Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Betiltották a műhúst Magyarországon!

A parlament ma megszavazta a műhús betiltásáról szóló törvényt. Laborhús nem kerülhet a magyar asztalokra.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Megszavazta az Országgyűlés a műhús általános betiltásáról szóló törvényt. A tilalom az állati sejtekből vagy szövetekből mesterséges körülmények között, az élő szervezeten kívül izolált vagy előállított termékekre vonatkozik, azaz nem a vegán húspótlókat – amik növényi fehérjékből, például szójából, borsóból vagy búzából, vízből és adalékanyagokból állnak – tiltották be. Az intézkedésre 140-en igennel, 10-en nemmel szavaztak, 18-an tartózkodtak. A műhúsok betiltása ellen természetesen a legmodernebbek, a momentumosok, Tordai és Hadházy szavaztak.

A laboratóriumi hús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmáról szóló terveit még tavaly nyáron bocsátotta társadalmi vitára az Agrárminisztérium, aztán közel egy évig semmi nem történt az ügyben. Idén márciusban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Nagy István agrárminiszter jegyzésével nyújtotta be a javaslatot a parlamentnek. A tilalom alól csak egy, az orvosi és az állatgyógyászati célú felhasználás kap kivételt.

Az Agrárminisztérium többször felhívta a figyelmet a műhússal kapcsolatban, hogy az számos kérdést, aggályt vet fel, a fogyasztásuk így feltételezhetően nem biztonságos, emellett azt is közölték hogy, nagy a műhús ökológiai lábnyoma, egyben növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Az általános tilalmat 2024-ben két sorral indokolták, ami szerint a tervezetet „az emberi egészség és a környezet védelme, valamint az agrárium fenntartható termelése és a hagyományos vidéki életforma védelmének szükségessége érdekében” fogalmazták meg. A mostani törvényjavaslatban már hosszabban kifejtették a műhússal kapcsolatos aggályokat: „a hagyományostól eltérő technológiákban és termelési módokban olyan potenciális veszélyek rejlenek, amelyek alapvető értékeinket fenyegetik”, ezekre a kihívásokra pedig „még nem rendelkezünk megnyugtató válasszal”.


Mégsem menti meg a Földet a műhús: Előállítása akár 25-ször környezetszennyezőbb, mint a marhahúsé

A modernek örülnek: műanyagból nyomtatják már a húst is

 

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.