hétfő, június 8, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A zsidó főrabbi a magyar tisztavatáson mutatja a gyarmatosítás újabb lépcsőfokát

Elképesztő, hogy Magyarország izraeli megszállása hogyan terebélyesedik napról napra. Az augusztus 20-i, államalapításunk (!) ünnepén tartandó magyar (!) tisztavatáson (!) új elemként egy zsidó rabbi is áldást mondott. Szokjuk csak a héber nyelvet, és az ószövetségi prédikációkat… A NER már a látszatra sem ad. A szuverenitásunknak annyi.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Beszédesen a keresztény vallási képviselők előtt, elsőként szólították Totha Péter Joel vezető tábori főrabbit, hogy áldást kérjen a tisztté váló magyar honvédekre. Ennek keretében az Ószövetségből is idézett, az egyik zsoltár részletét héberül zengték a hangszórók.

Kiemelendő az is, hogy míg a magyar politikai vezetés lényegében teljesen Izrael kiszolgálójává vált, addig pont egy olyan rabbi tart honvédeink számára buzdító beszédet, aki szintén elkötelezett a cionista terrorállam iránt, s szándékában is állt ott letelepedni. Az ószövetségi idézet ennek fényében még jobban kontraszelektáltan hat, hiszen abban

békéről beszél, miközben éppen Izrael az, aki folyamatosan háborút szít.

Tehát a “hűség” szó, melyet Totha Péter katonáink felé intézett, igen kérdésesen cseng fülünkben. Kihez való hűséget jelenti? A cionizmushoz? Nagy-Izraelhez?

Az ominózus eset a Médiaklikken visszanézhető, a zsidó rabbi 34:45-től következik.

 

A NER “összefideszezte” az államalapítást?

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Válaszcsapás: Létezik honvédelem a hadseregen kívül? Kérdezz-felelek adás Barcsa-Turner Gáborral

(Médiaklikk nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az...

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden...

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország...

Védett állat vs. védett növény: Kitiltották a zsidó szervezeteket a római Pride-ról

A római Pride szervezői a palesztinokkal vállalt szolidaritás nevében...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55