péntek, november 14, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A PDSZ szerint káros a gyermekekre nézve a keresztény nevelés

Felrobbantak a balliberálisok, miután a kormány bevezette a keresztény értékrenden alapuló nevelést az óvodákban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kommunistákat és LMBTQP-propagandistákat alulmúló közleményt adott ki. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Üdvözlendő lépésként, legalább feladatmeghatározás szintjén beemelte a keresztény értékeken alapuló nevelést a Fidesz az óvodai nevelési értékrendek közé. Persze, azt most hagyjuk, hogy miként lehetne ezt komolyan megvalósítani, ha az óvónők nagy része sem tudja, hogy a kereszténységet eszik-e vagy isszák a fránya nagy modernitásnak “köszönhetően”, vagy maximum addig eljutnak, hogy “Jézus szeret minden kicsi gyereket”. Teljes társadalmi szemléletformálásra lett volna az ilyenekhez szükség, mely, mint látjuk nem nagyon történt meg. Ugyanakkor kiemelendő, hogy abból a szempontból fontos, hogy aki valóban képes rá, hogy keresztény szemléletet adjon át a gyermekeknek, annak lehetőséget adtak most a kezébe.

A modernek, a balliberálisok azonban természetesen azonnal a legnagyobb felháborodásuknak adtak hangot, miszerint, hogy meri a kormány a kereszténységet a gyermekek közelébe engedni.

Mindezen persze felháborodtak azok, akik az lmbtqp-LOBBIT A GYERMEKEK KÖZELÉBE ENGEDNÉK.

Közéjük tartozik a logójában a buzilobbi 6 színű szivárványát használó PDSZ, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. Az a PDSZ, amelyik az olyan szervezetekkel együtt áll ki egy platformon, mint a külföldről finanszírozott, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Háttér Társaság és Labrisz, amelyek pont élen járnak azon törekvések megvalósításában, hogy akár rejtve miként lehet becsempészni az LMBTQP-lobbit az iskolákba. A 2018-as iskolai anyagukba is érdemes beleolvasgatni, amelyben például arról értekeznek, hogy milyen jó is az, amikor egy tanár coming out-ol a diákjai előtt. Valamint arról a PDSZ-ről beszélünk, amelyik akkoriban viszont nem érezte szükségét, hogy megszólaljon, amikor a miskolci tanítónő Végvári Roberta arról beszélt a Pride-on, hogy óvódás kortól kellene LMBTQP “érzékenyítést” végezni a gyermekek körében. Persze, hogy nem, hiszen a PDSZ tagjai is ott vonaglottak a gyermekmegrontó pedagógussal egyetemben.

Nos, bevezetőnk után nézzük, mit is ír a PDSZ közleményében az óvodai keresztény nevelésről.

Közleményük elején már szinte teokratikus diktatúrát vizionálnak, amikor azt írják, hogy: “súlyos lépés abba az irányba, hogy a köznevelést ideológiai és vallási befolyás alá vonják.” De persze a folytatásban kibújik a szög a zsákból, hiszen kardot ragadnak amellett, hogy minden tradicionális érték káros a gyermekek számára. Nemcsak azzal van a bajuk, hogy Istennel találkozhatnak, hanem természetesen azzal is, ha egy gyermeket arra nevelnek, hogy szeresse a hazáját és ne a magyarság és Magyarország gyűlöletében élje le az egész életét: “már az idei tavaszi módosítás is ideológiailag terhelt, korszerűtlen szemléletet vitt az óvodai nevelés alapprogramjába, amikor olyan, üres politikai lózungokat épített be, mint a „nemzeti identitástudat”, a „hazaszeretet” és a „szülőföldhöz való kötődés” fejlesztése.” Az istentelen és hazátlan csőcselék annak gondolatától is retteg, hogy liberális fogyasztás és szabadosság mánia mellett a gyermekek bárminemű értékkel is találkozhatnak.

És szerintük miről kellene szólnia a kisgyermekkori nevelésnek? Azt is a nagyvilág orra alá dörgölik a mindentudás állapotába képzelve magukat: “A modern pedagógia a gyermek szabad kibontakozását, érzelmi biztonságát és szociális érzékenységét tekinti alapértéknek.” A vallási hovatartozás skandallum, legyen csak “jó” buzeráns-simogató.

A kommunista időszak, ha nem is szellemi örökösei, de legalábbis ideológiai testvérei (hiszen mindegy, hogy kommunista, vagy liberális, ugyanolyan ellenséges mindennel ami hagyományos) az intézkedést a Rákosi-, és Kádári diktatúra időszakához hasonlítják: “A mostani módosítás ezt a tévutat tovább súlyosbítja: egyetlen konkrét ideológiát – a keresztény világnézetet – emeli kötelezően követendő értékké, megsértve ezzel a vallásszabadság és a világnézetileg el nem kötelezett oktatás alapelvét. Ezzel a kormány visszatér a pártállami időszak logikájához, amikor az oktatás az állami ideológia eszköze volt. Ez a lépés nemcsak szakmailag tarthatatlan, hanem erkölcsileg is elfogadhatatlan.” Minden bizonnyal ugyanakkor erkölcsileg elfogadható, amikor transzneműek rázzák magukat a Pride-on gyerekek előtt, hiszen ez ellen nem hallottuk még a PDSZ-t felszólalni…

Meseország mindenkié, Csipkejózsika, Micsoda család. Gyerekeknek készített LMBTQP-propagandakönyvek, melyeket legszívesebben már óvodákban olvasnának fel a legkisebbek indoktrinálására a baloldaliak. És ezek után van pofája a PDSZ-nek így írni: “A PDSZ álláspontja szerint az óvodai nevelés nem lehet a politikai propaganda vagy a vallási hittérítés terepe. A rendelet nem a gyerekek érdekeit szolgálja, hanem a kormány ideológiai kísérletének része, amely a társadalmat megosztó, idegenellenes és félelemkeltő narratívákat erősíti.”

A PDSZ követeli a módosítás visszavonását. Követelték más törvények visszavonását is korábban; például azét, amely kitiltja a deviáns lobbiszervezeteket az oktatási intézményekből. Értjük, hagyományos nevelési értékek: rossz; transznemű péniszlengetése a gyerekek előtt: jó.

Szerintük a gyermeket szabaddá és boldoggá kell nevelni. Igen, a hagyományos értékek megismerésével a gyermek boldog lesz. Az ő ideológiájuk mellett: nem éppen.


Visszanyalt a fagyi: Minden áron LMBTQP-könyvekkel akarta traktálni diákjait, végül ő itta meg a levét

A MagNet Bank bojkottjára szólít a HVIM, LMBTQP-propaganda támogatása miatt

Államilag finanszírozott keretek között, óvodásoknak tartottak LMBTQP meseolvasást Berlinben

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Bemutatták az első orosz humanoid AI-robotot, de pár lépés után össze is rogyott

Ünnepélyes keretek közt mutatták be Moszkvában Oroszország első humanoid,...

Négy európai Antifa-csoport is felkerült a globális terrorszervezetek listájára

A listán szereplők között van az az Antifa Ost...

Donald Trumpnál járt a terroristából lett demokrata

Donald Trump, amerikai elnök a Fehér Házban fogadta -...

Az óvodásokat ezentúl keresztény kultúrán alapuló értékrend szerint kell nevelni

Komoly változtatást eszközöltek az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjában. Rendeletbe...

Kategóriák

Bemutatták az első orosz humanoid AI-robotot, de pár lépés után össze is rogyott

Ünnepélyes keretek közt mutatták be Moszkvában Oroszország első humanoid,...

Donald Trumpnál járt a terroristából lett demokrata

Donald Trump, amerikai elnök a Fehér Házban fogadta -...

Az óvodásokat ezentúl keresztény kultúrán alapuló értékrend szerint kell nevelni

Komoly változtatást eszközöltek az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjában. Rendeletbe...

Újabb magyarverő antifa terrorista került (sajnos nem magyar) börtönbe

Végre rácsok mögé kerül a 2023-as Antifa-terrortámadások egyik elkövetője,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55