albert Fruzsinával és Dávid Beátával. Rögtön a beszélgetés elején rátérnek a lényegre: szerintük az egyik legnagyobb problémát a szegregáció okozza, mivel egy „budai iskolában tanuló gyerek soha nem találkozik hátrányos helyzetűekkel, akikkel barátkozhatna, így fogalma sincs arról, hogyan él valaki teljesen más társadalmi helyzetben”. És „ha nincs kapcsolat a társadalom különböző csoportjai között, akkor ez gyengíti a társadalmi szolidaritást és ellenségességet szül”. Megemlítik, hogy egy „rossz helyzetű, szegény családból származó” gyermek, ha vannak jobb körülmények között élő társai, akkor jobban teljesít.
A fentiekkel kapcsolatban először is talán azon kellene elgondolkozni, hogy lehet-e bárki, feltételek nélkül a barátunk? Similis simili gaudet – hasonló a hasonlónak örül. Mindenki azzal tölti szívesen az idejét, azzal tudja megértetni magát, aki bizonyos módon és mértékben hasonló hozzá. Nyilván itt nem az anyagi helyzet lesz az, aminek jelentősége van és nem is a bőrszín, hanem a benső értékek. Tehát ha valakivel nem találjuk meg a közös nevezőt, amire építeni lehetne, akkor valószínű, hogy az értékrendünk, szemléletünk túlságosan különböző.
Minden bizonnyal ösztönző lehet sokak számára, ha olyan személlyel tartanak kapcsolatot, aki magasrendű emberi értékeket birtokol és képes mindezt megnyilvánítani. Másik oldalról megközelítve a kérdést, aki nem tud és nem hajlandó az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait sem betartani, az mások számára elég sok kellemetlenséget tud okozni és „lehúzó” lehet. Amennyiben az ilyen különbözőségek kapcsolatából mégis valami hasznosat szeretnénk kihozni, akkor mindenképpen a magasabb rendűt kell támogatni, előtérbe helyezni és a másiknak is ehhez érdemes alkalmazkodnia, nem pedig fordítva.
Mindenesetre, ahol túl nagy szellemi, szemléleti, kulturális különbségek uralkodnak, ott természetes módon aligha alakulnak ki barátságok, tehát a szegregációt okolni mindezért, eléggé erőltetettnek tűnik.
A riport második felében azonban említésre kerül egy másik tényező is, amely hatásaiban sokkal inkább előidézi a barátságok hiányát és ez nem más, mint a közösségi média, illetve az internet.
Jean M. Twenge, iGeneráció című könyvében a közösségi média, az internet és az okostelefonok megjelenésének különböző hatásait vizsgálja, illetve kutatási eredményeit mutatja be. Ezek szerint a közösségi oldalak használata sok más egyéb mellett nagymértékben hozzájárul a fiatalok elmagányosodásához, depressziójához (esetenként öncsonkításhoz, öngyilkossághoz) és nem utolsó sorban a személyes kapcsolatok szinte teljes hiányához.
Azok a fiatalok, akik az internettel együtt nőttek fel és életük szerves részét képezi a különböző közösségi oldalak használata, tulajdonképpen egy olyan világban töltik idejük nagy részét, amelynek a valósághoz kevés köze van. Az ismerősök, a barátok, az elismerések, a könnyek, a mosolyok, az itt megélt boldogság, mind egy hamis világ hamis terméke, egy olyan világé, melyből meglehetősen nehéz szabadulni és nagyon komoly lelki problémákhoz vezet.
Amit még fontos megjegyezni a témával kapcsolatban, az a túlzott önbecsülés, a nárcizmus járványszerű terjedése a közösségi oldalakat használók körében. A barátság elengedhetetlen feltétele az önzetlenség, az empátia, a másik fél iránt érzett felelősségtudat, mindez pedig aligha fér össze egy narcisztikus személyiséggel.
Természetesen a közösségi oldalak hatásai nem csupán a fiatalabb generációt érintik, hiszen ma már alig van valaki, akinek ne lenne legalább egy Facebook profilja.
A barátságok eltűnését, a valódi emberi kapcsolatok hiányát, a társadalom tagjainak elszigetelődését sokkal inkább a modern, liberális szemlélet, a technikai eszközök kontroll nélküli használata, a közösségi oldalak személyiségformáló hatása okozza, a szegregációnak ehhez kevés köze van.
Szintén jellemző az internetes generációra, hogy általában csak a cikkek bevezető sorait olvassák el, majd további tartalmak után kutatnak. Amennyiben olvasóink körében vannak 1995 után születettek és eljutottak idáig az olvasással, akkor nekik külön gratulálunk.
(R – Szent Korona Rádió)