péntek, május 1, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Hezbollah szembeszegül a libanoni kormánnyal

Náim Kászem, a Hezbollah vezetője szerint “Libanon jövője veszélybe kerülhet, ha az állam szembeszáll a Hezbollahhal vagy megpróbálja felszámolni  azt.” A libanoni miniszterelnök viszont „elfogadhatatlannak” nevezte Kászem kijelentéseit.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Ha azonban rákényszerítenek bennünket a szembenállásra, mi készen állunk. És akkor az utcai tiltakozások az egész országra ki fognak terjedni, és az amerikai nagykövetséget is elérik” – figyelmeztetett a Hezbollah vezetője.

A miniszterelnök reagált

Navaf Szalam libanoni miniszterelnök „elfogadhatatlannak” és „burkolt polgárháborús fenyegetésnek” nevezte Náim Kászem kijelentéseit. A kormányfő a szaúd-arábiai Asark Al-Avszat napilapnak adott interjúját idézve pénteken az X-en azt írta: „egy ilyen háborúval kapcsolatos bármilyen fenyegetés vagy nyomásgyakorlás teljesen elfogadhatatlan”; majd arra szólította fel a Hezbollah vezetőjét, hogy „tartózkodjon minden olyan felelőtlen cselekvéstől, amely államellenes felkeléshez adhat bátorítást”.

A Hezbollah 2023 októberében fegyveres támadásokat indított izraeli állások ellen a déli határ mentén, a Gázában harcoló Hamász palesztin terrorszervezet iránti szolidaritásként. A szervezet súlyos veszteségeket szenvedett az izraeli válaszcsapásokban.

Libanon térdet hajt az USA-nak? Leszerelik a Hezbollahot?

Nem hajlandó átadni a fegyvereit a Hezbollah

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Impexesek, liberálisok, ex-Fideszesek – Ők lesznek a Tisza-kormány miniszterei

Teljes a Tisza-kormány leendő minisztereinek a listája. Van itt...

Feloszlatják a Quentint meggyilkoló Jeune Garde antifa csoportot

A francia államtanács csütörtökön bejelentette a Lyonban működő, Jeune...

LMBTQP-lobbi büszkesége: elrabolta saját gyerekét egy transznemű, hogy átoperáltassa

Egy ismert, Utah-ban élő transznemű lobbistát letartóztattak, miután elrabolta...

Te is tehetsz a valódi nemzeti oldal fennmaradásáért – Támogasd a HVIM – Magyar Ellenállást!

25 éve harcol a hagyományos értékek védelmében önerőből, töretlen...

A komfortzónán túl – Ilyen volt az I. Bakonyi Áttörés

Minden várakozást felülmúló sikerrel indult el a HVIM –...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55