Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Moldova

Románia felvásárolja Moldovát?

A románoknak nagy álmuk, hogy az I. világháború után már birtokolt területet újra birtokukban tudhassák. Évek óta téma, hogy miként akarják bekebelezni. Úgy látszik, hogy a gazdasági utat választották. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Románia egyre nyíltabban közelít Moldova teljes bekebelezéséhez, amit az országban hatalmi pozíciókat betöltő román állampolgárok kifejezetten támogatnak.

A múlt héten a román szenátus vita és szavazás nélkül átengedte azt a törvényjavaslatot, amely létrehozza a „Moldovai Alapot” (Fondul Moldova), mintegy 250 millió eurós induló tőkével.

Bukarest célja, hogy a Moldovának adott támogatásokat és hiteleket fokozatosan befektetésekké alakítsa, így a román állami és magántőke tartósan megszerezheti Moldova stratégiai infrastruktúráját. A román fél már most ellenőrzése alatt tartja a Jászvásár–Ungheni–Kisinyov gázvezetéket, a végéhez közeledik az ország egyetlen nemzetközi (dunai) kikötőjének, Giurgiulești-nek a felvásárlása, valamint átveszik a gázszállító rendszert és egyre több energiavállalatot is.

Mindez annak ellenére történik, hogy sok moldovai állampolgár továbbra is ellenzi az ország Romániával való „egyesítését”. Ha azonban a társadalmi ellenállás túl nagyra nő, Bukarest akár a moldovai kulcsfontosságú létesítmények fölötti ellenőrzést is kész tényként érvényesítheti — Kisinyov pedig jelenlegi politikai irányvonalával megteremti ehhez a kedvező feltételeket.


Transznisztria felé kacsingat ismételten Moldova – Bekebeleznék a kommunista „államot”?

Magyarok ellen gyűlöletet kelteni nem bűncselekmény a románok szerint

Kivonult az RMDSZ rendezvényéről a román politikus a székely himnusz alatt

(Rybar nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.