Pedofília legalizálásának útján? Kanadában fontosabbak a pedofilok mint az áldozatok érdekei

A Kanadai Legfelsőbb Bíróság felszámolta azon törvényt, mely kötelező minimális büntetést szabott ki gyermekpornográf anyagok birtoklásáért és felkereséséért. A bíróság a “kegyetlen és szokatlan büntetések elleni alkotmányos védelemre” hivatkozva indokolta a lépést. A döntés helybenhagyta a Québeci Fellebbviteli Bíróság 2023-as ítéletét, amely a törvényt alkotmányellenesnek találta a Kanadai Jogok és Szabadságok Chartája alapján.

A fellebbezés két különálló büntetőeljárásból indult Québecben, amelyek olyan férfiakat érintettek, akik hatalmas mennyiségű gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmat halmoztak fel.

Az első ügy egy 28 éves katonához, Louis-Pier Senneville-hez kapcsolódott, akit gyermekpornográf anyag birtoklásáért és felkereséséért ítéltek el. A tárgyaláson bemutatott bizonyítékok szerint Senneville digitális gyűjteményében 317 kép szerepelt, amelyek 90%-a körülbelül három és hat év közötti gyermekeket ábrázolt.

A képek rendkívül szadista jellegűek voltak, és a bíróságon úgy írták le őket, hogy kisgyermekek megerőszakolását és súlyos szexuális bántalmazását ábrázolják. Senneville 2018-as tárgyalásán azt állította, hogy azért gyűjtötte ezeket a képeket, mert saját elmondása szerint „önbíráskodóként” akarta felkutatni azokat a férfiakat, akik az anyagokat készítették. Az ügyészség könnyen megcáfolta a védekezését, rámutatva, hogy a férfi 13 hónapon keresztül halmozta és nézegette ezeket a fájlokat, de egyetlen alkalommal sem tett bejelentést a rendőrségen.

Annak ellenére, hogy a törvény egyéves kötelező minimumbüntetést írt elő, a Québeci Bíróság Tremblay bírája mindössze 180 nap börtönbüntetést szabott ki rá, amelyet hétvégenként, szakaszosan kellett letöltenie. Emellett két év próbaidőt és 20 éves szexuális bűnözői nyilvántartásba vételi kötelezettséget rendelt el. Tremblay bíró megtagadta az egyéves kötelező minimum alkalmazását, alkotmányellenesnek minősítette azt, és kijelentette, hogy az aránytalan büntetést jelentene Senneville körülményeihez képest. Tremblay bíró Senneville-t „őszinte megbánóként” jellemezte, és azt állította, hogy bár hatalmas mennyiségű gyermekpornográf anyagot halmozott fel, nem mutatott „pedofil vagy hebefil szexuális érdeklődést.” A nyugati jog álságosságát mutatja, hogy aki 11-14 évesekre gerjed már nem is a pedofil, hanem a hebefil jelzőt kapja meg.

A második ügyben Mathieu Naud 2020-as ügye, akit szintén gyermekpornográf anyag birtoklásáért és terjesztéséért ítélték el, ugyanazon a Büntető Törvénykönyv-szakasz alapján.

A rendőrség Naud eszközein 531 képfájlt és 274 videót talált, amelyek körülbelül öt és tíz év közötti gyermekek megerőszakolását ábrázolták.

A Québeci Bíróságon Dalmau bíró szintén nem alkalmazta az egyéves kötelező minimumbüntetést. Ehelyett kilenc hónap börtönt szabott ki a gyermekpornográf anyag birtoklásáért és tizenegy hónapot annak terjesztéséért. Emellett két év próbaidőt, kötelező terápiát, DNS-mintavételt és szexuális bűnözői nyilvántartásba vételt rendelt el. A bíró a mérsékeltebb ítéletet azzal indokolta, hogy Naud

„alacsony önbizalmú, hajlamos a visszahúzódásra, nehezen találja önazonosságát, és gyakran defetista hozzáállást tanúsít.”

Québec főügyésze mind Senneville, mind Naud ítélete ellen fellebbezett a tartomány legfelsőbb bíróságán. Érvelésük szerint a parlament által előírt kötelező minimumbüntetés tükrözi a gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények súlyosságát, és az egységes, szigorú büntetések szükségesek az elrettentés és a társadalmi elítélés kifejezéseként.

2023 júniusában a Québeci Fellebbviteli Bíróság (2023 QCCA 731) elutasította a fellebbezést. A testület azt állította, hogy a gyermekpornográf anyag birtoklására és elérésére vonatkozó kötelező minimumbüntetések alkotmányellenesek, mivel olyan „enyhébb” elkövetőkre is kiterjedhetnek, akik első alkalommal nyúlnak gyermekpornográf tartalmakhoz. Miért kéne velük enyhébben bánni? A balliberális kanadaiak szerint csupán azért, mert megérdemlik.

Amikor az ügy a Kanadai Legfelsőbb Bíróság elé került, Québec tartomány azzal érvelt, hogy a minimumbüntetés visszaállítása indokolt, mivel a gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények automatikusan legalább egyéves börtönbüntetést érdemelnek a társadalmi elítélés kifejezéseként. A védelem és több beavatkozó szervezet – köztük a Kanadai Polgári Szabadságjogi Szövetség és a Raoul Wallenberg Emberi Jogi Központ – azonban azzal érvelt, hogy a törvény túlságosan általános, és szélsőséges igazságtalanságokat eredményezhet határesetekben.

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alsóbb fokú bíróságokkal. Megállapította, hogy bár ezek a bűncselekmények rendkívül súlyosak, a kötelező minimumbüntetés megakadályozza a bírákat abban, hogy az „elkövető személyes körülményeihez igazított, arányos büntetést” szabjanak ki. Arányost? Azért enyhítettek az egyik büntetésén, mert szorongó…  A testület elismerte, hogy a gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények a Büntető Törvénykönyv legsúlyosabb tettei közé tartoznak, ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az egyéves fix minimum „kirívóan aránytalan” lehet. A bíróság abszurd módon hangsúlyozta, hogy az ítélethozatalnak rugalmasnak kell maradnia, hogy „figyelembe vehesse az elkövető egyéni körülményeit”, még erkölcsileg súlyos bűncselekmények esetén is.

A döntést éles kritikák érték jogászok és áldozatvédők részéről, akik szerint ez gyengíti az elszámoltathatóságot a gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos bűncselekmények esetében. A határozat a közösségi médiában is felháborodási hullámot váltott ki a kanadai lakosság körében.

„Elég volt. Ez erkölcstelenség és őrültség” – írta Michelle Rempel Garner parlamenti képviselő. Frank Caputo képviselő pedig így reagált: „A mai napon a szívem az áldozatoké.”