szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Győzött a hagyományos értékrend: Felmentették a konverziós terápiát dicsérő, korábban homoszexuális férfit

Nemrég adtunk hírt arról, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) véglegesen megfosztaná a homoszexuálisokat a jobb élet reményétől, azzal, hogy betiltatnák a tagállamokkal a konverziós, más néven reparatív terápiákat. Máltán ez már tíz évvel ezelőtt megtörtént, így a homoszexualitásból kigyógyuló férfi, aki beszámolt arról, milyen hatékonyak a konverziós terápiák, akár börtönbe is kerülhetett volna ezen kijelentéséért, amint arról a Magyar Jelen is beszámolt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Három évig tartó jogi csatározás után a máltai bíróság felmentette Matthew Grechet, akit azzal vádoltak, hogy megsértette az ország konverziós terápiát tiltó törvényét. Az ítélet nemzetközi visszhangot válthat ki, mivel Málta volt az első EU-s tagállam, amely kriminalizálta az ilyen tevékenységeket, pedig az nemhogy nem bűncselekmény, de az egyetlen mód, ami valódi segítséget nyújt a homoszexuális személyeknek.

Egy interjú miatt indult az eljárás

A per középpontjában egy 2022-es interjú állt, amelyben a korábban homoszexuális Grech saját történetét mesélte el, írta meg a Christian Today keresztény hírportál. A vád alapját képző beszélgetésben a férfi arról mesélt, hogyan hagyott fel korábbi homoszexuális életmódjával a keresztény hite hatására, továbbá említést tett a konverziós terápiák hatékonyságáról, amelyek valós segítséget nyújthatnak a deviáns homoszexuális vonzalom kezelésében.

A hatóságok szerint ezzel „konverziós gyakorlatokat reklámozott”, amiért akár öt hónapos börtönbüntetést és 5000 eurós bírságot is kaphatott volna.

Az úgynevezett konverziós (vagy reparatív) terápiák gyakorlása és népszerűsítése 2016 óta tilos Máltán. Az ország törvényei tiltanak minden olyan kezelést, gyakorlatot vagy tartós erőfeszítést, amelynek célja egy személy szexuális orientációjának vagy nemi identitásának megváltoztatása, elnyomása vagy megszüntetése – sejtésünk szerint ez csak a normalitás irányába való terelésre vonatkozik, az LMBTQP-lobbira nem, holott az azirányú “érzékenyítéseket” kellen úgy betiltani, mint a konverziós terápiákat. A konverziós terápia-tilalom kiterjed minden orvosi, pszichológiai, vallási vagy egyéb kezelésre is.

Az interjút készítő két újságírót szintén vád alá helyezték, de a bíróság őket is ártatlannak találta.

Győzött a normalitás

Grech és társai mellett állt a per folyamán a Christian Legal Centre (CLC) keresztény jogvédő szervezet. Andrea Williams, a szervezet vezetője a győzelem után kiemelte,

az ügy nemzetközi jelentőséggel is bír, hiszen Málta volt az első ország az Európai Unióban, amely kriminalizálta ezt az LMBTQP-lobbi által ellenzett gyakorlatot.

A máltai példát követve aztán több más ország, például az Egyesült Királyság és Ausztrália is hasonló törvényeket hozott.

Williams szerint a felmentő ítélet egyértelmű üzenetet közvetít: a keresztény tanításokat nem lehet kriminalizálni. A CLC vezetője úgy fogalmazott, a bíróság ítélete „győzelem Máltának, Európának és mindazoknak, akik világszerte fontosnak tartják (…) a vallásszabadságot.”

 

 


 

Elvenné az EU az utolsó mentsvárat is a homoszexuálisoktól

Norvégiában illegálissá tették az reparatív terápiákat

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kereszténygyűlölő, buzeráns, rabbi és más vadliberálisok körében ünnepelte a Tisza-kétharmadot Erdő Péter szóvivője

Az LMBTQP-lobbista expap Hodász András, a kereszténygyűlölő publicista Tóta...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55