csütörtök, február 5, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ortodox egyházi vezetőkkel imádkozott a pápa, és a palesztinok mellett foglalt állást

A zárt körű találkozón a keresztény egyházak és közösségek vezetőivel találkozott, emellett szóba került a gázai keresztények helyzete is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

November 29-én, szombaton délelőtt, törökországi apostoli útjának harmadik napján XIV. Leó pápa, miután rövid látogatást tett az isztambuli Kék mecsetben, zárt körű találkozón vett részt a keresztény egyházak és közösségek vezetőivel a Szent Efrém szír ortodox templomban.

Érkezésekor a pápát II. Ignác Efrém, Antiochia és egész Kelet szír ortodox pátriárkája fogadta. A pátriárka és a pápa beléptek a templomba, csatlakoztak az ott várakozó vallási vezetőkhöz, akikkel közös csoportkép készült.

Ezt követően a kórus egy Szentlélekhez szóló imádságot énekelt, majd az egyházak vezetői helyet foglaltak egy kerekasztal körül. Jelen volt I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is, akivel délután a pápa közös nyilatkozatot ír alá.

leo pápa törökországban

A találkozó zárt ajtók mögött zajlott. A megbeszélés után a Szentszék nyilatkozatot adott ki, mely szerint XIV. Leó pápa felszólalásában utalt az előző napi megemlékezésre a Niceai Zsinatról. A Szentatya imát kért és maga is imádkozik azért, hogy valósuljanak meg újabb találkozók, olyan egyházakkal is, akiknek képviselői most nem lehettek jelen İznikben. Rámutatott az evangelizáció és a kérügma, az igehirdetés elsődleges fontosságára, majd emlékeztetett, hogy a keresztények közötti megosztottság akadályozza a tanúságtételt.

leo pápa törökországban
(Forrás: SG News)

Összefogás az imában

Végül arra hívott, hogy a keresztények együtt tegyék meg a lelki utat, ami a megváltás szentévéhez vezet, melyet 2033-ban tartunk, a Jeruzsálembe való visszatérés távlatában. Egy olyan utat, mely a teljes egység felé vezet, idézve jelmondatát: „In Illo uno unum” (Őbenne, az Egyben egyek).

A templomból való távozás előtt az antiochiai szír ortodox pátriárka helynöke vezette az Úr imádságát.

XIV. Leó pápa a következő bejegyzést írta angolul a Szent Efrém szír ortodox templom vendégkönyvébe: „A történelmi eseményen, amikor megünnepeltük Niceai Zsinat 1700. évfordulóját, összegyűltünk, hogy megújítsuk hitünket Jézus Krisztusban, aki valóságos Isten és valóságos ember, és együtt ünnepeljük közös hitünket. Sok áldást kívánok mindazoknak, akik itt összegyűltek és a közösségeknek, amelyeket képviselnek.”


Leó pápa: A palesztin állam az egyetlen megoldás az izraeli konfliktusra

„A palesztin állam az egyetlen megoldás az izraeli konfliktusra.

Mindannyian tudjuk, hogy Izrael jelenleg még mindig nem fogadja el ezt a megoldást, de mi ezt tartjuk az egyetlen megoldásnak”

– mondta XIV. Leó pápa újságíróknak Törökországból Libanonba tartó repülőútján, írja a Reuters.

Leó csütörtöktől vasárnapig volt Törökországban. Azt mondta, első külföldi útját arra szeretné felhasználni, hogy a békét sürgesse, és arra ösztönözze a különböző hátterű embereket, hogy békében, harmóniában éljenek egymással. Leo pápa vasárnap kijelentette, hogy az Izrael és a palesztin nép közötti évtizedek óta tartó konfliktus egyetlen megoldása egy palesztin állam létrehozása lehet, megerősítve ezzel a Vatikán álláspontját.

Izraellel is baráti viszonyban vagyunk, és arra törekszünk, hogy közvetítőként segítsünk a két félnek abban, hogy mindenki számára igazságos megoldást találjanak” – tette hozzá a pápa olasz nyelven. A pápa elmondta, hogy Erdoğan török elnökkel megbeszélték mind az izraeli–palesztin, mind az ukrán–orosz konfliktust. Leo szerint Törökországnak fontos szerepe van mindkét háború befejezésében.

A zsidók a gázai keresztények mártírhalálát kívánják

Izrael zsidó-keresztény jövőképet remél az új pápától?

Továbbra is kereszttűzben a gázai keresztények

(Magyar Kurír, Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Kategóriák

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55