csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezért baj, hogy az aberrációból divatot csináltak: Egyre több transznemű bánja meg a nemváltást

Egy új tanulmány szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy az LMBTQP-agymosásnak kitett, és emiatt nemet váltott személyek idővel rájönnek, hogy mégsem ocsmány, eltorzított, szétplasztikázott és átműtött lényként akarják élni az életüket. Egy ilyen drasztikus változással járó meggondolatlan döntés után már nehéz helyreállítani az eredeti állapotot. Épp ezért kiemelt szerepe van a pszichológusoknak ezen a téren, ugyanis ha egy nemi identitásában megzavarodott személy a tanácsukat kéri, ma már jellemzően még fel is bátorítják, meg is erősítik zavartságában.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egyre több transznemű bánja meg, hogy nemet váltott, ezt nevezik detranzíciónak. A transzneműséget megbánók egyre jelentősebb problémát jelentenek a terapeuták, pszichológusok számára egy amerikai tanulmány szerint – írja egy amerikai tudományos folyóirat, az Open Therapy Institute által kiadott Frontiers in Mental Health egyik tanulmánya.

Mint a szerző, Stella O’Malley pszichoterapeuta, a Genspect nemzetközi genderkritikus szervezet alapítója, számos kötet szerzője írja, az utóbbi években nagyon megugrott azoknak a volt transzneműeknek a száma, akik megbánták az orvosi nemváltást, magyarán az olyan „nemváltó” beavatkozásokat, mint a hormonterápia, a mell-levétel vagy a nemiszervek átműtése.

Kifejti, hogy sokuk arról számol be, hogy

a segítő szakma képviselői (jellemzően a terapeuták és orvosok) fel sem vetették, hogy esetleg nem az orvosi beavatkozása legjobb megoldás, és hogy más lelki problémáikat is kezelni kellene. Emellett miután eldöntik, hogy visszafordulnak a nemváltás útján, azaz megpróbálják az egészet visszacsinálni, már nem kapnak segítséget.

„Ennek egyik bizonyítéka, hogy az r/detrans Reddit fórum 2019-ben még kevesebb mint 1000 taggal rendelkezett; ma már több mint 57 000-en vannak.”

A média tudósításai ma már gyakran olyan detranzícionálókról szólnak, akiknek történetei gyakran megbánásról, elszigeteltségről és visszafordíthatatlan orvosi következményekről szólnak. Ezek a tapasztalatok nagyobb figyelmet igényelnek a klinikusok, kutatók és politikai döntéshozók részéről egyaránt.

Vandenbussche (2022) 237 detranícionáltat és dezisztert – 92 százalék nőt és 8 százalék férfit – kérdezett meg online közösségekből. A deziszterek azok, akik már nem azonosítják magukat transzneműként, de nem estek át nemi átalakító műtéten, míg a detranzícionálók orvosi átmeneten (a nemváltás fokozatai – SzG) estek át, majd később meggondolták magukat és visszacsinálták mindezt.

A tanulmány megállapította, hogy 70 százalékuk a nemi diszfóriát olyan mögöttes problémáknak tulajdonította, mint a mentális egészségügyi problémák, a trauma vagy az internalizált homofóbia, és sokan úgy érezték, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a kapott kezelésekről.


Lisa Littman (2021) megállapította, hogy a 100 detranzícionáló 55 százaléka számolt be nem megfelelő értékelésről az átmenet előtt, 38 százalékuk diszfóriáját traumához, bántalmazáshoz vagy mentális egészségügyi problémákhoz kötötte, 23 százalékuk pedig a homofóbiát vagy a szexuális irányultság elfogadásának nehézségeit említette mint az átmenet és a detranzícionálás során közrejátszó tényezőt.

Hasonlóképpen, Vandenbussche (2022) arról számolt be, hogy a detranzícionálók és a deziszterek 52 százaléka az internalizált homofóbiával való megbirkózás szükségességét hangsúlyozta.

Ezek az eredmények rávilágítanak a mögöttes pszichológiai problémák kezelésének fontosságára a terápiában, ahelyett, hogy az orvosi műtétet propagálnák, mint az egyetlen “előrevezető” út.

O’Malley saját tapasztalatai a visszaalakuló transzokkal

„A detranzícionálókkal végzett munkám a pályafutásom egyik legjelentősebb, és időnként legmegrázóbb része volt. Azok, akikkel dolgoztam, jellemzően az orvosi átműtésüket önkárosításnak tekintik, és mélyen megbánják a rajtuk végzett hormonális és sebészeti beavatkozásokat.”

“Rendszeresen hallok olyan emberektől, akik mélyen megbánják a hormonális kezeléseket, masztektómiát, vaginoplasztikát, hiszteroktómiát és más visszafordíthatatlan beavatkozásokat. A detranzícionálók továbbra is kisebbségben vannak a kisebbségen belül, mégis meg kell hallatni a hangjukat ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük a nemi diszfória valóságát.”

Terjeszkedik az LMBTQP-lobbi: Akkreditált továbbképzésben “érzékenyíti” a szociális munkásokat a Háttér Társaság

LMBTQPedofil a drogos, angol futball bíró David Coote

A Kúria engedélyével vonulhatnak a buzik Pécsett “vadkár elleni tüntetés” címszó alatt

Betört egy házba a transznemű, hogy megerőszakolja az ott lakó kisgyermeket

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55