csütörtök, december 18, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Három cigány egymást váltva, órákon keresztül erőszakolt egy 18 éves szegedi lányt

A lány barátja szintén a helyszínen volt, de segítséghívás helyett inkább levideózta a történteket. A lányt valószínűleg bedrogozták, mert nem emlékezett semmire. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egymást váltva, illetve egy időben erőszakolt meg egy 18 éves lányt Szegeden három cigány. Egyikük később a közösségi médiában közölte áldozatával, hogy bár senki nem használt óvszert, “nyugodjon meg, nem lesz terhes.”

A Rendészeti Államtitkárság posztja szerint a 19 éves V. Zsolt János, a 37 éves D. Attila és a 40 éves J. Viktor október 21-én éjjel, Szegeden, a Széchényi térről ragadták magukkal egyikük bérleményébe 18 éves áldozatukat, akihez egy férfi ismerőse csatlakozott.

A fiatal lányon hárman, négy órán keresztül élték ki alantas nemi vágyukat. Az ismerős félelmében nem sietett az áldozat segítségére. Elmondása szerint egy számítógépen játszott, és közben mobiltelefonjával készített felvételt a lakásban történtekről.

Azért egy segélyhívás elkélt volna a “kedves baráttól”…


szegedi cigányok
A 19 éves tettes (Forrás: 24.hu)

A borzalmak után ketten kikísérték a lakásból egy buszmegállóba a minden porcikájában meggyötört áldozatot.

A lány aljas meggyalázásáról fájdalmaiból, orvosi vizsgálatát követően, ismerősétől, majd a közösségi médián keresztül kapott üzenetből szerzett tudomást. Valószínűleg bedrogozták, vagy erősen alkohol befolyásoltság alatt volt, ezért nem emlékezhetett a történtekre.

„A rendőrség alig egy nap alatt azonosította és elfogta a gaztett mindhárom gyanúsítottját. A bíróság azóta elrendelte letartóztatásukat” – írták a posztban.

Azt gondolhatnánk, hogy ezek már a migránsok, de nem. Megoldjuk házon belül: a képek árulkodnak a tettesek etnikai hovatartozásáról.

szegedi cigányok
A második tettes (Forrás: 24.hu)
szegedi cigányok
És a harmadik cigány… (Forrás: 24.hu)

A pedofil cigány akkor akarta megerőszakolni kislány rokonát, amikor elvitte a mentő a gyermek apukáját

“A cigányok átneveléséhez egy teljes nemzedékre lenne szükség” – Nagy a baj Szlovéniában a cigánysággal

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

Nem digitális heroin kell a gyerekeknek, hanem egészséges fejlődés: jön az AI az iskolákba

Palkovics László kormánybiztos szerint a "gyermekeink jövője múlik azon,...

Ahogy jött, úgy ment: egy hétig bírta a Szőlő utca új kinevezett igazgatója

A Magyar Jelen hírportál szerint a Szőlő utcai javítóintézet...

Pedofil, csecsemőgyilkos transzneműek – A média őket mosdatja

Egy magát transzneműnek valló férfi, akit két gyermek megerőszakolásáért...

Újabb Szőlő utca: csoportos rablások és lopások elkövetőjét siratják a médiában

"Gyerekrugdosó" - írják Kovács-Buna Károlyról, mert a 10 (valójában...

Még több bűnözéssimogatást írna elő az Európa Tanács a magyar börtönök számára

Az Európa Tanács Kínzásellenes Bizottsága (CPT) szerint a magyar...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55