kedd, június 9, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szexről, drogokról és késről magyarázó MI-plüssmacit dobott a piacra egy szingapúri cég

Korábban már foglalkoztunk a témával, miért is rendkívül veszélyesek ezek a mesterséges intelligencia alapú plüssök. Amellett, hogy a legkisebb korosztály bizalmába akarnak férkőzni, sokszor érzelmi manipulációval, emellett úgynevezett “nyitott beszélgetést” folytatnak, aminek a mostani eset ékes példája. A jelenséggel kapcsolatban Dúró Dóra is megosztotta véleményét, melyet tartalmi változtatások nélkül közlünk.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“Szexuális fétisekről, konyhakésről, gyufagyújtásról magyarázott egy mesterséges intelligenciával ellátott plüssmackó gyerekeknek. A szingapúri gyártó kicsiknek szánt MI-alapú játékait egy fogyasztóvédelmi szervezet tesztelte, és számos problémás terméket talált.

A Kumma nevű plüssmackó esete azért kirívó, mert egyáltalán nem tudta megítélni, mely témákról lehet és milyen módon beszélni gyermekekkel. Készségesen elmagyarázta, hol található a lakásban gyufa, kés és gyógyszerek. Kábítószerekről is hajlandó volt beszélgetni.

A legaggasztóbb azonban az volt, hogy a játék részletesen beszélt a szexuális fétisekről, például kikötözésről, perverz szerepjátékokról is.

Csak a vak nem látja, hogy a mesterséges intelligencia rázúdítása világunkra mekkora kockázati tényező. Már az egészen kis gyermekek esetében is ott vannak a veszélyek, mégsincs egységes szabályozás a kérdésben. Egyedi vizsgálatok, szúrópróbaszerű ellenőrzések derítenek ki anomáliákat, a nagyképre a pénzügyi érdekeket szolgáló kontrollálatlanság jellemző.

Be kellene húzni a féket, és végiggondolni: nem egy újabb globális emberkísérlet alanyai lettünk? Ráeresztjük a társadalom minden szegmensére a mesterséges intelligenciát, a profitszerzésben érdekelt multikra bízva magunkat – vagy beleállunk a lassabb, ellenőrzött lépésekkel haladó felhasználásba?”


Érzelmi manipulációval törnek be az MI játékok a pár évesek életébe – borzalmas kilátások elé nézünk

(Dúró Dóra Facebook posztja nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az...

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden...

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország...

Védett állat vs. védett növény: Kitiltották a zsidó szervezeteket a római Pride-ról

A római Pride szervezői a palesztinokkal vállalt szolidaritás nevében...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55