vasárnap, június 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ellenforradalomra lenne szükség, ahogy 100 éve is (videós, képes beszámoló)

A HVIM, a Betyársereg és a Mi Hazánk egy színvonalas megemlékezést tartott a Rongyos Gárda 100 éves alapításának évfordulóján, a legendás alakulat életrehívásának helyszínén, Kecskeméten. A fő üzenet a történelmi megemlékezésen kívül az volt, hogy az ellenforradalmi szemléletet jelenleg is képviselnünk kell!

Körülbelül 100 fő gyűlt össze a megemlékezésre, ami igen szép létszámnak tekinthető, mivel Kecskeméten ritkán vannak ilyen jellegű események, de legfőképpen azért, mert Húsvét Nagyszombatjára esett az évforduló. A szervező vármegyések meg is köszönték a megjelenteknek, hogy ezen hétvégén nem “wellneszezni” mentek, vagy egyéb családi programra hivatkozva távolmaradtak, hanem a megemlékezést választották. Ha már Húsvét, akkor minden szónok kiemelte a feltámadás misztériumának fontosságát, illetve az is aláhúzásra került, hogy Krisztus Urunk zsidók általi megfeszítése miatt egy valóban keresztény ember nem köthet szövetséget Izraellel, a sötétséggel.

A Rongyos Gárda megalakulásának körülményeit, harcainak, hősiességének és áldozatvállalásának nagysága volt természetesen a központi eleme a rendezvénynek. Lantos János (Mi Hazánk), mint kecskeméti, külön kiemelte, hogy Sopron a hűség városa, de tegyük hozzá, hogy a Rongyos Gárda miatt maradhatott meg magyarnak, amit Kecskeméten alapítottak meg Héjjas Iván birtokán.  Kónyi-Kiss Botond (HVIM) bátran rámutatott, hogy a Rongyos Gárda összetétele több nemzetiségből és heterogén vallási összetételű volt, még muszlimok is estek el a harcokban. Rávilágított a Szent Korona eszme összetartó erejére, aminek köszönhető volt, hogy nemcsak a vegyes összetételű Rongyos Gárda tudott példásan működni, hanem a többségében németajkú soproniak is a Magyar Királyság melletti maradásra szavaztak. Barcsa-Turner Gábor az ellenforradalmi szemléletet helyezte át a jelen korunkba, mondván, hogy a baloldaliság sajnos teljes mértékben uralja a politikát és a közbeszédet: minden számottevő politikai erő demokrata, politikailag korrekt és modern eszmékért küzd, ezeket védelmezi. Egy valódi, jobboldali ellenforradalomra lenne szükség most is – összegezhetjük a beszédjének tartalmát. Tyirityán Zsolt végigvette a Rongyos Gárda hőseit, sok olyan nevet megemlítve, akiket még a hazafias oldalon sem ismernek. A Betyársereg vezetője szerint az élettér védelménél nincsen fontosabb és naivság lenne nem készülni arra, hogy nekünk is meg kell védeni hazánkat, hiszen ez a természet törvénye.


(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Kúria szerint megalapozatlan a június 1-jei Mini Pride betiltása, pedig felhívásukban jelezték: gyermekeket is várnak a deviánsok

Megsemmisítették a vasárnapi buzifelvonulás tiltását. Még a perköltséget is...

Körvonalazódik a tűzszünet? A Hamász kész átadni 10 élő és 18 halott izraeli túszt

Az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte tűzszüneti javaslatot a Hamász...

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Fokozottan védett növényeket gyomirtóztak le Budaörsön – vajon köze van az épülő lakópark engedélyeztetéséhez?

Többedjére vandálkodtak természetkárosítók a Natura 2000 területen, ami egy...

A technokrácia átka – Meghibásodik egy alkalmazás, majd az egész ország autóforgalma megbénul

Nem most először okozott katasztrófát a Google Maps téves...

Kategóriák

Körvonalazódik a tűzszünet? A Hamász kész átadni 10 élő és 18 halott izraeli túszt

Az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte tűzszüneti javaslatot a Hamász...

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

“Izrael háborús bűnöket követ el” – vélekedik a volt izraeli miniszterelnök

Benjamin Netanjahut saját népe is elítéli már a Gázában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55