péntek, április 10, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kína megoldotta: Heteróra változtattak egy buzi párt a filmvásznon

Szeptember közepén mutatták be az Együtt című horrorfilmet Kína néhány mozijában, de az eredetileg buzi párból digitálisan heterót csináltak. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A bizarr testhorror, amely egy fiatal pár balul elsülő vidékre költözését követi nyomon, szeptember 12-én került bemutatásra néhány kiválasztott kínai moziban. Az itt vetített verzióban azonban az eredetileg két férfi esküvőjét bemutató jelenetben az egyik férfi arcát nőivé varázsolták, a kínai mozinézők pedig csak akkor vették észre a változást, amikor a közösségi médiában felbukkantak a két verziót összehasonlító képernyőfotók.

Ahhoz, hogy az országban bemutatásra kerülhessenek, a külföldi filmeket jóvá kell hagynia a kínai cenzúrahatóságnak. Az importált filmek esetében ez gyakran azzal jár, hogy a kormány által érzékenynek tartott részeket kivágják. Többek között a Bohém Rapszódiából és a Jóbarátokból is vágtak ki korábban homoszexualitással kapcsolatos részeket. Hogy digitálisan megváltoztassák a kérdéses jeleneteket, az viszont ezelőtt nem volt jellemző – akadnak is a módszernek kritikusai, akik szerint így egyre kevésbé felismerhető a cenzúra.

Kínában egyébként nem minősül bűncselekménynek a homoszexualitás, de még mindig széles körben megbélyegezett, nagyon ritka, hogy megjelenik filmekben vagy televíziós programokban. 2021-ben a kínai televíziós szabályozóhatóság betiltotta a „nőies férfiak” megjelenését a képernyőn. Sajnos azonban közvélemény egyre inkább támogatja az LMBTQP-mozgalmat, egy tavaly közzétett felmérés szerint az emberek több mint fele egyetértett azzal, hogy az LMBTQP-embereket a kínai társadalomnak el kell fogadnia.

Országszerte szeptember 19-re tervezték a film bemutatását, a reakciók hatására azonban a film kínai forgalmazója magyarázat nélkül leállította az előkészületeket.


 

Hongkong nem kér a deviánsokból: elutasították a buziházasságot legalizáló törvényjavaslatot

Terjeszkedik az LMBTQP-lobbi – Hongkong is elfogadja a homoszexuális élettársi kapcsolatot

( nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

Megrázó részletekről számolt be a 10 éves kislány, akit meg akart erőszakolni a sárisápi pedofil

A bíróságon mesélte el részletesen a 10 éves sárisápi...

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Cigánytempó: késsel fenyegetett Miskolcon egy nőt, megerőszakolta, majd kirabolta

Érdekesség még, hogy a vádlott büntetett előéletű volt. Természetesen a...

Furkó Kálmán és a Betyársereg kapcsolatáról készült kisfilm

A Betyárseregnek számos olyan tagja van, aki vagy a...

Kategóriák

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55