Kovács András kardkovács-mesterrel készült egy sok szempontból személyesebb hangvételű, nem szokványos interjú. Barcsa-Turner Gábor sok beszélgetést lejegyzett, amit aztán interjú formájában tesz most közzé. Szellemiségről, személyes élményekről és szakmai kihívásokról is szó esik.
Nem egy szokványos interjút olvashatunk alább Kovács András kardkészítő mesterrel, ugyanis már számos helyen elmondta a japán kard készítésének lényegét, szerepelt tévéműsorokban és különböző magazinokban is már. Én egy sokkal mélyebb, talán személyesebb hangvételű anyagot szerettem volna elkészíteni vele, tekintve, hogy abban a megtiszteltetésben van részem, hogy barátomnak tudhatom.
Andrással nem is ültem le külön interjút készíteni, hanem személyes beszélgetések, összejövetelek, vagy éppen bonsaialany-gyűjtő kirándulásaink során történt beszélgetéseinkből válogattam össze és öntöttem őket kérdés-válaszok formájába. A képek javarészt András facebook-oldaláról valóak, de vannak köztük, amiket látogatásaimkor fotóztam. Természetesen előzetesen kikértem András véleményét az elkészült anyagról, és az ő jóváhagyásával került megjelentetésre.
Tamahagane rög izzó állapotban, már némileg tömörítve
Miben vagy te különleges, miért egyedi, amit csinálsz a kovácsoláson belül? Eleve nem sokan foglalkoznak japán kardok kovácsolásával Magyarországon, de Európában sem, mégis kiemelkedő a te munkásságod. Miért?
Eleve én öntöm az alapanyagot, a tamahaganét. Nem veszem, nem már a kész acélt veszem, vagy éppen egyéb, kereskedelmi forgalomból beszerezhető anyagból dolgozom. Én a nulláról csinálom: építek egy égetőkemencét, aztán abban olvasztom a vashomokot szénacéllá. A külső köpenybe aztán belehelyezem a lágyvasmagot, ettől lesz a penge rugalmas és elnyűhetetlen, miközben kívül 62-63 rockwell keménységű a vágóélen, ami differenciáltan edzett, és megjelenik rajta a hamon (edzési vonal). A penge felcsiszolását is magam végzem, ahogy a szerelékezést, a saya (hüvely) elkészítését is. Mindezt kézzel, nem használok kovácsgépet. Magyarországon nincs senki, aki magának önti az alapanyagot és teljesen kézzel kovácsolná le a pengéit. Árulnak és kovácsolnak mások is japán kardokat, de legtöbbje egybepenge (maru), nincs benne lágyvasmag, mondván, hogy nagy a zárvány keletkezésének lehetősége, tehát könnyű hibázni, illetve az alapanyag sem a hagyományos, tradicionális anyag.
Az én munkáim teljes mértékben kézimunkák. Teljes mértékben próbálom kizárni a gépeket. A kovácsműhelyemben a fújtató is kézi, kézzel kalapálok, mindent kézzel végzek. Ha már gépiesítenék, az már nem lenne tradicionális kovácsolás, hanem egy kisipari tevékenység lenne.
Fázisok: tamahagane rögök lappá kovácsolva, összeillesztve, nyújtva és köppennyé hajtogatva,
a lágy mag behelyezve, elnyújtva, végül agyagozva az edzésre várva
Akkor úgy teszem fel a kérdést, hogy mi a te egyéniséged? Van saját stílusod, ami alapján aztán felismerhető a pengéd, hogy ezt te kovácsoltad? Gondolok itt saját formára, mintára, akármire.
Akkor tegyünk tisztába egy fontos kérdést: Én egy fennmaradt szellemi-kulturális hagyományt viszek tovább. Nem a saját személyiségemet kovácsolom meg, hanem a fennmaradt kulturális, művészi örökséget képviselem, ezt próbálom művészien kivitelezni. Nem Kovács András kovács tökéletes, hanem a japán kardok, wakizashik (rövid kard -a szerk.), tantók (kések – a szerk.) és egyéb pengék tökéletesek és lenyűgözőek, amiket próbálok tökéletesen előállítani. Én is csodálom ezeket a műveket, és nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy ezzel foglalkozom. Itt egyénieskedésnek nincsen helye, ez személyfeletti művészet.
Annyi köze van a személyiséghez, hogy a hagyomány része, hogy különböző stílusú szerelékezés, ívformák, hamonok vannak. Én pedig a megrendelő személyének leginkább megfelelőt próbálok elkészíteni, de természetesen van lehetőség arra is, hogy megmutatja, hogy neki milyen tetszik.
Hada és hamon
A kard tehát nem a kovács egyéniségétől lesz egyéni, de mégis minden penge más és más…
Nemcsak arról van szó, hogy nem lehet két egyforma pengét lekovácsolni kézzel, hanem arról is, hogy eleve csak gondoljunk bele: nincs két egyforma hamon, vagy hada. Előbbi a differenciáltan edzés közben jön létre. Azt tudni kell, hogy a hőkezeléskor kapja meg a kard a lelkét, a hamon pedig a lélekvonal. A hada pedig a másik ujjlenyomat! Amikor hajtogatom a rétegeket, akkor a csiszolás után látszódnak ezek a vonalak. Nem lehet megismételni ezeket. Minden kard ezért más és más.
Kovács András mester
Kik a vásárlóid, kik vesznek kardokat, pengéket tőled, illetve hogyan lehet tőled rendelni?
Egy a lényeg egy rendelésnél, hogy legyen meg az intelligencia. Alapból, aki hozzám fordul egy kardrendeléssel, már van egy komoly irányultsága és elköteleződése. Bizalmát belém veti, hiszen olyan kardot készítek neki, ami nem egy tucattermék és az ő személyiségének megfelelő lesz. Eleve az igényesebb réteg fordul hozzám, akinek fontos, hogy az ő kardja személyreszabottan neki készüljön, ráadásul ez teljesen hagyományőrző módon. Mindegyik pengének van egy egyénisége, egy kisugárzása.
Van lehetőség egyedi szerelékezésre is, tehát a “fűszerezés” adott. 15-17. századbeli antik szerelékmásolatokkal dolgozom, amiket egy ékszerész készít el antikolva, mintha tényleg többszázévesek lennének. Igazi iparműves remekek ezek is!
Természetesen túlzottan egyénieskedő, giccset sem csinálok, de hála Istennek, aki bejön hozzám, általában van annyira komoly, hogy nem szokott ilyesmi felmerülni.
Volt olyan már, hogy nem adtál el valakinek kardot?
Volt már, egy nem japán témájú rendezvényen, mert úgy éreztem, hogy nem tiszteli meg kellőképpen sem az én munkásságomat, de főleg nem azt a fajta szellemiséget, amit képvisel egy japán kard. Mondta is neki a vele levő ismerőse, hogy rosszul kezdte velem az ismerkedést, hogy egyből mellényzsebből fizetni akart, miközben a firtató kérdéseimre foghegyről válaszolt. Én visszautasítottam, amire jöttek oda sorban a mellette lévő késkészítők és kézművesek, hogy így nem fogok tudni megélni, nem mindegy-e nekem, hogy hova kerül ez a kard, hiszen csak egy kard. Mondtam nekik, hogyha ők is tisztában lennének a japán szellemiséggel, akkor nem furcsának, hanem természetesnek találnák ezt a hozzáállást. Azóta is megvan ez a kard és még inkább szívemhez nőtt, örülök, hogy nem adtam el.
A legjobban sikerült műveidet “Golden Certifikációval” adod át, amit azt is jelenti, hogy az illetőnek többet nem kovácsolsz már ugyanolyan pengéből. Ezt mit is jelent pontosan, és miért is van ez?
Vannak olyan munkáim, amik olyan remekműveknek számítanak, amik minden szempontból hibátlanok. Mondom is átadáskor, hogyha egy hibát is talál benne a megrendelő, akkor azonnal visszaveszem zokszó nélkül, és higgye el, másnap kétszer annyiért meghirdetem, mint amennyi tiszteletdíjért kovácsoltam, és el is fog kelni napokon belül. Tudni kell, hogy kézikovácsolásról beszélünk. Nagyon sok tényezős ez: az alapanyag öntésétől, annak alakításán, nyújtásán át, a penge hajtogatásán és kidolgozásán keresztül, a hőkezelésig, csiszolásig nagyon sok folyamaton átmegy, amíg egy kész pengéről nem beszélhetünk. Nemcsak időben és munkában sok ez, hanem rengeteg a hibázási lehetőség is. Azt se felejtsük el, hogy ezt én, szinte teljesen magamtól, mesterek nélkül tanultam ki. Hónapokig készül egy ilyen penge.
A Golden Certifikáció a legjobb munkákhoz jár. Szerencse is kell hozzá, mert minden pengéhez úgy állok hozzá, hogy az tökéletes lesz, és nem is tudok aztán hibát mondani egyikről sem, legalábbis olyat, ami miatt szégyenkeznem kellene, vagy kovácsolási-szakmai hiba lenne. Nincs zárvány bennük, megfelelő az edzettség, a hamon is szépen látszik, fel van csiszolva, de érzi az ember sokszor penge és penge között is a különbséget. A legjobbak kapnak csak arany minősítést, amik gyűjtői darabok.
Viszont a tulajdonosának azt is elmondom, hogy több ugyanolyan pengét nem kovácsolok neki: ha katanát rendelt, akkor több katanát én már biztosan nem kovácsolok neki. Wakizashit, vagy tantót igen. Tehát egy kész daishót (kardpárt, vagy hármas: katana-wakizashi-tantó) elkészítek neki, de ugyanabból többet nem. Két okból: egyrészről nagyon sok a megrendelésem és senki se legyen annyira önző, hogy felhalmozza a munkáimat, akármennyi pénze is legyen, másrészről, hogy kizárjam azt, hogy valaki kereskedni kívánjon a pengéimmel. Egyébként az is rajta van a tanúsítvány hátoldalán, az aláírásommal, hogy a kész mű bármennyiért eladható, mert mint mondtam, jóval többet ér, mint az én tiszteletdíjam és engem nem zavar, ha többért eladja. Az ő ügye.
Egyértelmű, ahogy beszélsz a kardokról és a mesterségedről, hogy téged nem a pénz motivál, nem a bevételszerzés, mégis mára ebből élsz. Hogy viszonyulsz ehhez a kérdéshez, hogy ne pénzkereséssé váljon a kovácsolás?
Én hosszú éveken keresztül burkolóként dolgoztam, mellette csináltam a kovácsolást. De szerencsére annyi a megrendelés, hogy saját vállalkozásként űzöm a mesterségemet, és ezzel foglalkozom főállásban. Én, mint említettem, tiszteletdíjat kérek és nem fizetést. Nekem senki sem a főnököm, mondani is szoktam, hogy ne türelmetlenkedjen senki! Látják a facebookon, a megosztásaimból, hogy dolgozom folyamatosan, tehát nem lustálkodom egy percet sem. Jelenleg (2018 nyara – a szerk.) minimum félévés, egyéves időkkel tudok csak vállalni megrendelést. Ráadásul vannak olyan munkafolyamatok, amiket tényleg nem szabad elkapkodni. A hőkezelés ilyen: inkább álljon akár heteket agyagozva a penge, minthogy összekapkodjam és elrontsam. Rá kell készülni, csak tökéletes állapotban lehet a legkényesebb feladatnak nekiállni.
Leginkább azért örülök az újabb és újabb megrendeléseknek, mert tudok kovácsolni, tudok alkotni újabb és újabb darabokat. Tovább végezhetem a mesterségemet, vehetek alapanyagokat, és újabb műalkotások születhetnek.
Ha jól tudom csak két tanítványt neveltél ki és többet nem is fogsz.
Ez nem egy pár hétvégés kurzus, hanem években, de inkább évtizedekben mérhető folyamatos tapasztalás és fejlődés. A tanítványokkal a durvább kalapácsolásoktól haladunk a finomabb munkafolyamatok felé. Annyival könnyebb a dolguk, hogy ők tudnak kitől tanulni, míg én mindent magamtól tapasztaltam ki, nekem kellett kikísérleteznem az eljárásokat.
Kovács András mester
Szakmailag van még hova fejlődni? Laikusként én úgy látom, hogy elértél mindent, minden műved tökéletes remekmű…
Köszönöm, de mindig van hova fejlődni és tele vagyok tervekkel, amik nem is feltétlenül a kovácsoláshoz kapcsolódóak. Szakmailag most az a kihívás, hogy tökéletes suguha-hamont tudjak készíteni. Ez látszólag a legegyszerűbb: egy egyenes edzési vonal, azonban ezt a legnehezebb előállítani. Japánban külön jegyezték azokat a kovácsokat, akik ezt tudták prezentálni. Nemcsak az agyagkitarásnak kell tökéletesen homogénnek és egyenesnek lennie, hanem a legfontosabb, hogy a pengét a hőkezelés előtt egyformán kell áthevíteni. 10-20 celsius fokos különbség is már a vonal ferdülését idézheti elő, hiszen ott máshogy edződik be az anyag. A penge meg elég hosszú ahhoz, hogy ne érje egyenlően a tűz. Arra gondoltam év elején, hogy 2018 a “hamon éve” lesz a munkásságomban, de rá kellett jönnöm, hogy a hamonnak évei lesznek, mire az olyan lesz, amilyennek én szeretném.
Néhány hamon-típus
A kard alapanyagául szolgáló tamahaganét is te készíted el. Mennyire bonyolult ez a folyamat?
Ez egy olyan összetett és bonyolult folyamat, amit Európa-szerte is csak kevesen ismernek, ráadásul még nekem is van miben fejlődni benne és érezhetően egyre jobb és jobb alapanyagokat tudok már készíteni. Ez is külön része az én művészetemnek, amit szintén én tapasztaltam ki magamtól. Nagyvonalakban ismert az eljárás, az apróságokon azonban sok múlik. A tűztér elkészítése, az égetőkemence tapasztása, a fújtatók elhelyezése, a hőfok figyelése mind-mind nagyon fontos tényezők. Teljes koncentrációt igénylő feladat. Jelenleg a tanítványoknak kész, kiöntött rögöket adok át, tudnak belőle dolgozni, illetve együttesen kovácsolunk.
Mennyire éled át szellemileg-spirituálisan is a kovácsolást?
A lehető legjobban igyekszem ezt átélni. Van egy sintó szentély is a műhelyemben, a falon, de a műhely egészét egy szentélynek tekintem. Sokan jegyezték már meg, hogy óriási erők vannak jelen a kovácsműhelyemben és sokszor érzem én is a kamik jelenlétét. Nem véletlen, hiszen a gondolatnak teremtő ereje van! A kovácsolás előtt mindig végzek szertartásokat, amikben kérem a kamik (sintó vallási istenségek, ill. szellemek – a szerk.) segítségét a munkámhoz, hogy a kalapácsütéseimet vezessék. Néha persze áldozatot követelnek és nem sikerül úgy valamelyik folyamat, vagy az adott munkadarab, de aztán következő napon ismét tökéletes minden. A lényeg, hogy ténylegesen kérni kell a segítségüket, nem csak egy üres formai utánzás, egy rítus, hogy még autentikusabbnak tűnjön a munkásságom. Nem lehet ezt színészkedve csinálni.
Láttam olyan képeket, amiken a fotós elkapott egy-egy megmagyarázhatatlan jelenséget a műhelyedben. Ezeket meg is osztottad a facebookon.
Igen, ezek egyértelműen a kamik jelenlétét mutatják. Én természetesnek veszem ezt, hiszen a műhelyemben jelen vannak. Az pedig szerencse, hogy sikerült őket lencsevégre kapni. A szkeptikusoknak mondom, hogy rendes, hivatásos fotósok képei ezek. Külső fényforrás nem is szűrödött be, nincsen materiális magyarázat rá és természetesen nem retusált, manipulált felvételekről van szó.
A megjelenő kami (Gőz László fotográfus képe)
Az ekkor készült kardot megrendelésre készítetted, de a kard visszakerült hozzád. Mi ennek a története?
Mikor csiszoltam fel a pengét, akkor gondolkoztam el azon, hogy ez is egy tökéletes darab, és nem igaz, hogy már sokadik ilyen pengét adom ki a kezeim közül, miközben nekem nincs ilyen tökéletes pengém, mert nem érek rá magamnak elkészíteni egy ilyen minőségi darabot. Megfordult a fejemben, hogy közlöm a megrendelővel, hogy hibás lett, újra kellett kezdenem, vagy egyszerűen csak türelmet kérek tőle és készítek neki egy újat, ezt pedig megtartom. Ezzel sem lett volna talán semmi gond, de mindig állom a szavam, az előre megbeszélt időpont is közel volt, ezért természetesen átadtam neki a pengét, mégha fájó szívvel is. Közben látta ő is a fotós által készített képeket a kamikról természetesen, és a penge is tetszett neki.
A hazatért kard
Pár hónap múlva azonban megjelent a karddal, ugyanúgy hozta visszacsomagolva, a golden certifikációval együtt, ahogy átadtam. Nem tudott azonosulni a karddal és szeretné visszaadni.
Hiszek a vonzás törvényében: ez a kard az enyém, a kamik nekem jelentek meg! Innentől ez a katana nem eladó. Természetesen kovácsolok a megrendelőnek egy másik darabot.
Nyíltnap – egésznapos élmény
Zárásképpen, melyek a nem kovácsolással kapcsolatos terveid, mert említetted, hogy vannak ilyenek is…
A japánkertem is mostanra vált olyanná, ahogy a nyílt napokon (minden hónap második vasárnapja – a szerk.) büszkén tudom bemutatni. De még ezzel is sok a munka, sok a terv. Jó lenne egy látványosabb, nagyobb műhelyt építeni, ahol tudok több látogató előtt, nagyobb, bemutató kovácsolásokat tartani, miközben a látogatók a kertet tudják nézni a háttérben. Akár ez lehetne egy dódzsó (edzőterem) is egyben, mert nagyon sokan jönnek látogatni hozzám különböző harcművészeti ágakból, nemcsak kimondottan a japán kard forgatását gyakorlók közül. Külön megtiszteltetés, hogy Sihan Furkó Kálmán többször is járt nálam. Jó lenne, ha egyfajta magyarországi találkozóhely lenne a kertem a japán kultúra és szellemiség kedvelőinek.
András nemcsak kovácsol, hanem jól is bánik a karddal:
A teljesség igénye nélkül összeválogatva Kovács András eddigi médiamegjelenések:
A National Geographic cikke https://szentkoronaradio.com/blog/2017/02/17/tradicionalis-kovacsolassal-keszulo-japan-penge-magyarorszagon/
MR2 Petőfis videó https://www.facebook.com/kovacs.andras.kardkovacs/videos/1958629081057034/
Kovács András a Fábry-showban https://www.facebook.com/kovacs.andras.kardkovacs/videos/1977231829196759/
Fejérmegyei lap: A kincsesbányai Hattori Hanzo http://fmc.hu/2018/08/09/a-kincsesbanyai-hattori-hanzo/
Fényképek: Gőz László fotográfus (Kami kép), a szerző saját felvételei, illetve Kovács András facebook oldala.
(Barcsa-Turner Gábor, Japán Művészet Fb oldal – A harc művészete, Szent Korona Rádió)