Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság
német külügyminisztert

Nem megy Kínába a német külügyminiszter, mert nem akart vele szinte senki szóba állni

Miközben a Nyugat magas lóról akar diktálni, addig egyre többen jönnek rá, hogy lényegében nincs rá szükségük. Kínába indult volna a német külügyminiszter, de ott csak egy protokolláris találkozóra fogadták volna. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Johann Wadephul német külügyminiszter elhalasztotta kínai látogatását, miután Peking csak egy találkozót erősített meg – közölte a külügyminisztérium szóvivője.

„A kínai fél végül csak a kínai külügyminiszterrel való találkozót tudta megerősíteni, más további találkozókat nem”

– mondta a szóvivő.

A látogatás, amelyet eredetileg a múlt hétre terveztek, az első lett volna a Friedrich Merz kancellár vezette kormány német minisztereinek részéről, amely májusban lépett hivatalba.

Számos kérdés van, amelyet szeretnénk megbeszélni a kínai féllel, különösen ebben az időben” – mondta a szóvivő.

Bár nem nevezte meg, melyik fél mondta le az utazást, a szóvivő elmondta, hogy Németország sajnálja a fejleményeket.


Egy hónapig élt génmódosított sertésmájjal egy kínai férfi, végül utolérte őt az elkerülhetetlen halál

Kína megoldotta: Heteróra változtattak egy buzi párt a filmvásznon

(DW nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.