“A gyerekeknek rögtön, a helyszínen meg kellett volna halniuk” – így nyilatkozott az egyik tűzoltó, aki nem érti, hogyan nem hamvadtak el azonnal a gyerekek, akik mellett két méterre csapott a villám a házba. A Szilágyi családdal történt katasztrófát rengeteg “furcsa”, csodával határos dolog veszi körül.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A nyár folyamán történt egy szörnyű katasztrófa, amikor Budakeszin két család otthona lakhatatlanná vált egy villámcsapás okozta tűzvész következtében. Szilágyi Szabolcs atya két testvérét és családjaikat érintette a tragédia, amelyben különös csodák, furcsa történések és megnyugtató bizonyítékok derültek ki.
Június 27-én éjjel Budakeszin az atya két testvérének házába egyszerre csapott villám. Az egymás szomszédságában élő fivérek otthonai lakhatatlanná váltak. A tűzeset híre bejárta a közösségi médiát, az emberek felkarolták a károsultakat, akik így támaszra leltek ismerősökben, ismeretlenekben egyaránt. A tragédia távolról sem sejtetett átlagos tűzesetet, főleg miután Szabi atya egy, az ügyben írt levele nyilvánosságra került, melyben számos érdekes „véletlent” villantott fel. A sajtó számtalan megkeresést intézett a Szilágyi családhoz. Végül a 777 blognak adtak interjút, melyben mesélnek a tragédiáról, csodákról, isteni és ördögi szándékokról, a család összetartásáról, bizonyságokról. Az interjút változatlanul közöljük.
Minthogyha bombát dobtak volna a házra
“Több, mint két hónapja, június 27-én ütött ki a tűz az egymás szomszédságában álló családi házakban, Budakeszin. A tűzesetben – hála Istennek – senki nem sérült meg, ami már önmagában is csodák sorozatának tulajdonítható.
A tragédia estéjén Szilágyi Özsébék nem voltak otthon, négy gyermekükkel elutaztak. A másik testvért, Balázst, feleségét Petrát és három kisgyermeküket viszont az éjszaka közepén otthonukban érte a villámcsapás. Emberi szóval elmondhatatlan durranásként írták le a becsapódást, fel sem fogták, hogy ez velük történik:
„…minthogyha bombát dobtak volna a házra. Egyből kiugrottunk az ágyból és átmentünk a gyerekekhez. Itt ért minket az első csoda: Bendegúz fiunk már a becsapódáskor ott állt az ajtóban, hogy kivigyem”
– emlékezett vissza Balázs. A második csoda akkor történt, mikor felesége, Petra, Julcsi lányukért sietett, akinek szobájában már terjedni kezdett a tűz.
„Nem láttam semmit, csak hogy a világos lambéria az ütéstől összetört és lehullott sorjában beterítve a gyerekágyakat. Hívtam Julcsit, legalább négyszer, mire hirtelen, minden motoszkálás nélkül a karjai átöleltek és levittem az emeletről. Két furcsa dolog futott át az agyamon: miért vannak ilyen szép sorban a lambériák és hogy lehet, hogy egyszerre a semmiből a kezemben van a lányom” – emlékezett vissza Petra.
Egy ilyen sokk persze csak idővel engedi összeállni a képet, de tény és való, hogy a gyerekek előbb kerültek ki az ágyból, mint ahogy maga a becsapódás történt. Ez hihetetlen, tekintve, hogy hajnali háromkor mind aludtak.
„Kiemelte őket az őrangyaluk, vagy megérezték? Nem tudjuk”
– gondolkoztak hangosan a szülők, akik később a tűzoltóktól azt is megtudták, hogy Julcsi és Bendegúz mellett, tőlük két és fél méterre csapott be a villám, aminek értelmében szerintük a gyerekeknek rögtön, a helyszínen meg kellett volna halniuk.
A becsapódás utáni atmoszférát Balázs megélése szerint ijesztő, démoni érzés jellemezte: „Érezni lehetett a sátán jelenlétét, ami rendkívül nyomasztó, nagyon nehéz elmondani. Még soha nem éreztem ilyet.”
„Mi nem jöttünk volna ki élve, ha otthon vagyunk”
Özséb és Lívia kicsivel később értesültek a katasztrófáról, melynek – visszamenőleg – előzményének tekinthető Lívia egy héttel az események előtti ijesztő álma, amelyben a házukból menekültek, egyik kisfiukat pedig ölben vitte ki, miközben azt mondogatta: „nem él, nem él.” Gyorsan elhessegette a rémálmot, nem is sejtve, hogy egy hétre rá – részben – bekövetkezik a katasztrófa.
Özsébék elutazása után pár órával ütött ki a tűz. A villám a szülők, illetve említett fiuk szobájába csapott be. Petra nem tudja, mi lett volna a kisfiúval, ha otthon van a család, mert náluk még a füstérzékelő sem sípolt. Mire viszont kimenekültek, már látták, hogy a szomszéd házban lobognak a lángok a kisfiú szobájában. Ott pillanatok alatt hatalmas tűz gerjedt. Ennek tudatában Lívia korábbi rémálma még különösebben szívszorító, aki hozzátette:
„azt mondta több tűzoltó, hogy mi nem jöttünk volna ki élve, ha otthon vagyunk”.
Az viszont, hogy Özséb és családja nem tartózkodott a házban a katasztrófakor, szintén csoda. Ugyanis bár Tokajba indultak volna, sokáig nem sikerült megszervezni az utazást. „Szerdán akartunk elindulni, nem sikerült, végül csütörtök délben derült ki, hogy mégis el tudunk menni.
Én ilyen késztetést, hogy elmenjünk otthonról, még soha nem éltem meg.
Például megfogadtuk, hogy nem utazunk este a gyerekekkel, akkor mégis hét órakor elindultunk, tízre értünk oda” – mondta Lívia, majd férje vette át a szót: „Lefeküdtünk és Balázs 3 óra 51-kor hívott azzal, hogy ég a két ház. Akkor már nem tudtunk aludni, megvártuk a reggelt és indultunk haza. Félelmetes érzés volt, az ember fel sem fogja, hogy ég a háza.”
Özséb a telefonban megnyugtatta testvérét. Az első gondolatuk az volt, hogy semmi nem számít, csak hogy mindenki túlélte a katasztrófát: „volt bennünk egy nagyon nagy isteni, mély hála, hogy élünk”.
„Én pogány vagyok, de itt valami történt”
Szabolcs atya csak később tudta meg, mi történt, ugyanis este mindig kikapcsolja a telefonját. Reggel Balázstól értesült a bajról. „Felöltöztem és azonnal beültem az autóba. Odafelé felhívtam egy barátomat, hogy elmondjam neki, mi történt, kértem, hogy imádkozzon a családunkért. Eltelt egy óra és küldött egy sms-t ezzel: „elmondtam egy fájdalmas rózsafüzért a családodért és kértem egy igét nektek”. Ő egy karizmatikusabb személyiség és szokott néha igét kérni – most a következőt kapta: „Látjátok, milyen nyomorúságban vagyunk. Jeruzsálem a romokban hever, kapuit tűz emésztette meg. Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falát, és többé nem gúnyolnak bennünket miatta.” (Neh 2,17).
Ez megrendítően rímelt a család helyzetére, akik az első felocsúdás után, mikor leültek imádkozni, Szabi atyától hallották ezeket a sorokat, benne a reménnyel, amit kaptak általuk.
Szilágyi Szabolcs atya, aki végig a testvérei mellett volt a nehézségekben, elmesélte, hogy a tűzoltóparancsnok a végén odament hozzájuk és azt mondta:
„nézzék, én pogány vagyok, de itt valami történt”.
Majd megfordult és elment.
A reakciója már csak azért is érthető, mert a két házba egy villám csapott be, ami középen kettévált és mindkét kéménybe szimultán belecsapott – vagyis nem átterjedt egyikről a másikra –, ez viszont lehetetlen a tűzoltók állítása szerint.
Ahogy arra sincs magyarázat, hogy a gyerekek, akiknek közvetlen közelében csapott be a villám, hogyhogy nem hamvadtak el azonnal.
Nem egy átlagosan természeti katasztrófa
A házakon ugyan nem volt villámhárító, a környező otthonokon igen, így a tűzoltók azt is érthetetlennek tartották, hogy miért nem azok nyelték el a becsapódást.
Szabolcs atya felhívta a figyelmet egy érdekes egybeesésre is: “Aki ismer papként, az tudja, hogy elég racionális ember vagyok, de ez a katasztrófa Jézus Szíve ünnepének hajnalán történt, 3 órakor, ami a sötétség órája. Ez az ellentéte a délután 3-nak, az isteni irgalmasság órájának.”
Ez annak fényében vált még különösebb egybeeséssé, hogy a családoknak a biztosítás miatt be kellett kérniük adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálattól, mely szerint nem volt aznap hajnalban villám Budakeszi felett. Ezzel szemben viszont több ember hallotta és látta a villámlással járó zaj- és hanghatásokat is.
Egy újabb – Istentől érkező – válaszra sem kellett sokat várni. A katasztrófa utáni második vasárnapon a következő evangéliumi rész hangzott el:
„Láttam a sátánt: mint villám, úgy bukott le az égből”. (Lk 10,18)
Megdöbbentő, mennyi furcsaság és részlet világít rá arra, hogy ez az eset nem egy átlagos természeti katasztrófa folyománya. Balázs számára akkor állt össze a kép, amikor az atya ezt a részt felolvasta az evangéliumból, válasznak tekinti Istentől a miértekre.”
(777blog.hu nyomán Szent Korona Rádió)