“Ha Jézus eljövetelével csupán a Földi Paradicsomba való visszatérésről lenne szó, akkor az Aranykor emberének semmit sem kellene tőlünk irigyelnie, sőt ellenkezőleg!” – Gaston Georgel Az emberiség négy korszaka című művének részletében a romlottság és sötétség koráról értekezik, amiben mégis megjeletek szentek, próféták, sőt még maga Isten is emberré lett. Mégis hogyan lehetséges ez az ellentmondás és tényleg irigykedhetnek ránk az aranykor emberei? Az alábbi részletből választ kapunk a kérdéseinkre.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
[…]
Mindez tehát azt jelentené, hogy az olyannyira sötét jelenlegi kornak egyetlen jó oldala sem volna, és semmilyen reménységre sem adhat okot? Bizonyára nem, hiszen a Manvantara negyedik és utolsó korszaka, s még a legsötétebb szakaszai is, egy olyan emberi síkon helyezkednek el, ahol mindig lehetőség van arra, hogy a “csillagokat újra meglássuk”. A szent szövegek leírták a Kali-juga erényeit vagy – ha úgy jobban tetszik -kiváltságait, melyek ellensúlyozzák a szenvedéseket. Az Evangélium egy figyelemreméltó példával szolgál ehhez kapcsolódóan, a tizenegyedik óra munkásairól szóló híres példabeszédében. A ciklusok szempontjából magától értetődik, hogy a Kali-juga embere megérkezvén a ciklus végéhez, amikor a fizetés (vagyis az Ítélet) órája közeledik, ugyanabban a kiváltságos helyzetben van, mint a tizenegyedik óra aratómunkásai, akik az elszámolásnál ugyanazt az egydénáros pénzt kapják, mint azok, akik “viselték az egész nap terhét és hevét”. A tizenegyedik óra munkásaitól nagyon keveset kértek; s ugyanígy az utolsó időkben nagyon keveset fognak kérni az emberektől, s a muzulmán tradíció itt tökéletes összhangban áll az Evangéliummal, hiszen Mohamed próféta azt tanította, hogy:
“Az iszlám kezdetén, aki figyelmen kívül hagyja a Törvénynek egy tizedét, az kárhozott lesz; de az utolsó időkben megmenekül az, aki beteljesíti egy tizedét.”
A Sötét Kornak egy másik, és talán a legmagasztosabb kiváltsága Isten nevének kiejtéséhez kapcsolódik a kereszténység esetében éppúgy, mint az iszláméban vagy Indiában. A kereszténység esetében a következőket olvashatjuk Aranyszájú Szent Jánosnál: “Állj ki rendíthetetlenül a mi Urunk, Jézus neve mellett, hogy szíved ihasson az Úrból, az Úr pedig igyon a te szívedből, s így legyen a kettő eggyé!” Szent Bernát pedig a következőket mondja: “Jézus neve nem csupán fény, hanem táplálék is… Ha valaki hagyta, hogy elragadja őt, véteknek érzi-e az elkeseredettség megkísértését? Idézze az Élet nevét, és az Élet feltámasztja őt.”
Ugyanez a tanítás található meg a Korán hadítjaiban:
“A te Urad azt mondja: Hívj engem és válaszolni fogok neked.”
“S bizonyos, hogy Allah megidézése a legnagyobb dolog.”
Az orosz zarándok tanítása szerint pedig Isten nevének sorozatos megidézése nyomán maga Isten költözik be az ember szívébe, s eltöröl minden hibánkat.
A hindu tanítás ehhez hasonló:
“A Kali korban az emberek hibáit, bármi is okozta azokat – dolgok, helyek vagy maguk az emberek -, eltörli Bagaván, a legfőbb Purusa, ha az ember szívében lakozik.
A Kali kor, noha a bűnök feneketlen mélysége, mégis rendelkezik egyetlen, de értékes kiváltsággal: elegendő Krisnát dicsőíteni, s az ember megszabadul minden kötelékétől és egyesül a legfőbb Lénnyel.
Amit a Krita korban elnyertek, mikor Visnuról meditáltak, annak a Trétá korban ajándékokat és áldozatokat mutatnak be; a Dvápara korban kultuszának szentelik magukat, a Kali korban pedig Harit dicsőítve nyerik el.”
A Kali kor kiváltságai túltesznek minden nyomorúságon és gonoszságon, s így:
“Az elit lelkei, akik ismernek (a Kali korban) minden erényt, s azokból táplálkoznak, tisztelik ezt a kort, ahol elegendő (Krisnát) dicsőíteni, hogy vágyaik kielégülést nyerjenek. A Krita korban és a két következőben, ó király, az emberek azt kívánják, hogy a Kali korban éljenek ismét; mivel a Kali korban Nárájana lesz az ő legfőbb menedékük.”
Ugyanígy Jézus, aki beteljesítette a Törvényt és a prófétákat, azt mondta tanítványainak:
“A ti szemetek boldog, mert lát s a fületek is az, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Vajon ez csupán azért lett volna így, mert Jézus kinyitotta a Földi Paradicsom ajtóit, melyek a “bukás” óta zárva voltak?
De akkor nem érthető Szent Ágoston felkiáltása: “Felix culpa!”, sem pedig az idevonatkozó hindu szöveg: »A Krita korban (Aranykor)…az emberek a Kali korban szeretnének újra élni…« Ha Jézus eljövetelével csupán a Földi Paradicsomba való visszatérésről lenne szó, akkor az Aranykor emberének semmit sem kellene tőlünk irigyelnie, sőt ellenkezőleg!
Ha tehát a Sötét Kor minden borzalma ellenére vagy inkább azok miatt – bizonyos értelemben felette áll az azt megelőző koroknak, ez azért lehetséges, mert azon kívül, hogy a Paradicsom kapui ismét megnyíltak egyéb előnyökkel is rendelkezik.
Ezt az előnyt, ezt a felsőbbrendűséget a jelenlegi ciklus “totális” mivoltában vehetjük észre, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy “az egész több, mint a rész”, s ezt a totális jelleget mindenekelőtt és tökéletes teljességében magában Krisztusban találhatjuk meg: egy szegény istállóban született, majd a három királyok imádták; meglepte a jeruzsálemi Templom doktorait, majd alázatosan az ácsmesterségnek szentelte magát; virágvasárnap reggelén egy fellelkesült tömeg a Zsidók Királyának kiáltotta ki, majd néhány nappal később bűnözőként ítélték halálra; két gonosztevő között lehelte ki lelkét a kereszten, majd nagypéntek estéjén leszállt a Poklok mélyére, harmadnapra pedig feltámadt, s végül a Mennybemenetel napján “super omnes coelos” (minden egek fölé) ment fel!
Márpedig Krisztus élete és a passió kronológiailag a Kali-juga második felében helyezkedik el, a vasnemzedék időszakában, s nyilvánvalóan csakis egy olyan korban helyezkedhet el, ahol az emberek “nem tudják, mit cselekszenek”.
A totalitás aspektusa, ami által létrejön a “végletek egyesülése”, csak a Kali-jugában jelenhet meg teljes egészében, főleg pedig annak utolsó szakaszában (Caesar ciklusa), mivel az emberiség ekkor ismeri meg közvetlenül az emberi faj legalantasabb jellemzőit. Így történhet meg, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet, aki előbb királyi gyermekként, majd pedig a türingiai herceg, Lajos feleségeként megismerte a fényűzést és a nagyságot, férje halála után végül mégis egy nyomorúságos istállóban tengeti az életét, s az aljanép közé vegyülve koldusasszonyként kell élnie, hogy később fokozatosan ismét felkapaszkodjon hercegi várába és ott várja az egek dicsőségét. Ebből a történetből ismét megérthetjük, hogy egy ilyen kalandot csupán egy olyan mozgalmas, kaotikus és erőszakos korszakban lehet átélni, mint amilyen a Vaskor.
A végletek egyesülését, amely korunk sajátja, és bizonyos beavatottak számára, akik magukra öltötték a »népi álarcot«, lehetővé teszi, hogy eljussanak a “lény totalizációjához”, a jelenlegi »vasnemzedék« is megvalósítja, mégpedig Jézus istensége és a farizeusok, “kígyók, viperanemzedék” közötti ellentét vagy “intervallum” révén; avagy Rámakrisna vagy Szarovi Szent Szerafin fenséges szentsége és az acélkor tömegeinek durva materializmusa között.
A szentség pedig azért nyilvánulhat meg továbbra is perverz korunkban, mert a “kiválasztottak”, vagy-is azok, akik rendelkeznek a kívánt erényekkel, továbbra is képesek eljutni az Aranykor emberének ősi Bölcsességéhez, sőt innen továbbjutva elérni az egeket. Mindenekelőtt azonban fordított irányban át kell hágniuk a leereszkedő ciklus különböző szakaszait, amelyeket az emberiség az Édenkertből való kiűzetése óta bejárt.
[…]
(Gaston Georgel: Az emberiség négy korszaka részlet)
A Nyugat ideológiailag három részre szakadt – Dugin elemzi a politikai folyamatokat
(Szent Korona Rádió)